Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Sári Zsolt: A folyószabályozások előtti gazdálkodás a Közép-Tisza vidéken

Devaványa-Pusztaecseg, 1934 (A felvétel a Néprajzi Múzeum tulajdona) jószágra, kiment a rétbe, s a szilaj pásztorok kiszakították számára teljesen elvadult jószágát, vagy rovásra vették és a többihez hozzáverték a hozott állatot... volt olyan szilaj pásztor, aki harminc esztendeig nem fordult meg a városban... állandó kunyhót nem építettek, legfeljebb este valami kis enyhelyet rögtönöztek, ezt is csak télen, egyébként a szabad ég alatt tartózkodtak... sohasem nősültek meg... a természet őserejű fiai voltak...a fehérnép bolondult a ridegek után ". A félszilaj nyájakat csak az év egy részén tartották kinn a legelőkön, ez volt a legelterjedtebb állattartási forma, így tartották a legtöbb állatot. Az állatokat akkor verték ki a legelőkre, amikor elkezdett zsendülni a fü, rendesen Szent György napján (április 24.) és egészen az első hóig, szorulásig kinnmarad. A szarvasmarhákat Katalin napig (november 25.), a juhokat Demeter napig (október 26.) tartották a legelőkön. A telet már azonban otthon vagy a tanyai istállóban vészelték át. A félszilaj állatokat több hasznosítási céllal tartották: a szaporulat mellett a tejhaszonért, a lovakat pedig nyomtatásra vitték haza a ménesekből. Rézbuzogány (Szo: 62.262.1.) 57