Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-09-01 / 6. szám
1999. szeptember Földvár 17 "Legyen a zene mindenkié" Felsőbe lépett a zeneiskola Ötödik tanévét kezdi meg ez év szeptemberében a város általános iskoláiban működő Magán Zeneiskola. Ez már elegendő idő arra, hogy beszámoljunk rövid ténykedésük legjelentősebb eredményeiről. A zenéhez kicsit is értő olvasóknak bizonyára nem kell mondani, hogy ebben a művészeti ágban sem lehet azonnal „babéresőre” számítani. Szükség van néhány kemény munkával eltöltött évre, ahhoz, hogy a zenészpalánták például közönség elé léphessenek. /Kedves Olvasó! A következő néhány mondatban ne az aktualitást keresse. — a szert / Kisebb szereplések után az elmúlt tanévet lezárandó nagyszabású kulturális bemutatót tartottak május hónapban a Vendégházban. A közel három órás program újdonsága mellett változatos és tartalmas is volt. Nem csak a különböző korosztályok - óvodásoktól a középiskolásokig - mutatták be, hogyan tudnak bánni hangjukkal vagy hangszerükkel. A műfajhoz közeli művészeti ágakban jeleskedő fiatalok is szereplési lehetőséghez jutottak. Ízelítőként hadd említsek néhány műsorszámot: ovis bemutató, hangszerszólók (furulya, klarinét, fuvola, szaxofon, zongora), bábjáték, modem balett, diákszínjátszás, karének. fúvós zenekar. Ennek a - hiányt is pótló - rendezvénynek szülőatyja Forintos Sándor, aki a Magán Zeneiskola vezetője. Az ő kezdeményezésére indult el immár öt évvel ezelőtt Tiszaföldváron ez a képzési forma. Vállalkozóként végzi ezt a tevékenységet. Az állami feladatot végrehajtó magániskolának a szajoli és a cibakházi részleggel együtt majd’ háromszáz hallgatója van. Az iskola eddigi működése során az elmúlt tanévben gondolhattak arra, hogy a nagyközönségnek is bemutatkozzanak. A diákok mostanra jutottak el megfelelő szintre a hangszeres tudásban. Tavaly szeptemberben alakult meg a város zeneiskolás tanulóiból a 13 fős fúvós zenekar. Produkciójuk hallatán nem nehéz megjósolni, hogy szép jövő áll előttük, amennyiben együtt maradnak. Terveik szerint újabb hangszeresekkel kívánják bővíteni az együttest. A bemutatóval pedig hagyományt szeretnének teremteni, a város mélyen alvó művészeti életét felpezsdíteni. Szereplési lehetőséget adni az itteni és környékbeli tehetséges gyerekeknek - mert lám vidéken is vannak tehetségek -, a lakosságot megnyerni a művészeteknek. Terveik közt szerepel még a hangszerállomány növelése, amihez a tavasz folyamán egy kis nem várt segítséget kaptak. A polgármester úr jóvoltából néhány régi, de apróbb javítás után használható fúvós hangszerhez jutottak. Ahhoz, hogy elképzeléseik megvalósuljanak, továbbra is várják a zenéhez vonzódó iskolások jelentkezését a zeneiskolába. Nemes Tibor Tankönyvről, támogatásról Ha szeptember, akkor iskolakezdés, akkor tankönyvvásárlás. Nem nehéz kitalálni melyik kérdés hangzik el ilyenkor a legtöbbször, és az sem, hogy miért. Mennyibe kerül a .... osztályos csomag? Sajnos az átlag- vagy az alatti jövedelemmel rendelkező szülőknek lényeges szempont az ár. Országos viszonylatban kedvező hír volt, hogy a tavalyi árak nem változtak - köszönhetően a tankönyvnek minősülő kiadványok ÁFA-mentességének. Nézzük mitől is függ (függhet) itt Tiszaföldváron a fizetendő összeg? Befolyásolja a választott iskola, az évfolyam, a pedagógus tankönyvválasztása, a tanult idegen nyelv. A választott iskolától annyiban függ, hogy melyik módszerrel tanítanak, milyen könyveket rendelnek - aki nem tudná óriási a kínálat. A nevelő személyétől annyiban, hogy lehetnek egyéni igényei az eredményesség érdekében. Ezért előfordulhat, hogy egy iskolán belül az azonos évfolyamok nem pontosan ugyanazokból a könyvekből tanulnak. Az idegen nyelvről annyit, hogy a nyugati nyelveket választók jelentős összeggel kénytelenek többet fizetni. Ezen szempontok - no és a számla - alapján kijön egy bizonyos összeg az adott iskolára, évfolyamra, tagozatra, stb, vonatkozóan. Ezután jön a levonás, az a bizonyos állami támogatás. Több napilapban közölték augusztus folyamán ennek mértékét, az 1.700 Ft-ot. Erről tudni kell, hogy ez egy tanulónkénti leosztott összeg - mily csúnya szó - úgynevezett fejkvóta. Ennek 25 %-át rendelet szerint tartós könyvekre, a könyvtári állomány fejlesztésére kell fordítani. A maradó háromnegyed részt kellett differenciáltan, vagy egyenlően szétosztani. Sok család kapott jelentős anyagi segítséget idén a Polgármesteri Hivataltól. A többségében 3-4 ezer forint közötti összegek az állami hozzájárulással számos esetben fedezték a könyvcsomag költségét. Ennek köszönhetően azok a szerény keresetűek is meg tudták vásárolni a tanulásnak eme fontos kellékeit, akik egyébként nem tudni miből áldoztak volna erre. Mint általában az ilyenfajta segélyeknek, ennek is voltak olyan kedvezményezettjei, akik nem biztos, hogy feltétlenül rászolgáltak. Maradtak ki viszont olyanok, akik érdemesek lettek volna a támogatásra. Ezekért az anomáliákért talán a legkevésbé a hivatal dolgozói a felelősek. Hiszen, ha valaki beviszi a "megfelelő" kereseti igazolást arról, hogy ő jogosult a segélyre, akkor nincs mit tenni, meg kell ítélni. Talán a következő évben azok igénylik majd csak, akiknek valóban választani kell e nélkül szeptemberben - vagy eszik a család, vagy a szép új könyveket nézegetik.-nemes-