Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-06-01 / 5. szám
1999. JÚNIUS NYUGDÍJASOK 13 ELETET AZ EVEKNEK HÁZ A VI RA GHEGYEN Ha a homoki lakostól valaki azt kérdezné, ki lakik az Ovirághegy I. u. 47. sz. alatt, tanácstalanul vonná meg a vállát, jobb esetben kérdő hangsúllyal találgatna, megemlítve a környéken lakó ismerőseit. Ha azt kérdezné valaki, hogy hol van a Virághegyi Kör épülete, az idősebbeknek megcsillanna a szemük, ha a mozi után érdeklődsz, a középkorúak arcán látszana a felismerés fénye, ha pedig a Nyugdíjas Klub felől kérdezősködsz, az előbbi korosztályok majd minden képviselője rávágná: “Az a Kör”, vagy “Ahol a mozi volt. ”. A krónikák általában úgy indulnak, hogy “az első írásos feljegyzés.......ekkor és ekkor...” Bér itt, e helyen most nem íródik igazán krósek gondjaiból, bajaiból! Külön regény a Kör 1954-ben (dec. 3.) történő újraélesztésétől 1960. január 26-ig tartó, félbeszakadt jegyzőkönyv-kötet. A háború után, régi elvei és alapszabálya szerint újra induló Kört 1948-ban a diktatúra hivatalai betiltották, mint kispolgári és reakciós mételyt. Az 1954. évi újrakezdés, a Nagy Imre-féle politikai enyhülést kihasználó, régi szöllőbeli gazdáknak volt köszönhető. Ez a Kör már nem volt a régi. Az állandó hatósági ellenőrzése, direkció minden önállóságát, öntevékeny kezdeményezését tiltotta és lehetetlenné tette. A jegyzőkönyvek primitívebbé váltak, ugyanakkor jól illusztrálják az állandósult külső és belső zaklatást. Adminisztratív eszközöket is bevetett a hatalom a Kör teljes “átformálására”: kötelezően beépítették az egyesületet a Hazafias Népfront kereteibe, később -1956 után- rájuk telepítették a KISZ szervezetet, később a helyiségeket a Moziüzemi Vállalat rendelkezésére kellett bocsátaniuk. Az épület már rég nem a Kör tulajdona, noha fenntartásáról neki kell gondoskodnia. Az ellehetetlenülés óhatatlanul a Kör megszűnéséhez vezetett, még csak nem is jogszerűen, hanem úgy, hogy egyszercsak már nem létezett. Jellemző az utolsó félbe maradt jegyzőkönyv utolsó mondata: “a kútat használhatóság híján, be kell temetni...” * * * A homoki Nyugdíjas Klub idén ünnepelte 15. születésnapját, jó hangulatú közgyűlésén. Az 1984-ben 30 taggal alakult szervezet mára ismert és kedvelt a szőlőbeliek szemében. A klub vezetője, megalakulásától fogva a mai napon is, Szűcs Pétemé - Magdika -. Ez a megállapítás azonban sokkal, sokkal többet takar: nika (az sem lenne érdektelen), de a mi “első feljegyzésünk” egy “Jegyzőkönyv 1919. február 2-től” címet viselő vastag album, a Virághegyi Olvasókör jegyzőkönyve. A kötet utolsó bejegyzése 1940. dec. 29. Huszonegy esztendőn át - és, valószínűleg, később is- évente többször készült részletes feljegyzés a jól működő egyesület közgyűléseiről. Idős emberek mesélik, hogy aki valamit is adott magára, az tagja volt a Körnek. Nem is számított igazán szöllőbeli lakosnak, aki nem szerepelt a tagnévsorban. Nemzedékek váltották egymást a választott tisztségekben is. A Körnek csak egyik tevékenysége volt a szorosan vett olvasás, ami könyvek beszerzését, újságok járatását jelentette, a művelődés-önképzés mellett szervezte-rendezte a község és közösség társadalmi és kulturális életét, bálokat, közösen ünnepelt ünnepeket, kirándulásokat, színházi előadásokat. Komoly közéleti súlyát az időnkénti képviselői (kortes?) látogatások is jelzik. A Körnek jelentős költségvetéssel, támogatás nélkül, önfenntartó volt, önfinanszírozó - mondanánk ma. Részletes és pontos könyvelését egy mai gazdálkodó testület is megirigyelhetné. A Kör volt a település kovásza. A jegyzőkönyvek szándékosan aprólékosak, részletezők, a történelem felettük zúgó viharai alig és csak egy-két véletlen utalásból sejthetők. A történelem “lólába” csak egy-egy feladat megoldódásából, meghiúsulásából, egyegy fegyelmi határozatból, tisztségváltásból, lemondásból, kizárásból lóg ki. Na, meg az anyagi beszerzé-Magdika nemcsak egyszerűen klubvezető. Ő teremtette meg ezt a jól működő csapatot, azóta is motorja, beszerzője, menedzsere, mindenese, egyszóval: éltető eleme a klubnak. Tele van nem fogyatkozó energiával, talpraesett és tapintatos, határozott és “rámenős”, ha a közösség érdeke úgy kívánja. Annak idején, a homoki sportkör tenyérnyi helyisége volt a klub gyülekezőhelye, és a szűkös körülmények ellenére, már akkor is gazdag programot produkáltak, tagjaik, a családtagok, barátaik és ismerőseik számára, a kisebb kirándulásokból azóta nagyobbak is lettek, a közös vacsorákból, sikeres rendezvények, bálák, ünnepségek kerekedtek. 1989-ben, ami kor megkapták a virághegyi házat, már ismertek és elismertek voltak, nemcsak itthon, hanem a szomszédos, közeli és távolabbi helységekben is. Magdika első számú segítőjével, férjével és jó pár fogyhatatlan energiájú vezetőségi taggal megalakította a Nyugdíjas Klub kultúrcsoportját. 1991-ben szerepeltek először nagyobb nyilvánosság előtt, de tánccsoportjuk már 1992-ben megkezdte “begyűjteni” a különböző találkozókon, versenyeken a díjakat, előkelő helyezéseket és a közönség elismerését. Ez a klub csak a nevében nyugdíjas. Ha közéjük kerül az ember, elmúlik a rossz kedve, jól érzi magát, velük együtt megfiatalodik. A hagyományőrző rendezvényeken klubtagok és “kívülállók”, barátok, ismerősök, vendégek nótáznak, táncolnak mindannyiuk kedvére. Ha röviden kellene jellemeznünk őket, a szüntelen tevékenység, a fáradhatatlan aktivitás, jó kedély és az együttlét öröme sugárzik belőlük. Tánccsoportjuk 1992-ben nyerte el az első nívó-díjat, amelyet még két másik követett. A kétévenként induló “Ki mit tud?!” vetélkedőkön rendszeresen komoly sikerük van. Magdika ünnepi beszámolójából megtudhattuk, hogy 1994-ben már 110 fö volt a bejegyzett tagok száma. Az első Nemzetközi Fesztiválon 1995- ben vettek részt, Mezőtúron, mondanom sem kell, szép sikerrel. Onnan eredezik élő és gyümölcsöző kapcsolatuk a kárpátaljai Técső városkával, immáron “menetrendszerűen”, egyik évben ők utaznak, másikban vendégül látják técsői barátaikat. A klub tagja az “Életet az éveknek” klubok országos szövetségének, így részt vesznek minden esztendőben az Országos Nyugdíj as-Találkozókon. Gazdag programjukat felsorolni is hosszú lenne, nincs az évnek olyan időszaka, amikor “pihennének”, netán unatkoznának. Kiváló a kapcsolatuk a homoki általános iskolával, a gyerekek “imádnak” a klubban szerepelni, remekül megértik egymást a nagyszülői - olyik esetben dédszülői - korosztállyal. A klubtagok szívesen elismerik, nemcsak szeretik, hanem nevelni akarják a gyerekeket, tapasztalataikat és mindent, amit a múltból megőrizni érdemes, szeretnék átadni a nekik. Egyszóval, remekül “megvannak együtt”. Ha köztük van az ember, úgy érzi, hogy itt magától megy minden, mint a karikacsapás. Pedig gond is akad a virághegyi ház körül, hiszen manapság még a gyalogút is pénzbe kerül, a nyugdíjasok anyagi lehetőségének elemzésével pedig nem szeretnénk bárki kedvét rontani. Bár a nyugdíjasok nagyon szeretnek utazni, kirándulni, a “gyalogút” már nem vonzza őket túlzottan, volt benne részük, - nem kirándulási formákban - eleget. Szűcsné, Magdika és társai szorgalma, ügyessége mindig előteremti az anyagi alapokat, pályázatok készítésével, nyereséges rendezvények szervezésével, szerény tagdíjak mellett. Van még aztán a “soha nem elegendő” önkormányzati támogatás (ha nem is mindig magától értetődően), mindösszesen: sok-sok munka és áldozat. Csodálatosan kiegyensúlyozott kedélyüket, kedvüket, munkabírásukat, igyekezetüket látva, az jut az ember eszébe, hogy az “alapító atyák”, az egykori körtagok, ha látnák érdemes utódaikat, biztosan örülnének hogy “házuk” jó gazdára talált. - végh -Tánccsoport a színpadon Szűcs Petemé, Magdika éltető eleme a klubnak A homoki nyugdíjasház épülete
