Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-12 / 10. szám
Sikeres folytatást! Tisztelt Tiszaföldvári Választópolgárok! Megköszönöm mindazok bizalmát, akik május 10-én a Magyar Szocialista Pártra, illetve e párt képviselőjelöltjeként rám szavaztak. Szavazataiknak köszönhetően első helyen jutottam a második fordulóba. A választókerületben 6204 szavazatot kaptam (32,53 %), míg a másodikként továbbjutott jelölt 4615-öt (24,20 %), a harmadik pedig 3345-öt (17,54 %). Különösen örülök annak, hogy lakóhelyemen, Tiszaföldváron még ennél is jobban szerepeltem. Szavazataim száma 1500, míg a versenyben maradó további jelölteké 934 illetve 856. Ezt az eredményt nagyra tartom, mert az ellenjelöltek részéről voltak vaskosabb ígéretek, öndicsőítő, a térségben elért eredményeket kisajátító, hivalkodó, sok pénzt igénylő kampányfogások és ravasz trükkök. Önök között élve azt is tudom, hogy elért eredmények még nem kielégítőek, hiszen négy év alatt nem lehetett mindent megoldani. Tudom, hol vagyunk elmaradva célkitűzéseinktől és mi a teendőnk. Én is virágzóbb és biztonságosabb városban akarok élni, bánt a nagyfokú munkanélküliség, súlyos tehernek tartom sokak szegénységét, bosszantanak az igazságtalanságok. Remélem sokan megismerték programunkat, amely kiszámítható jövőt, nyugalmat, biztonságot kínál. Az ország dolgainak rendbetétele és a lakosság életkörülményeit javító kezdeti lépések után itt az ideje, hogy szocialista értékrendünknek megfelelően jobb életet teremtsünk. A gazdaság fejlődése, növekedése erre garanciát ad. Igaz, nem csodákról van szó - mint ahogy több párt is ígéri - de valós, érezhető javulásról. Ugyancsak közreadtam helyi programomat, amelyben a Tiszazug felzárkóztatását tűzöm ki célul. A kistérség gazdálkodóival, polgármestereivel, illetve további meghatározó személyiségeivel együttműködve van esélyünk az előrelépésre. Javulhat a ma működő cégek pozíciója, újabb munkahelyek jöhetnek létre, fejlődhet az infrastruktúra, erősödhetnek a közbiztonság intézményei. Megválasztásom esetén továbbra is szoros kapcsolatban kívánok maradni a lakossággal. Kikérem véleményüket, ügyeikkel bármikor hívhatnak, felkereshetnek. Sokakkal együtt bízom abban, hogy a szocialista többségű kormányzás folytatódik. Erre akkor van lehetőség, ha az MSZP a legnagyobb párt lesz, azaz sok jelöltje első helyen végez a második fordulóban. Bizonyára sokan figyelik aggódva az egyre jobbra tolódó FIDESZ tevékenységét, a kisgazdák esetleges kormányba kerülését. Nincs még túl messze az 1990 és 1994 közötti jobboldali kormányzás, amely 1993-1994-re veszélybe sodorta az országot, szétverte a mezőgazdaságot, feszültséget idézett elő belföldön és a szomszéd országokkal egyaránt. Ezért van szükség további támogatásukra! Kérem Önöket, hogy május 24-én ismét jöjjenek el szavazni és erősítsék meg pozíciómat! Csak így válik valóra az első fordulóban kifejtett szándékuk, csak ekkor nem vész el szavazatuk! Tisztelettel: r___ Farkas Imre országgyűlési képviselőjelölt MSZP Az 1998 május 10-i országgyűlési képviselőválasztás 5. választókerületének végeredménye 1. Farkas Imre MSZP 6204 2. dr. Czuczi Mihály SZDSZ 4615 3. Őze Sándor FKGP 3345 4. dr. Somodi László MDF-FIDESZ 2779 5. Rupa Mihály Munkáspárt 954 6. Nagy Endre MIÉP 658 7. Tóthné dr. Gallyas KatalinKOMP 518