Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-06-01 / 5. szám
16 SORSOK-EMBEREK 1999. JÚNIUS VÁLLALTAM, VÉGIG KELL CSINÁLNOM-----------Hét lány és hét fiú édesanyja------------Az alábbi portré még anyák napja környékén készült, gondoltuk, felkeresünk egy olyan családot, ahol sok gyereket nevelnek tisztességben. Anyagtorlódás miatt azonban nem kerülhetett be májusi számunkba, az anyák napjára való utalásokat mégis bennehagytuk, hiszen ez az írás az anyaságról szól, s mint ilyen nem veszít aktualitásából. (A szerk.) Egy öt gyermekes asszony címére indulok, de nem lelem otthon. Nagylányának, aki szociális munkásként dolgozik, mondom, mi járatban vagyok. Mire ő három édesanyát is említ, aki az övénél több gyermeknek adott életet. Egyikük, Gálik Ferencné, tizennégynek. Úgy hogy oda is bekopogtam. Nagy ház, állattartásról árulkodó gazdasági udvar. Egy kamasz fiú jön elém, s bevezet az ebéd utáni konyhába. A szülőkön kívül négy-öt gyerek van otthon. Kamaszkák, félfelnőttek. A lakás központjában, a konyhaasztalnál telepszünk le beszélgetni Gáliknéval. Az egybenyíló ebédlőben a televízió valami sorozatot mutat. A fiatalok azt nézik.-Hét fiam van, és hét lányom - mondja az ötvenegy esztendős asszony. - A kicsi ötödikes, a legidősebb harminc éves. Négyen már elkerültek a háztól. ■ -Mindig sok gyereket szeretett volna?-Nagyon szeretem őket. Úgy voltam vele, hogy egy-két gyerek nem gyerek. Mi is öten voltunk testvérek, az uramék meg tízen. ■ -Meséljen egy kicsit az életéről!-Mit mondjak. Földvári vagyok. A férjemmel a téeszben ismerkedtem össze. Ott dolgoztunk mind a ketten. Aztán jöttek sorba a gyerekek. Először a Malom úton vettünk házat. Nehéz volt, mert mindent magunk kerestünk, teremtettünk meg. Én ugye, mindig itthon maradtam a gyerekekkel, meg jószággal is foglalkoztam. Egy időben tizenkét tehenünk volt, az uram is besegített a fejésbe. A gyerekeket iskoláztattuk, aki akart, tanulhatott. Igaz, akadt, aki visszalépett, otthagyta a szakmunkásképzőt. Aztán most a saját bőrén tapasztalja, milyen nehéz elhelyezkedni képesítés nélkül. Sőt, képesítéssel is. Régen könnyebb volt a megélhetés. Az a baj, hogy nem mindegyik gyerekünknek van munkája. Sőt, nincs egy éves munkaviszonyuk sem, s így még nehezebb, a munkáltatók ugyanis szívesebKivételt egyik gyerekkel se akarok tenni. ■ -Látom, tésztát készül sütni... -Krumplis lángost. Arra éhesek most... ■ -Hány kiló lisztből? -Kettőből. ■ -Húslevest hány litert, és hány tyúkból főz, ha összejön a család?-Ki fog nevetni. Mindenki azt hiszi, hogy hü de sokat. De nekünk négy liter elég. Pörköltnek meg másfél kiló, vagy kettő, mennyire kapaszkodnának, aztán mégis olyan nehéz a megélhetés, az érvényesülés. Aki tavaly nősült fiam, az is venne egy házat, és alig. Ott a millió hízó, eljár dolgozni, szombaton, vasárnapon sincs megállása, mégse jutnak ötről a hatra. ■ -Szokott panaszkodni, hogy sokat kell dolgoznia a családra?-Soha. Ezt vállaltam, végig kell csinálnom. Egyébként jó az egészségem, még nem voltam elfáradva. ■ -Hánykor kel?-Fél hatkor, hatkor. Na jó, amikor kisebbek voltak a gyerekek, többet kellett végezni, de ahogy nőttek, úgy segítettek be egyre inkább. A lányok a háztartásba, a fiúk meg az apjuknak az odakinti munkába, a jószágoknál. ■ -Este mikor kerül ágyba?-Fél hétkor már tévézni szoktam. A sorozatokat szeretem. Különösen az Eszmeraldát. De ha meccset közvetítenek, akkor sem veszünk össze a fiúkkal, mert két televízió készülékünk van. ■ -A gyerekek fegyelmezése okozott-e gondot valaha?-Van olyan időszak, amikor agresszívabbak, de mindig útba tudtam őket igazítani. Az öregebb gyerekek tudták, mit szabad és mit nem, aztán nem engedték a kisebbeknek. ■ -Visszabeszélés?-Még a felnőtt fiam is előfordul, hogy csúnyán tesz, amikor bepörög. De ez nem jellemző, meg aztán annyira bántotta, hogy másnap mellém ült, úgy könyörgött, ne haragudjak. Pedig én nem haragudtam rá, mert tudtam, nem akart megbántani, s hogy valami baja van, azért hangoskodott. ■ -A gyerekei, akiknek már gyerekei vannak, vajon a maguk nyomába lépnek. Ok is sok gyereket akarnak?-Azt mondják, kettő-három elég ebben a mai világban. Ha szeretnének is többet, miből. Meg az állásukat is féltik, nehogy a szüléskor elveszítsék. De ha nem is lesz sok gyereke a gyerekeimnek, nekem azért unokában nem lesz hiány. J. Gy. A lány a legkisebb gyerek ben foglalkoztatnak munkanélkülieket, mert azok után kapnak bértámogatást. ■ -A házat mikor építették?-Nyolcvanhatban. Ötszobás. Kaptunk szocpolt. Előtte szobakonyhásban éltünk. Mondjuk, mind a két helyiség nagy volt, ötször ötös, meg az alsóépületet is használtuk. ■ -Mégsem lehetett könnyű, ha mondjuk télen betegek voltak a gyerekek.-Hála Istennek, ezekkel nem volt sok baj. A kicsi lányomnak, Agikának egyszer torokhurutja volt, az eltartott vagy két hónapig, de azóta sincs vele baj. Egészségesek. Ami meg a házat illeti, van még rajta egy kis OTP, de nem bántam meg. Persze, ha majd kiröpülnek a gyerekek, biztos nagy lesz. ■ -Egy-két család hazaköltözik unokástól...-Azt már nem. Mi is keservesen kezdtük az életet. Mindegyik próbáljon megállni a lábán, mert higgye el, csak azt tudja igazán becsülni, amit saját maga teremt. Ha meg majd arra kerül a sor, el lesz osztva az ára. ha mindenki itthon van. Évente leszúrunk négy másfél mázsásat, hogy ne a boltból kelljen venni azt a drága húst. Keveset főzök, de jót. Meg az a fontos, hogy sült tészta legyen sok. Azt imádják. Nemigen van a környéken asszony, aki nálamnál többet sütött. ■ -Magának mit jelent az anyák napja?-Örömet. Olyankor hazajönnek a gyerekeim. Egyik is egy szál virággal, a másik is. Amelyik unoka meg nem hoz, az verset mond. Az ember el van keseredve, hogy hiába küszködik, alig tud megélni, de olyankor elveszik a figyelmét az unokák. Egyik is mond egy szót, a másik is, így mama, úgy mama. Szinte felfrissül az ember. Olyankor készülök nekik sült tésztával. Aztán elbeszélgetünk, kinek mi gondja van, s ha tudunk tanácsot adunk. így próbáld meg fiam, hátha könnyebb lesz... ■ -Az anyaságról mi a legkedvesebb és a legfájóbb élménye?-A legnagyobb boldogság az volt, hogy megszülettek, bántani meg az szokott, hogy látom
