Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Régészettudomány - Nagy Zsolt: A Tiszagyenda-Morotvapart (Lak)-i éremlelet. Butyka Béla református elemi iskolai néptanító régészeti munkássága
TISICUM XXVII. ban, aki 1931-től bizonyíthatóan gyűjtötte a település múltjára vonatkozó tárgyakat.13 1935-ben Tóth Sándor és Butyka Béla együtt kezdték meg a községi levéltárban található régi iratok rendbe tételét, amint arról a Törökszentmiklósi Friss Újság 1935. október 9-i számában maga Tóth tudósított.14 A református néptanító később is hűséges társa maradt Tóth Sándornak. Erről tanúskodnak neki címzett, fennmaradt levelei is.15 Tóth halála (1948) után egyik búcsúztatója is ő volt. Kutatótársát mécseshez hasonlította, aki, míg élt, előbb az általa nevelt gyermekek lelke, esze, értelme számára világított, majd a város ismeretlen, tehát sötét múltjára derített fényt.16 Butyka Béla aktív közreműködésével sikerült 1957-ben Vázlatok Törökszentmiklós múltjából címmel megjelentetni Tóth Sándor történeti munkáját, amely egészen 1989-ig a várostörténet első számú forrása volt.17 A II. világháború jelentős törést nem, csupán kiesést okozott Butyka Béla pályájában. 1940. január 8-ától teljesített katonai szolgálatot. Légvédelmi tüzérnek képezték ki karpaszományos őrmesteri rangban. 1945 februárjában fegyverzet és felszerelés nélkül Németországba irányították, s 1945. május 7-én a Hamburgtól északra, az Északi-tenger partjánál fekvő Husum városánál esett angol fogságba. Egy nap híján egy évig tartották fogságban, ez idő alatt jó néhány, a szövetségesek által fenntartott hadifogolytábort megjárt. Nem tartozik szorosan a témánkhoz azonban, hogy jobban megismerjük őt, fontosnak tartjuk ide idézni a Borghorsti Magyar Táborparancsnokság (ebben a táborban 1945. október 27-től tartózkodott) igazoló iratát, mely szerint Butyka Béla „a sokszor elháríthatatlannak látszó nehézségek ellenére is lelkiismeretesen és példásan" végezte az ifjúság, „az angol megszállási övezetben lévő hadifogolyleventék’’ oktatását és nevelését. Az eselheidei táborban, itt 1946. február 4-től tartózkodott, már vezetőtanító-helyettesi beosztásban tevékenykedett. „Felelősségteljes munkájának tudatában a leventékkel a hazaszállításig együtt maradt.”181946. május 13-án ért haza, június 5-én igazolták, augusztusban újra munkába állt, visszatért hivatásához.19 Visszatért nemes szenvedélyéhez, Törökszentmiklós régészeti emlékeinek gyűjtéséhez is. Az 1952/53. tanévben végzett munkájáról készített értékelésében Tivadar Andor, a Beloiannisz úti Állami Általános Iskola igazgatója szerint Butyka Béla „elismert régész’’.20 Ő azonban magángyűjteményét kezdettől fogva közcélokra igyekezett felhasználni. Nem magának, Törökszentmiklós lakossága, illetve minden érdeklődő 13 Butyka Béla 1931 májusában a szajoli Tisza-parton egy neolitikus (újkőkori) kőbaltát talált, amely fennmaradt a gyűjteményben. Leltári száma: 67.234.1. A kollekcióban 1934-ben, 1935-ben, 1941-ben és 1943-ban gyűjtött régészeti tárgyak is vannak. 14 „Néhány hét óta Butyka Béla kollégámmal a Főjegyző Úr engedelmével a községi levéltárban molyoskodunk. Az a célunk, hogy a levéltárban lévő Törökszentmiklós múltjára vonatkozó minden iratot előkeressünk és együvé tegyünk." 15 SELMECZI László 2007.23-24. 16 SELMECZI László 2007.48. 17 1989-ben jelent meg Adatok Szolnok megye történetéből II. kötete, benne Törökszentmiklós történetének összefoglalásával Cseh Géza, Soós Imre és Szabó László tollából. (743-779.) Itt szeretnénk megjegyezni, hogy Szabó Ferenc véleménye szerint Tóth munkája 2001-ig volt a várostörténet első számú forrása. SZABÓ Ferenc 1988.361. Idézi SELMECZI László 2007.33. 18 Butyka Béla világháborús részvételéről SELMECZI László 2007.24-29. 19 Mindezekről és családja helyzetéről lásd: SELMECZI László 2007.29-30. 20 SELMECZI László 2007.32.94. jegyzet számára gyűjtött. Törekvéseit nem is rejtette véka alá. Egy közismert szolnoki magángyűjtő, Bors Lajos érdeklődésére írt válaszleveléből tudható, hogy 1955-től a gimnáziumban hoztak létre egy helytörténeti szakkört, s itt a könyvtárszobában helyezték el a gyűjtemény egy részét. A kollekció másik részét jobb híján továbbra is a lakásában őrizte. Noha a szakkör elsődleges célja nem muzeális tárgyak gyűjtése volt, hanem az iskola történelmi-nevelési igényeinek a kielégítése, Butyka Béla, felkeltvén a gyerekek érdeklődését, 1955. május 1-jén és 2-án szakkörével kétnapos ásatást végzett a város északkeleti határában magasodó Tere-halmon. A leletek a helytörténeti gyűjtemény anyagát gyarapították. Az ásatásról tájékoztatta a szolnoki Damjanich Múzeum igazgatóját, Kaposvári Gyulát, egyoldalas jelentést és néhány vázlatrajzot küldött intézménye adattárának a számára. Bár a halom földjében megőrződött leletek pontos korát nem tudta meghatározni, azt azonban felismerte, hogy a Tere-halom többrétegű bronzkori település maradványait rejti magában.21 (Itt szeretnénk megjegyezni, hogy ebben az időben Szolnok megyében egyedül Szolnokon dolgozott képzett régész, 1954-1958-ig Szabó János Győző,22 majd 1960-1964-ig Csalog Zsolt,23 a későbbi író. Azonban ahogyan Butyka Béla, a szintén több régészeti leletmentő ásatást vezető Kaposvári Gyula sem volt az. Mint a megyeközpont múzeumának vezetője, Kaposvári Gyula kötelességének tartotta a Szolnok megyében található múzeumok patronálását. Butyka Bélával személyesen is jó kapcsolatot alakított ki, amely talán hasonló sorsukon is alapult. Hiszen korábban mindketten cserkésztisztek voltak, Butyka Béla angol, Kaposvári Gyula amerikai hadifogságból tért haza. Mindketten kiemelkedő szerepet játszottak településük kulturális életében, pl. az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségei során, alapítói voltak a TTIT-nek (a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatnak), majd ismeretterjesztő munkájukat a jogutód TIT-ben (Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban) folytatták. Értelemszerű, hogy Butyka Béla törekvéseit Kaposvári Gyula erejéhez mérten támogatta. A már említett, Bors Lajosnak írott válaszleveléből tudható, hogy a gimnáziumban elhelyezett gyűjtemény „a Damjanich Múzeum égisze alatt Helytörténeti Múzeum jelleget nyert”.24 Ez a védelem azonban nem volt elegendő, hogy az összegyűjtött régészeti anyag hosszú távon a gimnáziumban maradhasson. A gyűjteménynek ezen ideiglenes elhelyezése egyébként is csak szükségmegoldás volt. A „helytörténeti múzeum jellegű" gyűjteményt később a Mezőgazdasági Gépgyár egyik raktárában helyezték el, amíg számára megfelelő helyiséget tudnak biztosítani. 1965- ben a városi tanács végrehajtó bizottsága a főtér közelében (Budai Nagy Antal utca 2., később Kutas Bálint utca 2.), a volt járási könyvtár épületében biztosított több termet múzeumi célokra. A „helytörténeti múzeum jellegű” gyűjteményt a Művelődésügyi Minisztérium a Szolnok megyei múzeumi szervezet új tagjaként „Törökszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény” néven közgyűjteménnyé nyilvánította. Nem lehet célunk a muzeális intézmény ideiglenesen hányatott sorsának bemutatása. Azonban tény, hogy Butyka Béla haláláig élvezte az 1961-62-től 21 TÁRNOKI Judit 2001.123-138. 22 Szabó János Győző pályájáról lásd: Magyar Múzeumi Arcképcsarnok 2002. 814-815. Szabó szolnoki évei alatt a Damjanich Múzeum még a Táncsics utcai egykori városi bérház szuterénjában volt elhelyezve. 23 Magyar Múzeumi Arcképcsarnok 2002.151-152. 24 SELMECZI László 2007.33. 96
