Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Történettudomány - Szikszai Mihály: Adalékok a jászsági utak történetéhez
Szikszai Mihály Adalékok a jászsági utak történetéhez A közlekedés történetéről szóló könyvek idéznek egy mondást: „Európa útjait a szamarak jelölték ki." Ebben benne van minden, ami a korabeli közlekedési viszonyokat jellemezte. Az ember a legigénytelenebb állata, a szamár hátán szállította a csomagjait. A csacsi szinte minden természeti akadály ellenére el tudott menni szinte bárhová, és még sötétben is igen jól tájékozódott. A középkorban sem volt egyszerű a közlekedés! A járhatatlan utak mellé még ott voltak a rablók, banditák és az önkényeskedő földesurak, akik jogtalanul megvámolták a gyanútlan kereskedőket. Nem véletlen, hogy a postakocsik felszerelése közé tartozott a töltött pisztoly. Az utazás sokáig lóháton vagy fogatolt járműveken történt. A mesterlegények azonban gyalog vándoroltak, a kereskedők pedig saját szekereiken. Nem volt „leányálom” ezeken az utakon közlekedni, hiszen kiépített kőút alig létezett. Nagy többségük földút volt. Ezeket úgy készítették, hogy az út mellett lévő árkokból időnként földet dobáltak az út elkopott felületére. Magyarul „sárt hánytak sárra”. Megyénkben az utak rossz állapotát még az is tetézte, hogy tavasszal a kiáradó folyók áthatolhatatlan vizenyős láppá változtatták a vidéket. Karcag és Kisújszállás között húzódott például a Kara János-mocsár, amely több hónapra járhatatlanná tette a két település közti utat. Nem is tudtak az itt élők csak csónakokon közlekedni. Az utóbbi település szélső házainál akkoriban megszokott látvány volt a kikötött csónak. Amikor pedig felszáradt a föld, még akkor sem volt biztonságos az utazás. A sót szállító jászkunok például, mielőtt elindultak szekereikkel, gondosan felpakoltak rózsákét, gerendákat, hogy legalább le tudják rakni a földre, mielőtt belevesznének a sárba teljesen. Gondolnánk, hogy a Jászságban megmaradt olyan út, amelynek legalább neve arra utal, hogy a középkorban is használták? Pedig van egy, amelyet ma is úgy neveznek: a Császár útja. De mi volt ez a Császár útja, amelynek neve nemcsak a Jászságban, de Tiszavárkony környékén, sőt a Tiszazugban, Csépa határában is feltűnik? A történethez vissza kell kanyarodnunk a magyar történelem egyik leggyászosabb korszakához. 1526-ban a vesztes mohácsi csata után a török hadak előtt megnyílt az út az ország belsejébe. 1552-ben elfoglalják a szolnoki várat és a környező településeket. Eger hősiesen ellenáll, de 1596-ban ezt is elfoglalja a török. Őrsi Julianna Tiszavárkony története című munkájában azt írja, hogy az 1571-es török defterben szerepel először a településnél a Császár rétje megnevezés, ami arra utal, hogy ez szultáni birtok volt. A népnyelv pedig a mai napig megőrizte ezeket az elnevezéseket. És itt tűnik fel a Császár útja név is, mégpedig a Tiszajenő és Tószeg közti földút elnevezéseként. Sőt írásos nyomát is sikerült felderíteni egy 1935- ben kelt és a megyei levéltárban őrzött Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja iratainál található dokumentumban.1 1 MNL JNSZML Alispáni ir. 885/1937. Jászkisér határában 1792-ben egy határleírás kapcsán említik meg a Császár útját. Egy 1980-as, a Jászság földrajzi neveit feltérképező kiadványban a gyűjtőknek az akkor még élő, idős visszaemlékezők elmondták, hogy ezen az úton járt a török Szolnoktól Egerig. Sőt egyesek tudni vélték: maga a török császár használta ezt az utat. Ez azért kicsit túlzás, hiszen történeti forrásaink nemigen emlékeznek meg olyan török szultánról, aki ezen az úton haladt volna végig. De nagyvezérek, pasák, török előkelők használhatták! Minden bizonnyal török hadi út volt, ahol gyakran vonultak a hódítók csapatai. Egy régi jászkiséri határjárás említ egy utat és halmot, ahol a vonuló törökök az 1600-as évek közepén a rájuk rontó hajdúk közül többet levágtak. Minden bizonnyal a hadiúton haladó törököket érte támadás. Próbáljuk összerakni a két útrészletet! Szolnok fontos erősség és átkelőhely. Minden törökkori metszeten ábrázolnak egy északra, pontosabban Eger felé menő utat. Most próbáljuk ezt rekonstruálni! Szolnok után következik Szászberek, (Jász) Alsószentgyörgy, (Jász) Ladány, (Jász) Kisér, majd (Jász) Ivány, Heves, (Füzes) Abony és végül Eger. Szolnoktól déli irányban is megkíséreljük a rekonstrukciót! Először itt van Tószeg, majd (Tisza) Várkony, Csongrád és végül Szeged. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az említett helységekben kikötő és rév is működött a Tiszán. így már érthető, ha a Császár útja elnevezés feltűnik a folyó bal partján is. így tehát megállapíthatjuk: a Császár útja török kori hadiút volt, amely közvetlen összeköttetést teremtett Szeged, Szolnok és Eger között. A Jászkun Kerület közlekedési viszonyait bemutató országos felmérés először az 1780-as években készült. Ezt a köznyelvben ma úgy emlegetik: II. József kori katonai felmérés. A katonai felmérést és a térképekhez kapcsolódó leírásokat részletesen ismertette Cseh Géza A Jászkunság és Külső-Szolnok megye leírása (1782-1785) c. munkájában, ezért ennek részletes ismertetésétől most eltekintünk.2 A Jászság útjainak leírása 1830-ban egy tervezett országos kiadvány részeként készült el. A megyék többsége azonban a felmérést nem végezte el, így a kötet nem látott napvilágot. A Helytartótanács az utak felméréséhez kilencpontos kérdőívet bocsátott ki. A Jászság úthálózatáról szóló jelentést ifj. Bedekovich Lőrinc földmérő készítette el. Az úthálózat felmérésére vonatkozó tabellákat a másik két kerületben, a Nagykunságban és a Kiskunságban is kitöltötték. A Nagykunság útjainak leírását Ujjfalussy Sándor mérnök végezte. A Hármas Kerület útjainak ismertetése egyedi értékű forrást képvisel. Bedekovich már jóval a szöveges ismertetés előtt, 1817-ben színes térképet is készített a Jászság úthálózatáról. A kérdőpontokra adott válaszok a vidék útjairól, azok állapotáról adnak tájékoztatást, és röviden ismertetik a települések vásárait, a szállításra vonatkozó fontosabb adatokat, valamint a vámokat is. 2 CSEH 1995. 7-16. 141
