Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1998-11-11 / 23. szám
ÁLLÁSKERESŐKNEK - MUNKÁLTATÓKNAK - MUNKAUÁLLALÓKNAK Segítség családos munkanélkülieknek Személyes gondjaink nagyobb biztonsággal, tartósan csak úgy oldható meg, ha a kiútkeresésben magunk is részt veszünk, vagy a segíteni szándékozókkal legalább is együttműködünk. így lehetne megfogalmazni annak a lehetséges programnak az egyik fontos gondolatát, amely a munkanélküliség miatt az átlagosnál nehezebb helyzetben lévő családok gondjainak enyhítését kívánja szolgálni. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy az együttműködésnek minden álláskereső esetében eddig is komoly szerepe volt. A helyzet annyiban azonban most mégis más, amennyiben az említett programban központi szerepet kap az önkéntesség, az érintettek által kezdeményezhető céltudatos együttműködés. Az önkéntességből is következik, hogy saját sorsuk alakulásában bizonyos mértékben megnő az érintettek felelőssége. Maguk döntik el, hogy igényt taranak-e a felajánlott segítségre, és rövidebb távon részben azt is, hogy a hozzájuk később hasonló helyzetbe kerülők részesülhetnek-e az átlagosnál nagyobb gondoskodásban. A "Kiemelten hátrányos helyzetű munkanélküli családok esélynövelő programja" kísérleti jellegű. Az év előttünk álló napjaiban derül ki, milyenek a megvalósíthatóság feltételei. A program minden fontosabb elemével szükség esetén akár huszonnégy hónapon át segítheti az érdeklődőket. Lehetnek azonban olyanok is akiken rövid idő /akár egy-két hónap/ alatt segíthet. Felkészülési szakaszában szükség szerint mentálhigéniás, munkaegészségügy!, az újraalkalmazás lehetőségeit erősítő szolgáltatások vehetők igénybe. Ezek része lehet képzési-, illetve munkavállalási tanácsadás és az egyéni, valamint a munkerő-piaci igényeknek egyaránt megfelelő, költségmentes átvagy továbbképzés tényleges megvalósulása is. Ha szükséges, a második tizenkét hónap szolgálja a hosszabb előkészítést igénylő foglalkoztatás megvalósítását. Ebben az időszakban további, ezúttal foglalkoztatásukhoz szükséges támogatást is remélhetnek a résztvevők. Itt olyan támogatási eszközről van szó, amelyek szerencsésebb esetekben már a programba kapcsolódás elején is segíthetik, hogy megtörténjen a foglalkoztatás. A program által kínált lehetőségek igénybe vételére a már említett önkéntes jelentkezés alapján azok számíthatnak, akiknek családjában a. ) mindkét szülő regisztrált munkanélküli és legalább egy eltartott gyermekük van, b. ) egyik szülő munkanélküli és három, vagy több eltartott gyermekük van, c. ) egyedülálló szülőnek eltartott gyermeke van A települési önkormányzatok, vagy azok családsegítő szervezetei körzetünkben már ígérték közreműködésüket. A szélesebb összefogás ereje azonban még nagyobb lehet. Ezért szívesen gondolunk erre hivatott civil szervezetekkel történő együttműködésre is. Az érdeklődőknek természetesen ebben az értelemben is a szabad választás lehetőségét kínáljuk. Munka- és foglalkoztatásjogi tanácsadás A korábbról már ismert, a munkaügyi kirendeltségen működő jogi tanácsadással kapcsolatban változás történt, mely szerint a szolgáltatás halasztást nem tűrő esetben a 410- 782-es telefonszámon is igénybe vehető. A kihelyezett rendszeres tanácsadás egyébként minden hónap második és negyedik csütörtöki napján 8-12 óra között történik. A lehetőség a munkanélküliek, a mindig fontos megelőzés érdekében a munkaviszonyban állók számára is adott - és mintegy a munkaügyi szervezet szakmai elkötelezettségét igazolva a munkáltatóknak is rendelkezésére áll. PEDAGÓGUSOKHAK-SZÜLÖKHEKPÁLVAUÁLASZTÓKNAK Körzeti pályaválasztási centrumok Egy pályázati lehetőség kapcsán lehetőség nyílt arra, hogy a települési önkormányzatok pályaválasztással kapcsolatos feladatainak ellátását a munkaügyi szervezet igény esetén az eddigieknél fokozottabban segítse. A munkaügyi központ martfűi és több más kirendeltségén már korábban is voltak lehetőségek, számítógépes programok a pályaválasztás, pályamódosítás előtt állók érdeklődés- és képességvizsgálatára. Ez annak a lehetőségét jelentette és jelenti továbbra is, hogy igény szerint akár az iskolai helyszíneken is megteremthető a bizonyosságra törekvő pályaválasztó, illetve a számítógépes program, majd a foglalkoztatási szakember "eszmecseréje". Ezúttal azonban többről van szó, hiszen októbertől december végéig pszichológus, orvos és tapasztalatokkal rendelkező gyakorló pedagógus segítsége is kérhető. A pályaválasztáshoz kapcsolódó segítség a munkaügyi szervezet számára azért fontos, mert a sikeres pályaválasztás és a pályakezdés lehetőségei szorosan öszszefüggenek. A folyamatban pedig fontosak lehetnek a munkaerőpiaci helyzettel összefüggő ismeretek, tapasztalatok, amelyek birtokában a foglalkoztatási szakember szinte hivatottá válik arra, hogy közreműködő legyen. Azon túl, hogy a munkaügyi kirendeltségen szülőktől és tanulóktól minden érdeklődést folyamatosan fogadunk, osztályfőnöki órákra, vagy más alkalmakra szívesen készülünk fel akár csak a munkaerő-piaci tapasztalatok átadására is. Mindezek mellett van egy ingyenesen hívható "zöld szám" is, a 06-80/200-799, amelyen hétfőtől csütörtökig 13 és 16 óra között részletes felvilágosítást lehet kérni, Illetve ilyen módon Is meg lehet beszélni a pályaválasztással kapcsolatos személyes gondokat. Terjókl Ferenc