Földvári Füge, 1999 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1999-03-10 / 5. szám
Kossuth-hét a Kossuth-ban SZÜLŐFÖLDEM MAGYARORSZÁG Harmadízben került megrendezésre a Kossuth L. Általános Iskolában a Kossuth-hét. Ennek nyitó rendezvénye minden évben egy csaparverseny, mely mindig aktuális magyar történelmi eseményhez kötődik. így első ízben a honfoglalás, másodszorra a 48-as forradalom, az idén pedig a 49-es szabadsághar eseményeit kellett feldolgozni a gyerekeknek. Minden alkalommal benevezési tárgyakkal lehet indulni a csapatoknak, így volt ez most is. Igen színvonalas művek érkeztek, melyek - mint eddig is - iskolát fogják díszíteni. Ez a rendezvény városi jellegű, bár most is csak az Ószőlői iskola csapatai érkeztek "vendégségbe". A 26 négy fős csapatnak az iskola területén tíz állomáson kellett bizonyítani 49-es ismereteit. Volt történelmi és irodalmi totó, képkirakó, híres hadvezérek ismerete, képkiválasztó, térképismeret, rejtvény, sport és még 48-49-es dalokat is tudniuk kellett. A gyerekek igen nagy lelkesedéssel, kedvvel indultak neki a feladatoknak, s felkészültségük bizonyságaként igen szoros eredmény született. A végső győzelmet az ószőlői Nemzetőrök 7. o. csapata hódította el (Oravecz L., Nádudvari S., Kollányi M., Tóth L.). A második a Kossuth-os Szuper csapat I. 5. o. gárdája lett (Vincze A., Csőke L., Rostás A., Kovács Á. (míg a harmadik helyen az ugyancsak Kossuth-os Szabadság fiai 6. o. csapat végzett (Bordács J., Ágoston F., Nagy S. E., Nagy B.). A verseny érdekessége volt az is, hogy ezek a gyerekek a NAT szerinti tanulás következtében még nem is tanulták tananyagként ezeket az eseményeket. Az első három helyezett csapat jutalma az idén is egy kirándulás lesz. Természetesen a szabadságharc eseményeihez fűződik ez is. így az idén az Isaszegi Hadijátékokat fogják megtekinteni. Mindezeket az iskola pályázati pénzek elnyerése révén, illetve az önkormányzat hathatós segítségével (busztámogatás)tudja megteremteni. A hét további programjában szerepel egy városismereti verseny, idegennyelvi bemutató, Ki mit tud, városi olvasóverseny is. A hét a március 15-ei megemlékezéssel zárul. E nagyszerű kezdeményezés - mely immár hagyománnyá vált - talán igazi nevet teremt az iskolának, s majd a Kossuth iskolának fogja ismerni a város is nem pedig "csak zöld iskolának” ÁLLÁSFOGLALÁS A Magyar Szocialista Párt helyi szervezete 9-én, kedden este megtárgyalta a Hajnóczy József Gimnázium körül kialakult helyzetet. A szocialisták azt az álláspontot alakították ki, mely szerint a gimnáziumot az önkormányzat ne adja át megyei önkormányzati üzemeltetésre. Röpke tavasz Hová tűnt a nesz, Mit burkolt a dér? Éjszakába merült, Mint tavaszba a tél. Hová tűnt a fény, Mi veled szállt tova? Magába zárta a /tűs, Mint ízt a lakoma. Hová tűnt a papír, Mit arcod csendje fakaszt? Elvitte azt a szó, Mint könycsepp a tavaszt. Major Zita