Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Történettudomány - Ravasz István: Mesélnek az elporló lapok
Ravasz István Mesélnek az elporló lapok... A 2001. esztendőtől az oroszországi Vojennije Memoriali Katonai Emlékmegőrző Társaság sorra küldi Magyarországra azokat az anyagokat, amelyeket a szakirodalom sírleleteknek nevez. E leletek között a fegyvertől az evőkészletig, a hovatartozás azonosítására alkalmas gombtól az övcsatig és a sósborszeszes üvegtől a minibiblián át a levélig minden megtalálható. Gyakorlatilag minden előkerül a katonasírokból, ami egykor a katonák szabványos egyenruházatához, felszereléséhez, fegyverzetéhez tartozott vagy amit azon túl magánemberként maguknál tartottak. A fenti példáknál maradva, az egyenruházat tartozékát képező gombok, övcsatok és sapkarózsák dombornyomatai alapján meg lehet határozni, hogy az adott katona mely haderő tagjaként halálozott el. Az évtizedeket - szerencsés esetben - túlélt magánjellegű papírok pedig arra is alkalmasak lehetnek, hogy optimális esetben hozzásegítenek az adott katona személyazonosságának megállapításához. Ilyen lehet például egy tábori levelezőlap, amelyet „rendesen”, névre szólóan megcímeztek, aláírtak, s amely tartalmazza az otthon maradt család lakcímét. A legoptimálisabb persze az ún. személyi azonosító jegy (korabeli köznyelvi megnevezésével „dögcédula”) előkerülése volna, ám az különböző okokból gyakran hiányzik a sírokból. A II. világháború idején ez egy kétfedelű alumínium tok volt, benne egy kézzel kitöltött nyomtatvánnyal, az utóbbin a katona legfontosabb adataival. E nyomtatványból maradt fenn a legkevesebb, azok eláztak elégtek, elenyésztek, elvesztek. Halálozás esetén az alumínium tokot kettétörték, egyik fedelét a nyomtatvánnyal együtt hátraküldték a veszteségi lajstromokba való bevezetés végett, a másik felét (elvileg) eltemették a katonával együtt. A tokfedélen egy átlyuggatott mátrix volt, amelyről egy tízjegyű számot lehetett kiolvasni. Az első négy számjegy az anyakönyvi kerület sorszáma, az ötödik és hatodik a katona születési évének utolsó két számjegye, az utolsó négy számjegy a születési anyakönyvi bejegyzés folyószáma volt. Az első és az utolsó négyes számcsoport esetében, ha azok nem tettek volna ki négy számjegyet, eléjük annyi nullát illesztettek, hogy meglegyen a négy számjegy. E tízjegyű számsor segítségével az adott katona azonosítható volt. A bemutatott leletek a 2000-es évek elején kerültek elő, amikor az orosz állami hadisírgondozó szervezet magyar katonák maradványait exhumálta, hogy a Don-kanyarban kialakított rudkinói központi magyar katonatemetőben helyezze azokat örök nyugalomra. A leleteket bezacskózva adták át, amint ez az illusztrációk egyikén látszik, feliratozva. Az Oroszország területén napjainkra megritkult exhumálásokon ma már magyar hadisírgondozó szakemberek, sőt esetenként magyar hadirégészek is részt vesznek, akik az orosz féllel együtt elkészítik a megfelelő dokumentációt. A háromnegyed évszázada a Don-kanyarban elhunyt magyar katonák egykori tárgyai között szép számmal találhatók papírok. Az itt közölt dokumentumok a hadtörténeti kutatást annyiban vihetik előre, hogy megkönnyíthetik olyan katonák azonosítását, akiknek maradványairól még azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán magyarok... De milyen papírokról is van szó? Nézzük meg néhány - önkényesen - kiragadott példán keresztül. Bözsén Dániel honvéd (előtalálási hely: Mescserszkije Dvori /Memepcxue flBopw/ község temetője, Kurszki terület /KypcKCxas oőnacib/) A cédulára, amely egy egyszerű kitépett jegyzetlapnak látszik, az elhunyt katona nevét, rendfokozatát, alakulatát, továbbá valószínűleg - mivel ez volt a szokás - születési helyét, édesanyja nevét és halálozásának időpontját írták fel. Az írás ceruzára utal. A lapon benyomódás formájában más írás is kivehető, amelyből a „MESCSER DVOR” szavak olvashatók ki, ez is megerősíti a jegyzetfüzetből való származását, hiszen nyilván valamit ráírtak a kitépett lap feletti lapra, még a kitépést megelőzően. Feltehetően akkor szakíthatták ki a lapot, amikor a katona meghalt, s ez arra utal, hogy nem temették el azonnal. A lapot keményebb anyagok között tehették be a katona zsebébe, hiszen nincs meggyűrődve. Egyenruhájának zsebében találták meg, s a földben eltöltött hatvan esztendő alatt alsó széle elporladt. Az ép felső rész és az elporladt alsó szegély közötti sáv enyhén barnásrózsaszínre festődött és porózussá vált, ami arra enged következtetni, hogy a kemény anyag bőr lehetett, például egy naptár, énekeskönyv, imakönyv stb. borítója. Egy hozzáértő papírrestaurátor eséllyel láthatna hozzá a teljes szöveg rekonstruálásához. Puj János honvéd (előtalálási hely: Vipolzovó /BbinorooBo/ község temetője, Kurszki terület) A cédulára, amely kemény lap, s talán ez is egy naptár, énekeskönyv, imakönyv stb. borítója, ugyanazokat az adatokat írták fel, mint Bözsén Dániel esetében. A lap erősen töredezett, illetve porlik, s anyagába üvegszilánkok nyomódtak. A szöveg, amelyet vastag ceruzával írtak, a mozaikszerű kirakást követően jól olvasható, s tökéletesen restaurálható. Akkor gyakorlat volt, hogy ha akadt egy kisebb üveg, akkor a későbbi azonosításra szánt cédulát abba tették bele. A papíron látható gyűrődési nyomok alapján igen valószínű, hogy a kemény lapot nem hajtották össze, hanem beletekerték az üvegbe, amely feltehetően a temetéskor tört össze (nem az exhumáláskor, mivel akkor az üvegszilánkok nem nyomódtak volna bele a papírba olyan mélyen, hogy külső felületük egy szintbe került a papír lapjával). Az Oroszországból kapott borítékon szerepel is, hogy „írás egy sír-üvegből /3anncKa M3 MorbinHoü őyTbinKM/”. 203
