Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-03 / 5. szám

5 Dörmögések... az önkéntelen gondolatokra... Nagy baj van? Igen, akkor, ha az, hogy a képviselő­­testület nem ért egyet mindenben és mara­déktalanul a vezetőjével, s Ő ezt úgy éli meg, hogy a testület "szárnyalása föld­közelbe került", akkor valóban nagy baj van. Addig szárnyalt fennen a képviselő­­testület, amíg ötlete, elképzelése egy em­bernek lehetett, és a többinek akkora ré­sze, hogy határozat vagy rendelet szület­hessen az elképzelésből /közöttük sokáig én is, nem titkolom, ha nem is dicsekszem vele/, s így egy akarat érvényesült!? S amint más szempontok is megjelentek, a központi akarat ellenében, rögtön megtört a szárnyalás? Hát, ez is egy nézőpont, de az olvasó eldöntheti, hogy talán mégis mostanában kezdődik a szárnyalás!? A döntés egyértelmű, mindenkinek az tet­szik jobban, amelyik egybe vág az érde­keivel. S innen nincs hová folytatni to­vább a gondolatmenetet, mert az a jobb, amelyik a többség akaratával esik egybe. Fentiek alapján talán nem akkora tragé­dia, ha leszavaznak valakit. A "bölcsek köve" nincs a birtokában senkinek, így akár a több szem többet lát elven, módo­síthatók az elképzelések a többség javára, s még erkölcsi nyereséget is könyvelhet el, aki enged az érveknek, hiszen ehhez saját magát kell legyőznie, és ez a legne­hezebb győzelem. A leszavazások. A képviselőtestület nem arról döntött, hogy ravatalozó épüljön, ne piaccsamok, hanem arról, hogy a ravatalozó épüljön meg az idén. A költségvetésben rendel­kezésre álló pénzből ez megvalósítható. A leszavazott javaslat viszont az volt, hogy a ravatalozóra szánt pénzt felezzük meg, és abból kezdjük el a ravatalozót és a csarnokot is. Nem lehetett elfogadni, mert fél-fél pénzből mindkettőbe csak bele lehetett volna kezdeni. Illetve a csarnoké­pítés a piactéren talán a tervezési szaka­szon túljutva, az alapozásig is elért volna az idén. Maradt volna a következő önkor­mányzatra két alig megkezdett beruházás, a befejezés minden anyagi terhével. Kissé etikátlan lett volna, amikor lehetőségünk van a következő önkormányzatnak szinte teljes mértékben úgy átadni a "staféta­botot" hogy elkötelezettség alig fogja terhelni. Hirtelen fontossá válltak azok az őstermelők, kistermelők, kereskedők /na­gyon sok ember.../, akiknek egyébként szintén a piactéren méregdrágán kínálunk telkeket megvételre. Annyira drágán, hogy a legutóbbi hivatalos vagyonértéke­lés alapján a leendő városközpont terü­letén a telek 15 %-át éri a piactéren kért árnak!? Valamelyikkel gond van. /S még mielőtt felmerülne a nevetségesen átlát­szó, egyéni érdek vádja, elárulom, hogy sem a piactéren, sem a Balogh-sarkon nem áll szándékomban telket vásárolni, az említett árak századrészéért sem. És hogy még egy vádpontra előre válaszoljak, igen én is megszavaztam annak idején a piac­téri telkek árát, mert jó lett volna a bevé­tel, mondjuk épülhetett volna belőle a megálmodott csarnok, de az élet rácáfolt, és az árat a kereslet határozza meg. Tudo­másul kell vennünk, hogy rossz döntés volt, és részesei voltunk, mert ezen az á­­ron nem fognak elkelni a telkek mosta­nában./ A kórusról Minden tisztelet az övéké, mert valóban Tiszaföldvár hírnevét öregbítik. Az nem derül ki az önkéntelen gondolatokból, hogy a képviselő-testület a finn úthoz mégiscsak megszavazott kétszázezer fo­rint támogatást, a leszavazás a kért egy­millió forintnak szólt. Nem hiszem, hogy az a testület, amely tavaly a portugál úthoz több, mint egy millió forinttal járult hozzá, a kultúra ellensége lenne, vagy éppen meg akarná szüntetni a kórust. Azt a kórust, amely jelenleg is a polgármesteri hivatalban próbál rendszeresen, térítés nélkül. Azt a kórust, amely számára a tavalyi évben a Vendégházat /százezres nagyságrendben/ "kipofozta" az önkor­mányzat, mikor a kórustalálkozó színhe­lye volt. Olyan a gazdasági helyzet, hogy az ilyen jellegű tevékenységhez szponzo­rokat kell keresni. Szponzorokat keres, alapítványokat hoz létre az egészségügy, az oktatás, vagy akár a sport is. Teljes mértékben központi pénzből nem finan­szírozhatók ezek a tevékenységek. A kó­rus mégis kap önkormányzati támogatást, de minden évben külföldi utat jelentős összeggel támogatni nem áll módjában az önkormányzatnak. /A nemzetközi kapcso­latrendszerre való hivatkozást azért nem értem, mert a településünknek még a kör­nyező településekkel sincs igazán jól kié­pült, működő kapcsolatrendszere, nem­hogy nemzetközi. Lehet, hogy most akar­juk elkezdeni!?/ Az önkéntelen gondolatokban szemé­lyesen érintett érintett pénzügyi bizottsági elnök, ha kar válaszol, ez az Ő döntése. Viszont mint a bizottság tagjának, az utol­só bekezdéssel van egy kis gondom. Arról szól, hogy az "intézmények megkapták a dologi kiadásukat", s mellette a megjegy­zés, hogy "természetesen, már ami jutott nekik". Mindenki annyit kapott, amennyit az önkormányzat tudott biztosítani. Az in­tézmények pl. átlagosan 40 %-ot az állami támogatás mellé, és ez nem kevés. A megjegyzésből az érződik ki, hogy az in­tézmények hátrányos helyzetbe kerültek. Ezzel folytatódik az a tendencia - mely a megyei lapban kezdődött -, hogy szemben állnak egymással a közalkalmazottak és a köztisztviselők, illetve a lakosság. Pedig talán a békére kellene törekedni, illetve ahol van, ott nem kellene egymásra uszí­tani az embereket. Csak még egy meg­jegyzés: ha nem változott volna meg a bizottság összetétele, akkor "eremnek " számítana az intézményi költségvetés "kordában tartása". A közbiztonság megőrzése mindannyi­unk számára fontos, így valószínű, hogy az önkormányzat a rendőrséget valami­lyen módon támogatni fogja, mert ez min­denkinek érdeke. Ezzel be is fejezem a dörmögéseimet, amelyek talán egy kiest más oldalról vilá­gítanak rá az önkéntelen gondolatokra. Mindenki eldöntheti, hogy a kettő között hol találja meg a maga igazát. Igen, az Önök ítélete a fontos valamennyi esetben. Én emlékszem, hogy mit ígértem, s úgy érzem többé-kevésbé be is tartottam. Aki tudja és akarja hinni, hogy így volt, az tudja is, aki nem tudja, vagy nem akarja, annak hiába mondanám. így nem mon­dom. Lesznek elegen, akik majd elmond­ják. S ha összeadják a választók a külön­­külön elmondottakat, ki fog derülni, hogy a településnek küszöbön a Kánaán. A- gyagba döngölni senkit sem akarok, mert nincs miért, három év munkája után. Egész más miatt kerültem "címlapra", pe­dig csak dolgozni szerettem volna. Köszö­nöm. Még egyszer nem kérem. S ezért nem kell félnie senkinek az én agyagba döngölésemtől, mert nem leszünk ellenfe­lek az ősszel. /A másik ok, ami miatt nem kellene ettől félni, hogy aki azt hiszi, hogy ez a módszerem, nagyon félreismer, vagy félre akar ismerni./ S még egy' gondolat. Ha az aktuális feladatok reális értékelése azt jelenti, hogy testületi ülésen egyvalakinek lehet igaza, mert a többi "minősíthetetlen szín­vonalú hangnemben történő, egy éni érde­keket szolgáló acsarkodás", akkor tényleg baj van. De ezzel a minősítéssel. A prob­lémákat tisztázni kell. Ezért ül ott tizen­nyolc ember, és hogy egyszer az egyik, egyszer a másik érzi úgy, hogy a többiek "lopják az idejét", még ez is belefér. Hi­szen mindenki számára a maga és az általa képviseltek ügye a fontos /és azért vannak ennyien, hogy lehetőleg minden csoport, réteg érdeke érvényesüljön a testületben és a döntésekben, ne egy vé­lemény/. így juthat érvényre az egész település képviselete. Ezt nevezik önkor­mányzatnak. Hartyányi László

Next

/
Thumbnails
Contents