Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó László: Gazdálkodás a Közép-Tisza vidéken a 19-20. században

De térjünk vissza a jászkunsági részekhez. A Jászság és Nagykunság gazdálkodása erősen különbözött egymástól. Ez nem jogi vagy társadalmi, hanem táji különbségekkel és eltérő történeti hagyományokkal magyarázható. A jászok (alán népek) már a beköltözés előtt is inkább földműveléssel és iparral fog- Legelésző libák, Nagykörű, 1980 lalkoztak, s mint megtelepedett népek (Kaukázus előtere) a harcias, nomád kunok fennhatósága alá kerültek. Ekként jöttek be (segéd népnek nevezi a történelem) Magyarországra, s minden egyéb foglalatosságuk mellett katonai szolgálattal is tartoztak. Amikor megtelepedtek, életmódjuk miatt ők kapták a földmüvelésre alkalmasabb területet, míg a kunok a legeltetésre jobb Nagykunságot (s más magyarországi részeket). Az életmódjuk miatt (bár a keleti típusú földművelés más volt) a jászok hamarabb integrálódtak s alakítottak ki kapcsolatot közvetlen szomszédaikkal és Észak-Magyarországgal (palócok). A Jászságban már Nagy Lajos korában földművelésre utaló határperekről értesülünk (földek elszántása), míg a kunoknál a perekben (magyarok és kunok között) minduntalan állatok jogtalan legeltetéséről kapunk hírt. Mélyen gyökeredzik tehát a két etnikai csoport kultúrájában az, hogy az egyik inkább a földművelés, másik a nagyállattartás irányába bontakozik ki később is. Természetesen mindezt a táji adottságok is erősen segítették. 73