Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1998-10-28 / 22. szám

Tiszaföldvár történetéből

Autóbusszal a tisza földvári tanösvényen III.

A református templom- mint már írtam - kő- és téglatemplom. Ez óriási dolog volt a protestantizmus történetében. II. József császár 1871. október 25-én kelt Türelmi Rendeletéig /Edictum Tolerantiae/ a protestánsok csak vályogtemplomot építhettek, legfeljebb kiégetetlen téglából és a szalma-, vagy nádtetővel, még régebben pedig csak paticsfalas templomot, mást a katolikus felügyelő püspöki hatóságok nem engedélyeztek. A felvilágosult /aufklerista/ császár szabad vallásgyakorlatot engedélyezett a protestánsoknak, s ezentúl bármiféle állást elfoglalhatott protestáns ember, engedélyezte a kő- és téglatemplomok építését is. Egyre-másra emelkedtek hazánkban a szebbnél szebb református templomok. 1787-ben a "kétskei kövek" Tiszán való átszállításával foglalkoztak. Ezeket a köveket ki kellett vágni eléggé nagy mélységből Kécske és Csongrád térségében. A köveket az építkezés helyére kellett szállítani. Ezt a szállítást a hívők vállalták ökrös szekerekkel. Pokoli munka volt. Majd a téglaégetés következett. A földanyagot a régi domb szolgáltatta, a tüzelőanyagot a Tisza hulladékteréről és az árterületéről hordták be. /Akkor pusztultak ki az utolsó mocsári tölgyek./ Amikor már a tetőszék fenn volt a falakon és kezdték verni rá a 60 ezer darab fazsindelyt, kezdett hozzá belső munkájához Balogh János képfaragó és festő a templom mennyezetének elkészítéséhez. Ehhez segítőtársa volt Kovács József uram, asztalosmester. A templom ma is látható belső díszítéseit ők ketten készítették. Majd következett átnyúlva a következő századra a torony építése, a harang lelkészlak építése, s amit ma is érdemel megcsodálni, az ízléses oszlopsort. Aki még nem látta, nézze meg, mit tudtak alkotni ezek az egyszerű építőmesterek két év alatt. A mai építők belehülyültek volna, ha mai munkaerkölcsükkel és pénzügyi számításaikkal két év alatt kellene felépíteni a templomot.

A felszentelés után megindult a szigorú hitélet puritán egyszerűsége. Szigorúan büntették azokat, akik nem jártak templomba. Büntették a káromkodós, Nyelves-pletykás, "kikapós" nőket. Számukra egy "szégyenkövet" állítottak fel. Azon kellett állnia a vétkesnek, nemegyszer leköpdösték, megütötték őket. Rajtuk töltötték ki bosszújukat azok, a pletykában érintettek voltak. /1750-ben két tiszaföldvári aszszonyt perbe fogtak boszorkányság vádjával. Végül is felmentették a két asszonyt, mert a bírák a felhozott bizonyítékokat nem találták meggyőzőnek és elegendőnek. Nem tudták igazolni a két szerencsétlen asszony boszorkányságát. Az emberi butaság és emberi ostobaság írásos emléke ez az eset a XVIII. századból, amikor még nőket égettek meg Magyarországon, mert "rájuk bizonyították", hogy boszorkányságot műveltek. Holott Könyves Kálmán királyunk már 1100-ban kimondta a Zemplén vármegyei Tarcali zsinaton: boszorkányok pedig nincsenek, s megtiltja a boszorkányok üldözését. Felhívom a figyelmet arra, hogy 1100 után büntetik az esztergomi zsinat határozata alapján a házasságtörőket, a házastársak elhagyását, a részegeskedést. Istenem! Mekkora összeget lehetne a részegeskedők büntetéspénzén összehozni az önkormányzatnak, meg milyen értékes kényszermunkát lehetne velük végeztetni - a részegeskedőkkel, család- és feleségverőkkel, tolvajokkal, orvvadászokkal, országúti gengszterekkel.

Lassan rendeződik minden. Iskolák épülnek, a leánytanulókkal is foglalkozik valaki, s olyanok kerülnek a lelkészi székbe, akik nyugat-európai egyetemeken végeztek. Ilyen volt nagytiszteletű Major Mihály úr, aki Nagy-Britanniából Jenner-féle vakcinát hozott haza, s amíg tartott a vakcina, a halálos himlő ellen oltotta a kisgyermekeket. Akiket idejében beoltott, azok megmaradtak. Akiket későn, hezitálva vittek

hozzá, vagy babonából nem vittek el, azok mind meghaltak 1802 és 1806 között. /Nem tudom: nem érdemelne-e az áldásos lelkű pap egy fantomképet, mivel kép nem maradt fenn róla. Elférne a református parókia vagy templom falán./

Az 1848-49. évi magyar szabadságharcban 49 tiszaföldvári vett részt. A Múzeumban ott van az Adattárban a nevük, hol milyen alakulatnál szolgáltak, milyen rendfokozatuk volt, és hány évi büntetést kaptak azért, mert a magyar szabadság eszméjét akarták szolgálni. /Nincs nekik semmiféle emléktáblájuk. Semmi emlékezet nincsen róluk, még azt sem tudjuk, hogy sírjaik "hol domborulnak". A hálátlan emlékezet elfeledte ezeket a Hősöket. Nem érdemelnének egy nagy emlékművet?! Valahol a gimnázium térségében. Olyan emlékművet, amely a nevüket is feltüntetné.

Tiszaföldvár temetői a mai Kossuth Lajos út keleti oldalában voltak és lassan haladtak dél felé, a volt és felszámolt /kegyelettelenül/ Balogh-saroki temető felé. Ezt a temetőt 1850. év december 17-én kezdték meg. Hamarosan "megtelt", s új temetőről kellett gondoskodni. A felszámolt temetőkön a két protestáns egyház osztozott: az evangélikusok kevesebben voltak. A temetők térsége bővelkedett régészeti leletekben. Ezeket egy Sikolya Albert nevű igazgatótanító gyűjtötte össze. Ez a gyűjtemény Sikolya Berci bácsi halála után ebadóba ment. U- gyancsak értékes leletek kerültek elő dr. Baghy István állatorvos épülő háza alól: szénfekete, csillogó obszidián, pereszlen, edénytöredékek, faragott csontok, és az 1849. évi szolnoki csata idejéből való sírok, köztük egy honvédtiszt ruhástól.

Amíg nagytiszteletű Major Mihály uram az ártatlan, a himlővel kínlódó gyerekeket mentette, addig a XIX. század fordulója tájékán Vári Szabó Sámuel, ugyancsak a nép lelkésze, gondviselője jó és tiszta árpa termelésére buzdította a gazdákat. Tiszaföldvár