Földvári Füge, 1997 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1997-11-18 / 1. szám

róka Andris is dönthet a dolog­ban. Gondoltuk mi. Azután fel­homályosítottak bennünket, hogy ez itt nem így működik. A műve­lődési ház csak a nyűgjét kapta meg, a róla való döntés jogát, hát azt nem. A pályázati határidő lejárt, a pénzügyi bizottság elnapolta az ügyet (megjegyezve, hogy persze a mozi épületére kellene áldozni, csak sajnos nincs miből. így nem is lesz), az épület meg ott áll továbbra is, és sajnos, lassan tel­jesen tönkremegy. A város meg itt áll mozi nélkül. Az egész kálváriának annyi haszna volt összesen, hogy az udvaron nőtt kétméteres gazt leg­alább levágták. Ez is valami. Ne legyünk telhetetlenek. December 1. az AIDS világnap­ja. Kunszentmártonban két napig vetítettek a város teljes diákságá­nak (egyszerre nem fértek be) fi­gyelemfelhívó filmet. Cibakházán heti négy alkalom­mal vetítenek a moziban. Tiszafüreden a költségvetési hiány ellenére is úgy határoztak: márpedig mozi kell egy 15 ezres (A kép nem véletlenül áll így!) városban. És Tiszaföldváron ?!? Cs. J. Parlamenti képek Tisztelt Olvasók ! E lap megjelenését bátor és jó­szándékú kezdeményezésnek tar­tom. Remélem nem lesz kérészéle­tű, így hozzájárulhat Tiszaföldvár la­kosságának árnyalt, sokszínű tájé­koztatásához. Helyben lakó országgyűlési kép­viselőként szívesen állok a szer­kesztőség rendelkezésére, akár ön­álló írással, akár riportalanyként. Mindezt annak érdekében teszem, hogy az Országgyűlés gazdag prog­ramjából Önök minél több friss, használható információt szerezhes­senek. A lap gyakori megjelenése erre garancia lehet. Első alkalommal néhány jelzés értékű rövid hírrel szolgálok: Egy tavasszal elfogadott törvény értelmében novembertől gyerme­kenként havi 2.300 Ft támogatást kapnak azok a családok, amelyek­nél az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum összegét (11.500 Ft). A kérelmet az önkor­mányzatnál kell benyújtani. Januártól változik az özvegyi nyugdíjrendszer. A legjelentősebb változás az, hogy a 20 %-os özvegyi nyugdíjat a saját nyugdíj összegére tekintet nélkül folyósítani kell. Módosul a munkanélküliek ellátá­sáról szóló törvény. Ennek kereté­ben a végkielégítésben részesülők munkanélküli járadékának folyósítá­sát nem lehet elhalasztani. A költségvetésben tervezettnél nagyobb mértékben nő majd a csa­ládi pótlék. Például: egy gyermekes családoknál 3.800 Ft, két gyerme­keseknél gyermekenként 4.700. Ft, három és több gyermekeseknél 5.900 Ft lesz. A Tiszazug kezdeményezésünk ellenére sem lesz a közeljövőben önálló borvidék, de települései a Kunsági borvidék Tiszamenti körze­tébe taroznak majd. Sikerült viszont elérni, hogy Tiszaföldvár is borvidéki település legyen. Bízom benne, hogy az Önök véleményei és javaslatai alapján sikerül megtalálni azt a formát, amely hasznunkra lehet! Farkas Imre országgyűlési képviselő NATO: IGEN ! Megvolt a nép akarata. Dönthe­tett. És döntött. Ki így, ki úgy. Volt aki úgy döntött, hazavisz emlékbe a céduláját. Akadt, aki keresztrejt­vénynek nézte, s kitöltött minden ü­­res helyet. De azért leszavaztunk becsülettel. Most már félhet a NATO. Belépünk. Mint ahogy az el­ső, a második világháborúba, a Var­sói Szerződésbe. Hát, ha jól emlék­szem egyik sem a mi sikereinket hozta. Lehet, hogy a NATO napjai is meg vannak számolva ?

Next

/
Thumbnails
Contents