Földvár, 2000 (2. évfolyam, 3-8. szám)

2000-09-01 / 7. szám

14 Földvár 2000. szeptember Egész életemet jelenti a könyvtáram - mondta révedező szemmel SOMO­GYI, mintha búcsúzó pillantással si­mogatná még egyszer és utoljára több mint 40 ezer kötetből álló gyűjte­ményét. Legszebb emlékeim, legmun­kásabb napjaim, legviharosabb küz­delmeim fűződnek hozzá. És nőst szeretettel ajánlom fel Szegednek, mert ennek a városnak nemcsak gaz­dagnak, hanem müveit városnak is kell lennie! Ezekkel a szavakkal adta át könyv­tárát Tiszaföldvár szülötte, SOMO­GYI KÁROLY, a múlt század végi várospusztító árvíz után a Tisza parti nagyvárosnak. Itt, szülővárosában most, halála után 112 évvel sikerült szinte feledésbe ment nemes személyéről illetve emlé­kéről lefújni a meg nem érdemelt fe­ledés porát. Hosszú előkészület és vá­rakozás után augusztus 20-án a kato­likus templom előtt erre az alkalomra illő módon előkészített téren felava­tásra, felszentelésre került a tudós és nagylelkű pap emlékoszlopa. A művészi alkotás megkomponálja és elkészítője DINNYÉS LÁSZLÓ képzőművész. Miután alaposan ta­nulmányozta Somogyi egyéniségét és életét, úgy döntött, hogy az emlék­oszlop maga egy nemes, de egyszerű, szinte robosztus szikla legyen. A ha­talmas tudással bíró polihisztor, aki ugyanakkor rangja és vagyona elle­nére a legpuritánabb életet élő főpap­ja volt hazánknak, elsősorban ebben a. sziklában jelenik meg és köszön ránk, városunkban átutazókra, temp­lomba menőkre. A kőtömb teteje - már jobban megmunkálva - az árvíz­ben elpusztult, szétmállott könyvekre, könyvtárakra, de általában a pusztu­lásra ítélt kultúrára, szellemiségre emlékeztet. Egy árvíz pusztítását, le­gyen az akár szellemi javakat, erköl­csöt, erényeket elpusztítani akaró "árvíz", csak a legnagyobbak, a leg­nemesebbek , a legszentebbek tudnak újraéleszteni. Az emlékoszlop tetején gyönyörűen megfaragott márvány "könvvek" egymásra fektetve a So­mogyi által alapított új könyvtár első könyvei. A vízszintesen, úgymond ho­rizontálisan elhelyezett kőkönyvek, az ember és ember közötti szeretet­­kapcsolatra figyelmeztetnek minden szemlélődök A tetejükön függőlege­sen, úgymond vertikálisan felállított és arany kereszttel megjelölt könyv a Könyvek Könyve. A Biblia, amely az embert Teremtőjével köti össze, adta azt a belső értéket, lemondáshoz szükséges lelkű letet városunk szülöt­tének, ami elengedhetetlen volt a nemes cselekedethez. Csűri Károlyné, a szegedi könyvtár Emlékkönyvtárának vezetője megha­tódva emlékezett Somogyira az ün­nepi beszédben, majd szeretettel he­lyezte el az emlékezés koszorúját az emlékoszlop lábainál, akár csak vá­rosunk Polgármestere, az iskolák , a Könyvtár és a történelmi felekezetek képviselői. Hiszem és remélem, hogy a "por­talanítás" folytatódik, hisz méltatlan állapotban van SOMOGY] KÁ­ROLY szülőháza, s talán most még megmenthető lenne... hogy ez a vá­ros, a mi városunk se csak gazdag de egyre műveltebb is legyen. Tamási József Emlékparkot kapott Somogyi Károly ■ és a vám

Next

/
Thumbnails
Contents