Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-05-01 / 4. szám
1999. MÁJUS BESZÉLJÜNK RÓLA 5 Hosszú tárgyalás, rövid szünetekkel Feszített tempó az önkormányzatnál A tiszaföldvári körtepálinka Vásári díjat nyert Lengyelországban Hosszú diétára számíthatott az önkormányzati képviselő testület, hiszen a húsz napirendi pont sejtetni engedte, hogy estébe nyúló tanácskozás lesz. A napirendek között szerepelt a földvári utcák elnevezéséről és a házszámozásról történő rendeletalkotás. Minden földvári lakos tapasztalhatta már, hogy még a „tősgyökereseknek“ is gondot okoz a helyi tájékozódás. Nem is csoda, hiszen városunkban 127 közterületnévvel ellátott utca található és mintegy hatezer beépített és beépítetlen telket tartanak nyilván. Elsősorban a sorszámozási problémákat kell rendbe tenni, mert előfordul olyan (a helybéliek tudják), hogy a 66-os szám után 112 következik, majd folytatódik 68-cal. Ezt az áldatlan állapotot oldja fel az új rendelet, melynek végrehajtása természetesen nem ró plusz terheket a lakosságra. Arra is igent mondott a testület, hogy városunk csatlakozzon a Termál- és Gyógyturizmus Egyesülethez. Remélve azt, hogy az egyesület segítségével, tapasztalataival jobban sikerül kiaknázni a strandunkban rejlő lehetőségeket. Közel két órát tanácskoztak, vitáztak a képviselők az új Szervezeti és Működési Szabályzatról (SZMSZ). Ez érthető is, mert ez az okirat szabályozza a hivatal és az önkormányzat munkáját. Pontosan szabályozza a hatásköröket, tevékenységi formákat és nem utolsó sorban több évre szól. Hosszú szavazási procedúra után fogadták el a képviselők az új SZMSZ-t, mert előbb a módosításokról, kiegészítésekről szavaztak és csak ezután a teljes tervezetről. Vita nélkül fogadták el az 1998. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. Ugyanúgy tettek a helyi óvodák nevelési programjaival kapcsolatban is. Nem volt ilyen nagy az egyetértés a helyi férfikar támogatásával kapcsolatban. Már az elnevezéssel is problémák adódtak. Vajon önkormányzati kórus, vagy ÁFESZ-kórus, mert az finanszírozza, akinek a nevét viseli. Más vélemény szerint a kórust kell támogatni, nem a kórusvezetőt. Többen megfogalmazták, hogy a férfikar Tiszaföldvár értékei közé tartozik és támogatni kell, de közben tisztázni kell a pontos státuszt. Létezik egy írásos megállapodás az előző polgármester és karvezető között, amely a támogatásról szól. Ezzel kapcsolatban tartalmi és formai kifogások is felmerültek most, de az adott szó kötelez! Végül is az a kompromiszszumos döntés született, miszerint egy hónap alatt felül kell vizsgálni az előző megállapodást, meg kell határozni pontosan a kórus helyzetét, jelenlegi hovatartozását. Javasolják a művelődési házhoz való tartozásukat, és ezek után döntenek az anyagi támogatás hogyanjáról és pontos mértékéről. G. A. Tiszaföldvár város önkormányzata április második felében meghívást kapott a lengyelországi Mielecből egy három napos bemutató vásárra. Lengyel barátaink a város vállalkozóinak teljes körű bemutatkozó látogatását várták, de az idő rövidsége miatt csak három kiállítót sikerült sorompóba állítani. Szicsek János szeszfőzdéje, a homoki MALIGÁN borpince és a helyi ÁFÉSZ hozott termékeket a vásárra. A mutatós vásári pavilon hatalmas sikert aratott. Az utolsó napon, amikor az italokat meg is lehetett kóstolni, a jó huzatú lengyelek állandó ostrom alatt tartották a poharakat és szintén nagyon mutatós Győri Jutkát, aki a háziasszony szerepét elvállalta. Szicsek János körte pálinkája vásári díjat kapott. Mind a vásár szervezői, mind a város vezetői többször kifejezték óhajukat, hogy a bemutatkozásból tartós kapcsolatot szeretnének teremteni. A tiszaföldvári küldöttséget a lengyel és magyar nép történelmi barátságához méltó módon fogadták. Magas színvonalú szakmai tájékoztatást adtak a város gazdasági helyzetéről, az ottani önkormányzat tevékenységéről, gondjairól. Mielec hatvanezer lakosú város, a rendszerváltás előtt a fejlett lengyel harci - és sportrepülő gyártás központja volt. A hatalmas ipartelep huszonhétezer munkást foglalkoztatott. A gyár csődbe jutott, 15 kisebb gyáregységre, kft-re szakadt szét, a munkások túlnyomó többsége az utcára került. A város vezetői örömmel tájékoztattak, hogy a mélypontról a kilábalás megkezdődött. A régi gyár köré hatalmas ipari parkot alakítottak ki, ahol jelenleg már több korszerű, többnyire nyugati tőkével létesülő gyár épül és az egész város újra fejlődésnek indult. Küldöttségünk kapcsolatot talált a vásár alakalmából Mielecben tartózkodó kárpátaljai Munkács delegációjával is. Megállapodásunk értelmében Tiszaföldvár vállalkozói meghívást kapnak a munkácsi nemzetközi vásárra szeptemberben. Mind Mielec, mind Munkács vezetői szívesen segítik a kulturális és sport delegációk kölcsönös látogatását is. A Lengyelországban töltött három nap igazolta a város polgármesterének és képviselő testületének kialakított stratégiáját: Tiszaföldvámak az eddigi bezárkózás helyett nyitni kell a szomszédai, a régiónk és a külországok felé is. Ez a gyakorlat, ha módszereit megtanuljuk, ha tervszerűen és megfontoltan alkalmazzuk, közvetve hasznos lesz városunk minden polgára számára. Aktuális jegyzet. Május a szerelem hónapja. Ilyenkor köszöntjük az anyákat és a gyermekeket. Ilyenkor ünnepeljük a munkát. A természet is jókedvű. Egyre bujább zöldbe öltöznek a növények. Ilyenkor még az eső is aranyat ér, mondanám, de elharapom a szót. Amikor ezeket a sorokat papírra vetem, árad a Tisza. És ez nem is a zöld ár. Az még ezután jön. A gátakat meg néhol csak a megszokás tartja össze. Május van. A fény és a virágok hónapja. Radnóti jambusait dúdolom a Majálisból: ,,A hangraforgó zeng a fű között... “ és hogy: „Egy lányka térdre hull, lemezt cserél,/ a háta barna, lába még fehér,/ a rossz zenén kis lelke fellebeg... “ ám a kép baljóssá szürkül: „mint ott font a fellegek. Fiúk guggolnak és parázslónak,/ az ajkukon ügyetlen szép szavak,/ duzzasztja testük sok kicsiny siker/ s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell. “ 1944. május 10-én írta ezt a verset Radnóti, s fél év múlva halott volt. Az utolsó mondat, amit lejegyzett így szól: „ Sárral kevert vér száradt fülemben. “ Május van. A napokban egy megkésett költészet napi szavalóverseny zsűrijébe hívtak. Amikor a szervezők kiírták a versenyt, a Himnusz a békéről című verset jelölték meg kötelező mondandónak a szabadon választott mellé. Akkor még nem indultak meg a NATO-gépek. Megint Radnóti, gondolom. Lassan aktuálisabb lesz, mint az orgonaillat. Május van. A szerkesztő aktuális jegyzetet vár tőlem, és én azon töprengek, hogy a háborúról szóljon-e. Ilyesmiről havilapba azért is nehéz írni, mert amíg a cikk átfut a nyomdán, elveszítheti időszerűségét. Továbbgyűrűzhet a háború, kitörhet a béke. Van ebben, ahogy rovom a sorokat, egyiket a másik alá, valami babonás bizsergés. Valami örökösen megcsalt hit a szavak mágiájában. Remény kísértés, hogy mire az olvasó kezébe kerül a lap, talán aktualitását veszti a jegyzet, ám ezért senki nem neheztel meg rám. Se az olvasó, se a szerkesztő. Vannak, akik azt mondják, a háború messze van. Szerintem meg a szobánkban. A televíziós csatornák híradói vezető helyen mutatják a rombadőlt épületeket, a sebesülteket. „Nézelődöm az új hídról, mondjuk/ féligszívott olcsó cigarettával a számban,/ stílusosan hunyorogva. A közeli/ szeméttelep csípős illata/ a kora tavasz tejszínű páráin/ elér hozzám, hogy lehelete/ szinte megbillent. Megkapaszkodom/ a barnára mázolt vascső/ korlátban, tekintetemmel/ belefúródok a köd/ zsíros fodraiba...“ Ezt a verset Újvidékről hat évvel ezelőtt megyénkbe telepedett költő barátom írta, a híd pedig az a híd, amit elsőnek döntött romba a bombázás. Aznap, amikor az oroszok visszahívták hazánkból a nagykövetüket, az egyik (de valószínűleg több) földvári kocsmában arról folyt a beszéd, mi várható. Mely országok és mennyire keverednek bele a konfliktusba. Üzletről, politikáról, a politika üzleteiről, vagyis a háborúról röpködtek az indulatos, mindenttudó kijelentések. Valaki azt mondta, megcsináltatta az útlevelet az asszonynak meg a gyerekeknek. Félinformációk, találgatások, eltévedt következtetések. Pletykák. Valamiről mindig beszélni kell. Most a háború az aktuális téma. A híreken, a menekülők, a bombázottak tragédiájának képein keresztül igyekszünk értelmezni érzelmeinket, mindennapjainkat. Kisemberek sorsa ijeszti a kisembereket. Háború évada van, május. Jenei Gyula Először olvashatták - kicsit nehezen - Tiszaföldvár nevét a lengyelek
