Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-05-01 / 4. szám
1999. MÁJUS 11 ahol 4 4-Oszoló rész) lakosságból 1218 fő élt Ószőlőben, Virághegyben és Kurázsszőlőben, 1901-ben a 8464 földváriból 1763 fő. (Kalóz S. tanár úr adatai.) A “Szőlő” a 20. sz-ra valódi belterület. Amikor Somogyi Bélával beszélgetni kezdtem, ismét és gyorsan a hegyközségre terelődött a szó, hogy Béla, aki szintén “őshomoki” ugyancsak nagy elismeréssel, szinte tisztelettel beszél a valamikori hegyközségről, erről az évszázados hagyományokkal rendelkező, jól nem dolgozhatott, a szőlőbe tért vissza. Somogyi Béla sem hagyja szó nélkül a szőlő-gyümölcs termesztés értékvesztését, hiszen ő is tanúja volt az egykori “csomagoló” átvevőhely virágzásának, ahová az egész Délalföldről szállították az export minőségű gyümölcsöt, zöldséget és ahonnan hűtővagonok szállították Finnországba, Németországba és szerte Európába a szatymazi barackot, a kerekdombi kajszit és a homoki szilvát, szőlőt, zöldséget. A homoki állomás három sor vágányán a szezon alatt, állandóan sorakoztak ajéggel működő hűtővagonok, a ládahegyek emeleti magasságban állottak, és az állomás nem is hasonlított a mai lepusztult megállóhoz. Igazat kell adnunk Somogyi Bélának, amikor gazdátlannak tartja a szőlő-gyümölcskultúra és gazdálkodás ügyét és vele együtt reménykedhetünk a megújulásban. Nem hinném, hogy akadna Somogyi Béla szervezett, jól működő szövetségről, hogy ne mondjam: szövetkezetről. Igen pontos, olykor szigorú de mindig értelmes kötelmeket rótt tagjaira, minimális apparátussal tartott rendet, piacot teremtett, érdekeket védett, a mai ember számára is példás módon. Az erre vetődő idegen meghökken a sok “hegy”-től ha a szőlőrészek neveit hallja, olvassa. Helytörténészek ínyére való feladat eldönteni, hogy a homoki Aranyhegy, Virághegy, Reményhegy vajon a homokdombokon települt, síksághoz szokott magyar, a buckát is hegynek tituláló tisztelete nyomán nyerte-e “hegyes” nevét, vagy a már működő szöllőhegy részeit jelölték így módon eleink. Somogyi Béla ma, 80 éves korában is aktív, szőlőművelő ember és bár tanult foglalkozása a kereskedelemhez kötötte, soha nem szakadt el a szőlőtől. A nehéz években, amikor 1957 után öt évig vagy Hírjankó. Mielőtt bárki is e sorok olvasói közül, ha netán teljesen tájékozatlan lenne földvári viszonylatokban, azt gondolná, hogy bántó lenne egy tisztes nyugdíjas igazgatót “lejankózni”, hagy mutassam meg, akik így szólíthatják Fiír tanár urat, azok ezt megtiszteltetésnek tartják, büszkék barátságára. Hír János népszerűsége erősen alapozott. Több évtizedes igazgató tanári működése nyomán nemzedékek hálásak a tőle kapott iskolaévekért. Hír János Cibakházán született, amire a földvári “patrióta” rögtön azt mondja, hogy már akkor félig földvári. Édesapjának köszöni hivatását, aki tanítói pályára szánta, egyetlen egyszer, elindításakor kötve a lelkére, mit kíván tőle. Többé nem esett szó tanulásról, biztatásról, nem is volt rá szükség. Szülei természetesnek tartották, hogy fiuk azt teszi amit kell, ami a dolga. Hír János 1947-ben szerzett tanítói oklevelet és kezdte pályafutását szülőfalujában, de az ötvenes évek már Földváron találják és pár év múlva ő az ószőlői iskola fiatal, agilis igazgatója. Az is maradt három évtizedig, a nyugdíjig. Közben épült a “keze alatt” egy modern emeletes iskola, amely nemcsak technikai adottságaiban volt korszerű, de megyeszerte híres lett színvonaláról, eredményeiről. Hír János, ha miniszter lenne, kötelehoz évtized(ek) kell(enek). Személye, élete bizonyítja igazát. Joggal lehet büszke tartalmas életére, mindig maga mögött tudhatta az ószőlői emberek, a szülők támogatását, akik kérés nélkül is kiálltak mellette. Mint született “tanító ember” kötelességének érezte a közéleti feladatokat is, évek hosszú során segítve a község gondjainak megoldását. Megérdemelten kapta meg elsőként a város által alapított kitüntetést. És, hát már szinte közhely: mi bizonyíthatja igazán az ember földvári kötődését?! Mi más mint a szőlő! Hír János szenvedélye a szőlő. Igaz, hogy ezt a szenvedélyt otthonról, Cibakházáról hozta, hiszen Élelmiszerbolt Oszőlön olyan földvári ember, akinek ne volna személyes ismerőse - barátja, tanítója - Hír János nyugdíjas iskolaigazgató, sokunknak, korosztályos társainak: Hírjancsi, zővé tenné ma is, hogy általános iskolát csak olyan tanár igazgathatna, aki tanítóképzőt végzett. Másik elve, hogy “iskolát csinálni” nem lehet egy-két év alatt, ahaz a Kurázsi dűlőbeli szőlő, amit 30 esztendeje gondoz, a dédszüleié volt. Meséli, hogy családjában hat felnőtt férfi volt, akiktől az “életet tanulhatta”, ha ők valamely családi ünnepen összejöttek, két téma váltotta egymást a (két) háború és a szőlő... “Én szőlő nélkül nem tudnék élni.” mondja Hír igazgató úr és lelkesen mesél arról, milyen szép a szőlő tavasszal, nyáron, ősszel és télen, máskor csak azért nem, mert az évszakokból csak négyet alkotott a Teremtő. Hír János hosszan mesél arról, hogy Földvár sportélete milyen élénk és színvonalas volt már a negyvenes éveken is, ő maga is aktív labdarugó volt, azzal hitegeti magát, hogy a szőlőmunkára, a sportból kiöregedve, fizikai erőnléte miatt van szüksége. Nos, lehet, hogy ez is igaz, de biztosak lehetünk benne, és ezt ő sem tagadhatja, a szőlő inkább lelki mint testi szükséglet nála. Kívánom, bírja sokáig szívvel és erővel! Klasszikus történet, hogy a kisiskolás gyermeket hogyan tanítja nevelője a haza jelentésének, fogalmának megértésére: ott ahol élsz, dolgozol, tanulsz, bánkódsz és örülsz, a füves mező, házatok utcája, a faluszéli erdő, a “kövesút”, a szőlőbeli csőszkunyhó, az iskola, ahova jársz, az emberek akikkel napról napra találkozol... és így tovább: a hely, ahol élsz... Minden kövét ismered, mégsem ismered meg soha teljesen, mindig mond újat neked, gazdagít, éltet. Becsüld és szeresd! Vége Végh Endre Hír János