Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-11-01 / 8. szám
10 Földvár 1999. november Emberképek Kórusról - kórusra Vannak akik hobbiból adnak, gazdagítanak másokat, azt a közösséget amelyben élnek. Van úgy , hogy észre vesszük van úgy hogy értékeljük van úgy, hogy nem tesszük egyiket sem. A továbbiakban kérem, döntse el ön melyik táborba tartozik. A hír: Létezik a városban egy kórus, amely lassan kinövi saját kereteit. Tagjai olyan műkedvelők akik magas színvonalon teszik a dolgukat hobbiból és szeretetből. A vezetőjük pedig igazi profin amatőr : Erdős Mihályné Elvira. 1972-ben kerültem az óvónőképzőbe énektanárként. Szabad kezet kaptam, neveljem a leendő óvónőket dalra, zenére. Persze se tan terv, se könyv, se semmi, így indult az óvónők szakmai képzése. Ami előny volt, hogy alapjában véve jó hangú gyerekek jöttek, s énekelni is szerettek. Lassan megtanulták a szolmizálást, az elméletet s rövid idő múlva megcsináltam az első kórust. 75 tagú volt. Felléptünk országos diáknapokon, szerepeltünk a rádióban, s eljutottunk Bartók, Kodály zenéjéig. Csodálatos időszak volt, ahogyan sorra magasabb zenei szintre jutottak a gyerekek úgy kaptam én is tőlük egyre inkább szárnyakat. 1989-ig tartott az óvónők oktatása Tiszaföldváron. Addig három kórus is működött, többféle zenei irányban is dolgoztak a gyerekek. Én hiszem, hogy nemcsak jó óvónők, de jól éneklő anyukák is váltak az akkori kórustagokból. Maradt tehát a gimnázium. Szerencsére azért akad még jó hangú diák. Most vegyes-kórus működik 10-12 fiúval. Velük aztán tényleg elölről kell kezdeni. Valószínű hogy maradt még bennem energia, mert kevésnek bizonyult számomra ez az egy kórus. Lehet, hogy ez az egyik oka az Appor Vilmos kórus megalakulásának? Vallási nevelésben részesültem. Volt egy korszak persze amikor nem gyakoroltam, nem gyakorolhattam a vallásomat. Később bekerültem egy olyan közösségbe ahol úgy éreztem nekem is tennem kell valamit. Martfűn megkezdődött a katolikus templom építése. Akkor még meg volt a régi kórusom s velük több koncertet is adtunk a templom javára. Körülbelül 150 ezer forintot énekeltünk így össze. Amikor aztán szépen elfogytak a kórus tagjai , akkor jött az ötlet, hogy csinálni kellene egy énekkart a katolikus közösségen belül. Két évvel ezelőtt karácsonykor volt az első fellépésünk a tiszaföldvári templomban. Akkor avatták boldoggá Appor Vilmost, így kézenfekvő volt a névválasztás is. Különböző képzettségű gyerekek, felnőttek, tanárok, egykori tanítványokból alakult a kórus. A közösségen belül nagyon nagy az egymásra figyelés, számon tartjuk kivel mi történik aggódunk egymásért. Azt gomdolom nemcsak a zene tart össze minket hanem a szeretet is. Jó őket vezényelni mert látom, hogy a szívükből jön a dal. Jó, hogy örömet tudunk szerezni egymásnak és természetesen másoknak is. Persze most már van is egyfajta elvárás a kórussal szemben azok részéről akik ismernek , és akik már hallottak bennünket énekelni. Nyáron a Tamás Alajos alapítvány pályázatára jelentkeztünk. Az általuk megjelölt művekből kellett választani és felkészülni. Júliusban volt egy önálló hangversenyünk amelyet videóra rögzítettünk. Ez alapján értékelték a pályázókat. A 22 jelentkező közül ötödikként értékeltek bennünket. Ez nagyon jó érzés hiszen neves személyiségek voltak a zsűriben. Óriási fejlődés ez. Amikor kezdtük, voltak akik nem ismerték a kottát. Azonban első perctől kezdve a kórus tagjai akartak jól énekelni. Kemény munkával, tudatosan fejlesztettük a hangképzést a hangmagasságot, az intonációt. Igényesek és ez jó. Én látom bennük a lehetőséget a továbblépésre is. Bízom abban, hogy szakmailag eljuthatunk arra a szintre, hogy más közönség elé is kiléphetünk. Jó megmérettetés volt erre az előbb említett pályázat. Az biztos, hogy sokat jelent az hogy elsősorban hívő emberekből alakult ki ez a közösség, de természetesen vannak más nézetet vallók is. Mégis úgy gondolom
