Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Történettudomány - Szikszai Mihály: Adalékok a jászsági utak történetéhez
SZIKSZAI MIHÁLY: ADALÉKOK A JÁSZSÁGI UTAK TÖRTÉNETÉHEZ A sószállítás az egyik legtökéletesebben megszervezett ellátási rendszer volt a XVIII. században Magyarországon. A Királyi Kamara igyekezett a sót mindenhová eljuttatni. Az ország egész területén sóraktárakat állítottak fel, lehetőleg a közlekedési utak mellett, ezeknek a feladata volt a vármegyék szükségletének ellátása. A sóeladás a lerakóhelyeken történt. Máramarosból és Erdélyből különböző útvonalakon keresztül látták el a raktárakat, amelyek szárazföldi és vízi utak voltak. A szárazföldi utak az évszázadokon keresztül kiépült utak nyomvonalát követték, földrajzilag a legkedvezőbb helyeken haladva. Ezek a sóútvonalak később a postautak irányát is meghatározták, majd a XIX-XX. században a legfontosabb főközlekedési utak lettek. Erdély sóbányáiból a szárazföldi és a vízi utat egyaránt használták. A sószállítás a sóbányák és a sólerakóhelyek között a kincstár költségére történt. Ha más fuvarosok is szállítottak, ezeknek meghatározott fuvardíjat fizettek. A sajátságos jogállású jászkunok például rendszeresen fuvarozták a sót. Az állammal szembeni kötelezettségeik nagy része az 1745-ös redempciós levélben vállaltakból eredt. A szolgálat évenként visszatérő tehertétele volt a sószállítás. A Jászkun Kerületet terhelő sószállítást a redempciós kulcs alapján osztották el a három kerület között. A jászok a Poroszló-Hatvan és Szolnok-Pest, a Nagykunság a Szolnok-Pest, a Kiskun Kerület a Szolnok-Pest, a Szolnok-Dunavecse és a Szeged-Dunavecse útvonalakon volt érdekelt.10 A redempciót követő időszakban a nagykunok azonban még a Somlyó11-Debrecen, illetve a Debrecen- Szolnok útvonalon szállították a sót.12 A Szolnok-Pest útvonal kijelölése később történt, ami kedvezőtlenebb volt számukra a nagyobb távolság miatt. A felsőbb helyről küldött körlevelekben szinte évenként megjelenik a sószállítás sürgetése, ami azt tükrözi, hogy a kerület lakosai az utolsó helyre sorolták ezt a kötelezettségüket. A szállítás viszont nem várhatott, hiszen ha elfogyott a só a raktárból, könnyen sóhiány lépett fel egy területen. A sószállításban való nagyobb részvétel előmozdítására azután 1810-től a kerület szállításban érdekelt lakosainak is fuvardíjat fizettek.13 1823-tól a sószállításában résztvevők „cédulát” kaptak (a mai szállítólevél korabeli megnevezése). A Jászkun Kerület lakosai azonban a mezőgazdasági és egyéb idénymunkák miatt kénytelenek voltak olyan időpontban eleget tenni sószállítási kötelezettségüknek, amikor erre lehetőség adódott. Ennek következtében csapatosan néha 800 vagy több szekér is megjelent a sóhivatalnál, amit a sótisztek nem győztek útnak indítani. A tarthatatlan helyzet miatt a helytartótanács 1844-ben rendeletben szabályozta a sószállítás rendjét.14 10 BAG11995. 55. 11 Ez a mai Szilágysomlyó helység lehet, ma település Romániában Simleu Silvaniei néven. 12 MNL JNSZML Kunszentmárton ír. Körlevelek jkv. 1791-1796. 129. 1791. máj. 20. 13 MNL JNSZML Kunszentmárton ir. Körlevelek jkv. 1805-1810. 598. 1810. máj.5. A szállítók a sóért 1 Ft 30 xr-t kaptak Pesten. 14 MNL JNSZML JKKir. 1844. Faso. 1. No. 2549. Útépítések Jászberényben a megye megalakulása után (kezdeti lépések) A megyében - így többek között az egykori Jászságban is - a kibontakozó kapitalista viszonyok megkövetelték a közlekedés zökkenőmentes kialakítását. Hiába épültek ki a vasútvonalak, ha az állomásokra megfelelő utak hiányában nem tudták eljuttatni a terményeket. A vízi utak, a vasutak és a közúthálózat fejlesztése alapvető követelménynek látszott, ezek hiányában ugyanis a gazdaságok nem tudták eljuttatni termékeiket a piacokra. Ezek a törekvések megtalálhatók megyei szinten is, de a volt Jászság településeinél is. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1876-os megalakításakor területén mindössze két kiépített utat említenek. Az egyik a megyeszékhelyen, Szolnokon a régi vasútállomástól a Tisza-hídig vezető kőút, a másik pedig a távolsági közlekedést szolgáló Jászberény-Árokszállás közti vonalon az ún. „Neszólj” csárdáig kiépült útvonalszakasz. A következő évben már azt írja az alispán jelentésében, hogy az út Árokszállás belterületén lévő része kiépítés alatt áll, teljes kiépítését azonban csak 1882-ben fejezték be.15 A Jászberény-Jászjákóhalma közti utat agyagolt útként tünteti fel.16 A herényi indóházhoz vezető kőút kiépítése röviddel a vasút átadása után felmerült. 1873. szeptember 11-én Jászberényben Balogh Imre alkapitány elnökletével tárgyalásra került sor az indóházhoz vezető kőút kiépítése ügyében. A törvényhatóságot az alkapitányon kívül Sipos Orbán, Király Alajos és Szivák Imre, az államvasutakat Haasz Lipót főmérnök, Jászberényt Bathó Endre helyettes polgármester, valamint Kiss László, Liptay Andor és Hegyi József képviselte. Kiss Miklós jászkun főkapitány szintén részt vett az értekezleten. Az út minél hamarabbi kiépítése nemcsak a városnak, de a MÁV-nak is érdekében állt, hiszen a vasút forgalma emelkedik, ha Jászberényen kívül több település is meg tudja közelíteni az állomást. A törvényhatóság és a vasút is megígérte az anyagi támogatást. Az út tervét és költségvetését a vasút elkészíttette, de a tervező hanyag munkát végzett: sem a forgalmi viszonyokat, sem a tudomány új eredményeit nem vette figyelembe. A Würth Pál vasúti mérnök által készített tervet a gyűlés elvetette, helyszíni bejárást tartottak, és az útvonalon több korrekciót végeztek. A tervezett vonalat nagyon hosszúnak találták, ezért rövidebb útvonalat kértek. Az indóházi út egy már kiépített kőútból ágazott ki, de ez a kőút már rongálódott, az egészet újra kell építeni. Mivel a régi kőút országút, a közmunkaváltságból kell kiépíteni. A vasút képviselője elfogadta az indokokat, az útvonal megváltoztatásába is beleegyezett. A minisztérium eleve vámszedést tervezett az úton (ezt alkalmazták a legtöbb helyen), de a gyűlésen elvetették a vámszedést, nem akarták a lakosságot terhelni vele. A törvényhatóság és a város képviselői kijelentették: ha a vasút biztosítja a szükséges követ és kavicsot, készek a további munkát elvégezni.17 A tárgyalás rosszul sikerült. A városnak el kellett volna fogadni a vasút tervét és ajánlatát. A hosszú kőút eleve Jászberénynek kedvezett, hiszen a vasút a költségek egy részét átvállalta. A megyeszékhely esetében az új állomástól vezető út egy részét a vasút segítségével építették 15 MNL JNSZML Közig. Biz. ir. 538/1886. 16 SIPOS 1880. 17 Jász Kunság 1873. szept.14. (VI. évf. 36. sz.) 302-303. 143
