Földvár, 2000 (2. évfolyam, 3-8. szám)

2000-05-01 / 4. szám

2000. május Földvár 9 Somogyi Károly a város szülötte A KÖNYV NAPJA A GIMNÁZIUMBAN Április 11-én a költészet napján könyvnapi ünnepséget rendeztek a Hajnóczy József gimnázium könyvtárában. A megjelenteket és külön, az alkalom díszvendégét, Kornis Mihály írót Ferenczy György iskolaigazgató köszöntötte. Elmondta, hogy bár a költészet napja van április 11-én, de ebben az évben először e napon ünnepük az iskolában a könyv napját, ami egy furcsa véletlen kapcsán esik egybe. Szükséges, hogy egy iskolában az év egyik napját a könyv napjává nyilvánítsák, mert az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ifjúság körében jelentősen csök­kent a könyv, az olvasás rangja és becsülete. A klasszikus, az értékes irodalmat háttérbe szorította a tv, a video, a számítógép és az Internet, romlott a fiatalok szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége. A Könyv napja, évenkénti megren­dezésének célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a könyv, az olvasás és mindenekelőtt a szépirodalom olva­sásának a fontosságára. A kiválasztott időpont oka, hogy e napon, - más források szerint ápri­lis 1-jén - született a könyvek híres gyűjtője és szerelmese Somogyi Károly 1881-ben Tiszaföldváron. A két születésnap, - József Attila és Somogyi Károly - egymást erősítve segítheti a könyv, az olvasás nép­szerűsítését. Ferenczy György a város szülöt­téről elmondta, hogy Somogyi Ká­roly 1881-ben született Tisza­földváron, 1888-ban halt meg Esz­tergomban. '834-ben szentelték pappá, mely hivatásában befutott szép karrierje mellett írással, újság­írással és szerkesztéssel, valamint könyvkiadással foglalkozott. Össze­gyűjtött 43 ezer kötet könyvét 1880. április 26-án az árvízsújtott Szeged városának adományozta. A Szegedi Somogyi Könyvtár ma is az ország egyik legnagyobb könyvtára. S hogy "Ment-e a könyvek által a világ elébb" a beszéd közben Barta Mariann előadásában elhangzott Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című versével illuszt­rálták. Az előadó szólt arról is, hogy miért Kornis Mihályt hívták meg vendég­ként erre a napra. Kornis Mihály gyennekkora szép nyarait töltötte a Cibakházához tartozó, a Tiszaföld­­várral határos Kishegy-szőlőben. Sokszor lehetett olvasni, hogy mi­lyen szívesen és nagy szeretettel beszél az idekapcsolódó élménye­iről. Úgy gondolták, ő lehet az, aki a megjelenő hallgatóságnak hitelesen és meggyőzően tud beszélni a könyvről, az irodalomról, az írásról, a művek születéséről és született budapesti létére a mi vidékünkhöz való kötődéséről. Kornis Mihály az író ember érzé­kenységével osztotta meg életét be­folyásoló gyermekkori élményeit. A hallgatóság megérezhette, hogy mennyire jelentősek tudnak lenni a gyermekkori élmények, a gyermek életét meghatározó apró körülmé­nyek, azok az emberek, akik ebben az életkorban vesznek körül bennün­ket. Szólt - írásai kapcsán - Kádár és felesége tragédiájáról, a kádárizmus lényegéről. A könyvnapi ünnepség keretében könyvkiállítást is rendeztek, mellyel érzékeltették a könyv sokféleségét, sokféle megjelenési formáját, sok­féle funkcióját. Néhány darabbal pe­dig bemutatták az érdeklődőknek Kornis Mihály munkásságát. (sz) FELVÉTELI HIRDETMÉNY! Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Pedagógiai Szakszolgálat 5430 Tiszaföldvár Kossuth út 100-104. Tel/fax: 56/470-038 2000. május 2-től 12-ig tartó időszakban felvételt hirdetünk a hatodik osztályosok számára a hatévfolyamos tehetséggondozó gimnáziumi osztályába, a nyolcadikosok számára pedig a négyévfolyamos idegen nyelvi és a humán szakközépiskolai osztályokba. Jelentkezni új jelentkezési lapon lehet. Felvilágosítást a 470-038-as telefonon adunk. Ferenczi György

Next

/
Thumbnails
Contents