Földvár, 2002 (4. évfolyam, 4-11. szám)

2002-07-09 / 7. szám

Tamási József - Barátaimmal Görögországban jártam /2. rész / A legnagyobb épen maradt anfiteátrum színpadán elénekeltem a Szózatot. Jól esett magyarnak lenni a remek akusztikájú térben. Tamás a 64. sorból tökéletesen megörökítette videóval. Majd még délebbre kalandoztak a magyarok, hogy az ókori Spárta kicsinnyé és jelentéktelenné zsugorodott maradványait lássuk a híres-hírhedt Tajgetosz lábainál. Estére már a /fél-/ sziget legészakibb városába érkeztünk. Az éppen már kivilágított utcákba begördülve egyszer csak fejünk felett óriási "Andráskeresztet" fedeztünk fel. A sok-sok kis villanykörte x alakban összeszerkesztve András apostol keresztjének formájára emlékezteti a városba, Patrasba érkezőket. Nem véletlenül! Szent András vértanúságának helyszínén vagyunk! Hála a gondviselőnek, volt időnk imádkozgatni a templomban, az egykori kafarnaumi halász /Péter testvére/ pártfogását kérve első sorban András nevű rokonaikért. Egyik nagyapám, s másik bátyám legkisebb unokája mind András. Vigyázz rájuk továbbra is védőszentünk! Itt eltöltött napjaink csúcsa egyébként a plébános atya volt. Egy parányi szigeten született 13 gyermekes család elsőszülöttjeként. Vendégszeretetét soha nem felejtjük! Menjünk, nézzük meg Olimpiát is! - döntöttük el közösen. A számtalan Isten tiszteletére emelt oltár között ma is startolni lehet a stadionban. Az eredeti startkőtől indulva István végig is futotta /kocogta/ a távot oda-vissza, s elsőnek ért célba. Igaz, más nem is indult a versenyen. De eszünkbe jutottak Pál apostol szavai: " A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igazi élet koronája..." /2. Tim.4,7-8/. Vajh, ránk is vár-e ? Egy komphajóval visszaérkeztünk az ország északi részébe. Szerpentinutak, hihetetlen kékségű tengervíz! Persze ki is próbáltuk utunk során többször is a ló­­ló fokos Jón- illetve Égei-tengert. Ez a magyar virtus. Senki más, de mi már májusban fürödtünk. Észak felé haladva mintegy 2 órára betértünk Delphoiba, a híres jóshelyre. Az Apollón isten szavait közvetítő papnővel ugyan már nem találkozhattunk, az élmény mégis belénk vésődött. Micsoda hitük volt egykor az idezarándoklóknak! Vajon mi kikérjük-e Istenünk véleményét ügyes-bajos dolgainkról manapság? - vetette föl Tamás, talán egy kicsit az otthoniakra is gondolva. Legtöbbször még dél felé haladva kanyarodnak a túristák a Meteórákhoz. Mi most szinte már hazafelé jövet töltöttünk itt egy estét, éjszakát, délelőttöt. Az egykori gigászi szikla oszlopokra költöző, építkező szerzetesek mai utódai már nem élvezik a magányt. Nap, mint nap százak és százak látogatják őket. A mi oldalunkról nézve persze jól van ez így, de őket egy kicsit sajnálom. Már itt sem lehetnek "kettesben" az Úrral! Mint minden e világon, ez az út is véget ért. Még egy éjszakai pihenés a szaloniki lazarénus atyáknál, aztán egymást váltva Tamással a volánnál a 13. nap estéjére hazaérkeztünk. Nocsak! Időközben itthon is nyár lett. Pedig csak érettségire készültek a fiatalok. érettségizzen esti tagozaton TISZAFÖLDVÁRON Tiszaföldváron a Hajnóczy József Gimnázium épületében (5430 Tiszaíoldvár, Kossuth út 122.) működő esti tagozatú Gimnázium felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre. Jelentkezni lehet a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik évfolyamra. A jelentkezéshez hozza magával a személyi igazolványát és korábbi bizonyítványait, mert az osztályba sorolás ez utóbbiak alapján történik. Ha igényel diákigazolványt, hozzon magával fényképet és 400 Ft-ot! Az esti tagozaton hetente két alkalommal napi 7,5 tanóra az oktatási idő. Az iskolai foglalkozások délután 14.30 és 20 óra között lesznek, később meghatározott napokon. Az iskola-fenntartási díj összege 8.000 Ft/év, amelyet beiratkozáskor kell befizetni. Augusztus 5-én és augusztus 23-án 8-17 óra között lehet beiratkozni az iskolában. Érdeklődni lehet a 06/30/280-3042-es telefonszámon a tagintézmény vezetőnél! ____J 7. oldal 2002. július 9.

Next

/
Thumbnails
Contents