Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Restaurálás - Szatmáriné Bakonyi Eszter et al.: Szarmata kori fibulák restaurálása a Magyar Képzőművészeti Egyetem iparművészeti restaurátor képzésén
TISICUM XXVIII. 3. kép: Fibula viselésének ábrázolása Valens solidus érmén (364-378), Ormod8 A fibulák viselésének módja szempontjából meghatározó volt az egyén etnikuma, társadalmi helyzete, kora, neme, valamint a helyi szokások. Míg a római katonák öltözetükön csak egy fibulát hordtak, addig a pannóniai női őslakosok párban hordták (4. kép), a barbarikumi szarmata 4. kép: Pannóniái őslakos házaspár8 viselethez pedig kettőnél több is tartozhatott.7 8 9 Ha az öltözési szokások változása esetleg feleslegessé is tette volna a ruhakapcsoló tű használatát, díszítettségükből kifolyólag ékszerként is hordták azokat.89 Az emailos fibulák készítéstechnikája Az úgynevezett emailos fibulák esetében mind a fibulák fémtestének kialakításában, mind a díszítések készítéstechnikájában azonos megoldásokat alkalmaztak az egykori mesterek. Ez az eljárás a fém fibulatest esetében az öntés, a díszítés esetében pedig a zománcozás. Az öntés technikája egyidős a fémolvasztással, az ércek feldolgozásával. Öntésnél a megolvasztott fémet egy negatív formába folyatják. A forma anyaga a történelmi időkben jellemzően kétféle volt. Kőből - könnyű megmunkálhatósága miatt leggyakrabban homokkőből - a negatív forma kifaragásával alakították ki a szétszedhető öntőformát. Ezt a formát többször is fel lehetett használni, de összetett, áthajlásos formák öntésére nem volt alkalmas. A másik, gyakran alkalmazott technológia az úgynevezett viaszveszejtéses öntés, ahol agyagformát használtak. Itt a készíteni kívánt tárgyat először megmintázták viaszból, a viasz mintadarabot agyaggal vonták be, majd kiégették. A hőkezelés hatására nemcsak az agyag égett ki, hanem a viasz is kiolvadt, hátrahagyva az elképzelt forma negatívját. Bár ennél az eljárásnál a fém beöntése után a negatívot szét kell törni, az agyag nagyon jó formatartó anyag, így szebben kidolgozott, precízebb tárgyak készítésére ad lehetőséget. A tanulmányban bemutatásra kerülő bronztárgyakat nagy valószínűséggel viaszveszejtéses eljárással készítették. A viaszból már előre ki tudták alakítani a tűtartókat és a zománcok befogadására - beágyazására - szolgáló kis mélyedéseket. A kapcsolótűk alapanyaga általában bronz volt, de nem ritkák a vasból, ezüstből és aranyból készültek sem. Az emaillel, azaz zománccal díszített fibulák egy jól elkülöníthető csoportot alkotnak, ugyanis e technikát csak olyan tárgyakon lehetett alkalmazni, melyen elég nagy felület állt rendelkezésre a díszítés kivitelezésére. így elsősorban a szélesebb fibulatesteket (korong, négyzet, rombusz alakúakat) zománcozták.10 Az email művesség elterjedése a Római Birodalmon belül a kelta őslakosok által lakott területekre volt jellemző. A római császárkorban nemcsak fibulákat, hanem egyéb ékszereket (gombok, csatok, gyűrűk) és használati tárgyakat (pecsét- és tintatartó) is zománcoztak. Ebben az időben a beágyazott, süllyesztett zománctechnikát, az ún. email champlevét használták. A zománc alapanyaga a kvarchomok (szilíciumdioxid), melyhez folyósító anyagként ólom-oxidot, színezőanyagként pedig különböző fémoxidokat adnak. Az alapanyagokat porítják és vízzel pépes állagúra keverik, ezt a nedves keveréket viszik fel a tárgyon már az 7 VIDA 2008. 192. http://doktori.btk.elte.hu/hist/vidativadarnebereczkatalin/ diss_nem.pdf Hozzáférés: 2017.11.02. 8 Valens solidus (364-378), MNM Budapest, Itsz.: MNM 59.1892.21. A fotót Rosta Józef készítette, a kép az MNM hozzájárulásával jelenik meg. 9 Az illusztrációt Mráv Zsolt, az MNM régésze készítette (a kép Mráv Zsolt szíves hozzájárulásával jelenik meg) 10 B. BÓNIS-SELLYE 1988.24. 240
