Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)

1999-09-01 / 6. szám

8 Földvár 1999. szeptember Használati utasítás a Központi Ügyelethez A Központi Ügyelet világrajövetele óta a város legnépszerűbb egész­ségügyi intézménye. Afféle testi-lel­ki nyavajályákra enyhülést osztó nagy áruház, ahová betérhet öreg­­fiatal, akár betegnek sem kell lenni - hál istennek a nagy többség nem is az - lehet vasárnap délutáni gye­rekkocsis séta végcélja, lehet kér­dezni tücsköt-bogarat, be lehet mu­tatni a 10 éves zárójelentést, nagy ravaszul ellenőriztetni, hogy az a gyógyszer amit doktor úr (nő) teg­napelőtt felírt, jó-e, elpanaszolni, hogy mi van velünk "idegileg, egé­szen addig a fiatalemberig, aki éjfél előtt becsöngetett és megkérte az álmosan kitámolygó orvost, hogy vigyázzon a kerékpárjára, amíg ő beugrik a diszkóba... Aztán van néhány száz ember, aki visszanyert egészségét vagy éppen az életét a központi ügyeletnek kö­szönheti. Az intézmény működtetése nem ke­vés gonddal jár. Kevesen tudják, hogy az Onkormányzatnaknem kö­telessége központi ügyeletet fenn­tartani. Ha az ide vonatkozó jog­szabályokat betű szerint értelmez­nénk, akkor minden családorvosnak külön-külön napi munkaidején túl készenlétben kellene lennie, hogy sürgősségi ellátásban részesítse a saját körzetéből jelentkező betegeit. A fiatalabbaknak most lehetne cso­dálkozni, de az öregebbek emlékez­hetnek: 10 éve ez még így működött Tiszaföldváron. Nem felesleges ez a kis történelmi visszapillantás. Jó kiindulás lehet, hogy többen megértsék: hogyan le­hetne, hogyan kellene igénybe ven­ni, de megbecsülni is ezt az intéz­ményt, hogy racionálisabban, ol­csóbban, hatékonyabban működ­hessék, hogy ne kelljen egyszer csak egyik napról a másikra le­húzni a rollót... A Központi Ügyelet feladata, hogy az életet veszélyeztető, vagy súlyos későbbi egészségromlással fenyege­tő akut /heveny/ megbetegedéseket, baleseteket lássa el a helyszínen /a lakos otthonában/, vagy a központi rendelőben. Orvosi szaksegítséget kell nyújtania rendőri munkához és különböző katasztrófa-elhárítóknak. A feladat színvonalas ellátásához egyre nagyobb értékű műszerek, ké­szülékek, egyre költségesebb eszkö­zök, gyógyszerek szükségesek. Bizto­sítani kell a munkavégzés legalább minimálisan megfelelő feltételeit, az orvosnak és szakszemélyzetnek egy­re bővülő ismerettel és fizikai erővel is bírnia kell a megterheléseket. Sajnos az intézmény céljait, felada­tát, működésének lehetőségeit és korlátáit a lakosság széles rétege­ivel elmulasztottuk, illetve nem volt módunkban ismertetni. Ennek követ­keztében a polgárokban olyan téves és irracionális igények alakultak ki, amelyek már-már veszélyeztetik az intézmény működését. Nagyon so­kan a nappali illetve hétköznapi családorvosi rendelés folytatásának vélik az ügyeletet. Több hetes, több hónapos panasszal, esetenként a családorvosok által korrekt módon ellátott, felügyelt, gyógyszerrel ren­delkező betegek jelentkeznek "újra­­kivizsgálásra". Tömegesen jönnek panaszkodni az orvosukra a szom­szédjukra, a "Tanácsra". A szombat és vasárnap délelőtt egy igen for­galmas szakorvosi rendelésnek felel meg. Sokan nehezen veszik tudo­másul, hogy az ügyelet nem vitetheti el az igen nagy számú alkoholistát "bolondokházába", nem küldheti be korházba az otthoni ápolásra szo­ruló beteget, nem választhatja szét a verekedő házastársakat, nem szál­líthatja haza az árokban részegen hempergő apát, anyát, nagyapát. A szolgálat számára egyszerre áldás és átok a sok-sok új telefon. A telefonhívások nagy része használ­hatatlan. A cím és név nélküli "gyüj­­jenek má, mer ninds magáná..." és egy kattanás- típusú hívások, a "harmadkézi" hívások,... nem én, csak ideszóltak, hogy a Pista bácsi rokona a másik utcában rosszul van..," a tudatosan hazug hívások "..mán hörög..., haldoklik..., nem bír fölkelni..., nem éri meg a reggelt..., - ami után a beteg nyit ajtót vidoran, jól föltankolva... Az ügyelet folyamatosan szenvedi a lakosság elképesztően alacsony szin­tű egészségügyi kultúráját, a "Vész­helyzetből" nyert zagyva és haszna­vehetetlen ismereteket. A fiatal asz­­szony nem tud lázcsillapítani boro­gatással, hűtőfürdővel, nem tud gombnyi horzsolást, karcolást beköt­ni a gyereken. A délelőtti szakor­vosnál ellátott gyerekhez éjfélkor riadóztatják az ügyeletet, mert még nem gyógyult meg. Este 8-kor disz­nópörkölttel megtömött kétéves gye­rek 10 órakor hány, az orvossal e­­gyütt már a mentőt is hívják, "hátha be kéne vinni a kórházba kivizsgá­lásra. Többet kellene tudni a lakosságnak az ügyelet és a mentőszolgálat szer­vezeti és jogi feltételeiről, kötele­zettségeiről és lehetőségeiről. Tele­fonhívásra pl. mindkét szolgálatnak ki kell mennie, még akkor is, ha biz­tosan tudja, hogy rosszhiszemű vagy valótlan tartalmú a hívás. Semmiféle szankcionálási lehetőségünk nincs a hívóval szemben. Kiszolgáltatottsá­gunkkal visszaélni egyszerűen aljas­ság, pedig sajnos nem kevesen meg­teszik. Felméréseink szerint az ügyeletén ellátott betegek 80 %-a indokolat­lanul veszi igényba a szolgáltatást. Ez a tény egyértelműen kijelöli a feladatainkat: komoly gondot kell fordítani az egészségnevelő, ismeret­­terjesztő munkára, az óvodától kezd­ve a felnőtt korig a praktikus ápolá­si, betegellátási teendők megtanítá­sára. Meg kell találni a módját, hogy a magyar egészségügy aktuális szakmai és gazdasági problámáit minél szélesebb körben megismer­hessük és felelős emberi-állampol­gári magatartást próbáljunk a la­kosságban kialakítani. dr. Király Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents