Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1998-10-28 / 22. szám
PLUSSSZ Hírek A Kossuth Lajos Általános Iskola 6. a osztályának PLUSSSZ 10 nevű csapata az idén is benevez az Életrevaló Plusssz Program országos versenyére. Első feladatként riportot készítettünk Tiszaföldvár egyik közismert személyiségével, Nagy Eszter tanárnővel, aki az októberi önkormányzati választáson a III. választókörzetből bejutott a képviselő-testületbe.- Hogyan indult el a tanári pályán?- Az út, melyen én haladtam, elég girbe-gurba volt. Későn döntöttem el, hogy mi akarok lenni. Először a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet végeztem el. így lettem általános agrármérnök Később vetőmag-gazdálkodási szakmérnök, majd mérnök-tanár lettem.- Mióta tanít?- 1993 óta tanítok a Kossuth Lajos Általános Iskolában. 1997-ben kaptam meg a tanári diplomámat Gödöllőn. Biológiát és kémiát tanítok.- Miről írta az egyetemen a szakdolgozatát?- Az emberi értékrendről, az er-Neve: Széles Ferenc Kedvenc időtöltése a festegetés. Immár 20 éve, hogy a Kossuth Lajos Általános Iskola elődjeként közismert Belterületi Általános Iskolában befejezte tanulmányait. Riportunk róla szól.- Mióta fest?- 1990 óta festek rendszeresen. Az első négy évben csak hobby szinten, majd az azt követő években már komolyabban foglalkoztat a festészet.- Miért kezdett el festeni?- Nagy csalódás ért. Lelki mélyponton voltam, amikor először ecsetet vettem a kezembe. A bánatomat valahogyan ki szerettem volna fejezni és arra gondoltam, hogy így megnyugvást találok. Előtte csak iskolás koromban festettem.- Milyen technikákat alkalmaz? ■ Leginkább olajjal, porpasztellel és akvarellel dolgozom.- Ön szerint milyen stílust képvisel?- A művészettörténészek és véleményem szerint posztimpresszionista, impresszionista képeket festek.- Portrékészítéssel foglalkozott-e? Emberségből jeles kölesről, hogy mit tartanak értékesnek, követendő példának a diákok.- Mi az életcélja?- Az emberek szolgálata. Szüleimtől is azt láttam, fontos nekik, hogy az embereken segítsenek. Szeretném, ha embertársaim az élet minden területén elégedettek lennének.- Hogyan sikerült céljait megvalósítani?- Sosem voltam elégedett, de örülök, hogy amibe belefogtam, mindig sikerült. Mert akartam.- Mi volt a legnagyobb sikere?- Elvégeztem az iskoláimat és bíznak bennem az emberek. A családom is sokat jelent számomra, és örülök, hogy a gyermekeimet sikerült úgy nevelnem, hogy értékes, értelmes emberek legyenek.- Mi a fontos az Ön életében?- Elsősorban a családom, a hivatásom, és a közszolgálat.- Mi volt a legnagyobb nehézsége?- Nehézség inkább a magánéletemben volt. Egyedül nevelem a gyermekeimet. De ezt a problémát is meg kellett oldanom, és túljutni a problémákon.- Mivel vívta ki az emberek bizalmát?- Én bizalommal fordulok feléjük, így én is elnyerem a bizalmukat.- Azért neveztünk be erre a versenyre, mert mi is szeretnénk tenni az egészséges életmódért, a tiszta környezetért. Szeretnénk tájékozottak lenni a közéletben, a közügyekben. Szeretnénk életrevalók lenni! Ön szerint ki az életrevaló?- Aki elsősorban magától követel maximálisát minden téren, s nem a környezetétől várja mindig a segítséget, s nem a körülötte élők rovására.- Köszönjük a beszélgetést és a támogatást, amelyet a verseny további fordulóiban biztosan igénybe veszünk. Nagy Boldizsár Vincze Ágnes Plusssz 10 csapat fiz érzelmek kifejezője...- A portrékészítést még csak most tanulom. Ez egy nehéz műfaj, mert először azonosulni kell a modell személyével.- A műveinek témáit hogyan választja?- Nehéz rá válaszolni. Leginkább a természetben felfedezhető színek hatnak rám. Bármerre járok, mindent megfigyelek és elraktározok az agyamban. Nem azt festem, amit más lát, hanem azt ahogyan én látom a dolgokat a képzeletemmel. Az alkotásaim a mindenkori lelkiállapotomat tükrözik. Lelki szemeim előtt áll össze a kép, amin még változtatok közben.- Voltak-e már kiállítva a képei?- Igen, Tiszaföldváron a közönség két alkalommal ismerkedhetett velem, műveim által. Most fejeződött be Rákócziújfaluban egy tárlatom. • Tervez-e máskor is kiállítást?- Igen. Még novemberben Kengyelen és Szolnokon láthatják alkotásaimat.- Volt-e már elismerésben része?- Igen. 1996-ban egy Megyei Dijat kaptam, majd 1997-ben a budapesti Kongresszusi Központban kiállított sorozatomért, amelyek Madeira szigetén készültek (négy alkotás) Nívó díjat kaptam. Ezáltal országosan is ismertté váltam.- Kiknek köszönheti pályája kezdetét?- Jeszenyiné tanárnőnek és a lovasberényi alkotótábor vezetőjének, Sáska Tibórnak.- Hol készülnek a képei és honnét merít ihletet? • Minden évben részt veszek a lovasberényi alkotótáborban, melynek alapítótagja vagyok. Voltam Madeirán és Görögországban is.- Szívesen válik meg alkotásaitól?- Nem, de muszáj finanszíroznom a költségeket.- Miért nem keres mecénást?- így senkitől sem függök, szabad vagyok.- Ön szerint ki az életrevaló ember? ■ Aki tudja, hogy mit akar. Vannak céljai, melyekért küzd és próbál megvalósítani.- Köszönjük, hogy készíthettünk Önnel riportot! Szerintünk Ön is életrevaló Lassú csigák 6. b. az Életrevaló Plusssz egyik csapata