Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó László: Bevezető

éltek, mert az északi birtokok, s a négyesi összekapcsolódott. Mindez a kulturális javak cseréjével is járt: ételek, ezek receptjei honosodtak meg itt és ott. Szokások - akár paraszti, akár úri nemesi szinten - cserélődtek, a családi közegben, majd talán tágabb körben elterjedtek, s a két - egyébként eltérő tájhoz is kötött - kultúra elemei keveredtek is. A Nagykunság különbözik az eddig említett megyei részektől. Ugyanis igen zárt, s egészen más kapcsolatai vannak. Református lakossága révén Debrecenhez, a Tiszántúlhoz kapcsolódik, sőt mereven elhatárolódik az északi vidékektől. Noha kiváltságai ugyanolyanok, mint a jászságiaké (sőt régebbiek), a katolikus vidékekkel nem tartanak kapcsolatot. Iskolarendszerük a reformáció óta igen fejlett, a papokat, tanítókat Debrecenből kapják, s egyházmegy eileg is (a reformátusok) Debrecenhez, a Tiszántúlhoz tartoznak. Mezőtúr ugyan nem kun város, de kun jogokat élvezett Mátyás király óta, sokkal közelebb áll a Nagykunsághoz, mint bármely más település. Tehát itt egy egységes tömb jött létre, amely a Tiszántúlhoz, Debrecenhez kötődik, de ez el is vágta őket a Partiumtól és Erdélytől. A Tiszazug eredetileg református lakosságú volt. Túlélő, kontinuus lakossága a török időkben a mocsarakban (a hátakon, szigeteken) bújt meg (régészeti leletek ezt igazolják), de visszaemlékezések, mondák is szólnak róluk. Illetve egyik helyről a másikra költöztek a hadjáratok idején (pl. behúzódtak a tiszasasiak Csongrádra vagy fordítva). A Tiszazug déli része egy ideig Csongrád megye része volt, s ma is van törekvés, hogy egyes községek elszakadjanak, más megye részei legyenek (Tiszaug). Piac Karcagon az 1970-es években (Györffy István Nagykun Múzeum fotótára) 15