Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Történettudomány - Cseh Géza: Egy szolnoki tüzértiszt beszámolója az észak-erdélyi bevonulásról (Arday Géza százados levele Alexander Imrének 1940. szeptember 16.)
TISICUM XXVII. tovább, hogy behozzuk a késést. A trombitás pedig fújja a díszjelet, talán tízszer is elfújta egymás után, a tüdeje majd kiszakadt, de fújja. A szemekben könny csillog, talán sírunk is. Az öröm, bánat, boldogság, keserűség felgyülemlett lelkűnkben, ég a bosszúvágy is. Sok-sok kegyetlenkedésről hallottunk az utolsó napokban az átszököttektől. Megyünk előre. Az első község Bors, majd Biharpüspöki. A lelkesedés leírhatatlan. Ebben benne kell lenni, ezt át kell élni, hogy érzékelni lehessen, mi is szegény magyaroknak a felszabadulás. Már látszik jól Nagyvárad. Délután 3 órakor érkezünk a városba. Alig tudok előrejutni a Betyárral, mert ezen mentem. Töménytelen sok virágot kapok, az emberek megsimogatnak, megsimogatják a lovat, még a csizmámat is megcsókolták. Kezet nyújtanak, könnyeznek. Éljeneznek. Éljenek a magyar testvérek! Éljenek a felszabadítók! Éljen Horthy katonája! Éljen Magyarország! A Kormányzó Úr előtt díszmenetelünk. Az utcákon csak annyi a hely, hogy a lovak és löveg elfér. - A város szélén késő délután ebédelünk, majd megyünk tovább Fugyivásárhelyre. Ott van a mai demarkációs vonal, amit el kell érnünk. - Nagyon nehezen haladunk előre. Az úton három oszlopban menetel a különböző alakulatok tömege. Későn éjjel érkezünk a szállásra. Másnap reggeltől estig menet Kesztegre. Azután tovább. Szeptember 8-án átmegyünk a Királyhágón. Itt mindenki felfrissül, valami különös lelkesítő hatása van ennek a szónak, Királyhágó. Pedig csak egy operettben énekelték meg.5 De ez Erdély kapuja.6 Az út nehéz, egyik fele fel van szedve, meredek, rengeteg harckocsi akadály és úttorlasz van beépítve. Késő éjszaka van. Mára hajnali órák is elérkeznek, mire az üteg kezd leereszkedni. Pompás panoráma! Erdély! Királyhágó! - A községbe7 * reggel 5 órakor érkezünk és már 10 órakor megyünk is tovább, hogy estig elérjük az aznapi demarkációs vonalat. Az oláhok mindenütt csak órákkal előbb hagyják el a falvakat. Harckocsikkal, páncélgépkocsikkal és gépvontatású tüzérséggel vonulnak vissza. Nagyon le vannak törve. Kegyetlenül gorombák. A magyarokat alaposan elverik. Elvinni már nem tudnak semmit, mert nincs is mit és nincsen rá idejük sem. - Az üzletek üresek, semmit sem lehet kapni. Igaz ugyan, hogy mindenünk megvan, de egy kis ennivaló jó lenne. Nincsen. Mindenki fáradt, de valahogy nem érezzük, pedig alig-alig pihenünk, ha alszunk is egy kicsit egy szalmakazal tövében, vagy egy lőszerkocsi tetején, az nagyon kevés. Az ágytól már régen elszoktunk. Már csak a földön, alacsonyan fekve tudunk jól aludni. Nem is tudom, mi lesz velem, ha haza kell menni. Otthon le fogom fűrészeltetni az ágy lábát, hogy azt érezzem, hogy a földön fekszem. De milyen jól is lehet így aludni! Csak fáradtnak kell lenni. Velünk szemben sűrű csoportokban jönnek az oláhoktól leszerelt erdélyiek. Egy szál ing és alsó, semmi más az öltözetük. Némelyik lábán bocskor. Vánszorognak, támolyognak. Már egy hete jönnek. Éhesek, fáradtak, borotválatlanok, piszkosak. Némelyik Dobrudzsából, másik Besszarábiából, Bukarestből jön. Felnéznek ránk, szemük lelkes, bágyadtan éljeneznek, alig van bennük élet. Szomorú pára, nem emberi kép ez a sok ezerre menő tömeg. És jönnek 5 A mosoly országa c. operettben dalrészlet: Átmegyek a Királyhágón; Vágyom egy nő után... 6 A történeti Erdély nyugati földrajzi határa az Erdélyi-szigethegység vonulata, amelynek tagja a Bihar-hegység a Királyhágóval. 7 Valószínűleg Királyhágó községbe ereszkedtek le a hágóról a magyar honvédek, ezért nem említette Arday külön a falu nevét. végeláthatatlan sorokban. Az Isten tudja, hogy ki hová való közülük. Van máramaroszigeti, szilágysági, Nagyszalonta vidékére való. Tőlünk már vonaton utazhatnak. Mikor egy-egy csoportnak megmondjuk, hogy van már magyar vasút, ami elviszi őket, boldogan hálásan köszönik meg. Megyünk ismét tovább, Királyhágó - Csúcsa. Lóról szállunk, egy öreg magyar, sor kitüntetéssel a mellén, köztük nagyezüst,1^hozzám lép - nem tudom megakadályozni - kezet csókol. Könny nem jön a szemén, csak a melle rázkódik, szólni sem tud, csak percek múlva sírja el magát. A világháborúban honvéd baka volt. Nem akart megtanulni oláhul. Tegnap megverték, megpofozták, megtaposták, összerugdosták, az oláh őrnagy arcon köpte, leköpte a kitüntetéseit, mert már előző nap mellére tűzte; mikor látom, hogy a fején nincsen haj, nyers vörös bőr fedi a véres koponyát, az oláhok leskalpolták. A hajánál fogva rángatták végig az utcán. Sír. Felsír benne a bosszú. Sír örömében. Már nem fáj semmi, nincsenek fájdalmai, itt vannak a magyarok. A csúcsai szorosban megállunk. Gyönyörű szép vidék. Éppen, hogy elfér a völgyben az út, mellette a vasút és a Sebes-Körös. Jobbról-balról magas hegyek. Fenyő. - Ebédelünk. A Körösből iszunk és itatunk. Ismét csak előre, tovább. Késő este Tamással, meg egy puskással előremegyünk az utat szemrevételezni, mert a hidak mind el vannak rongálódva. Oláh községek között megyünk keresztül hárman. Az utcáról besurrannak az udvarba, amint meglátnak bennünket. Ellenséges a hangulat. Mi készen vagyunk mindenre. A faluban lévő patakhoz érve a sötétből fényjeleket látunk. Odakiáltunk, de csak kiáltottunk. Semmi. A hidakat megjavíttatjuk a falubeliekkel. Este 11 órakor érkezünk be végre magyar községbe, Zeteleke-Szentkirályra. Ez Kalotaszeg vidékének egy derék magyar községe. A falu ébren van. Várnak, diadalkapuval, borral-kenyérrel. Bált rendeznek tiszteletünkre. Van mindenféle enni és innivaló. A fél falu már részeg. Egy-két csinos menyecskét megtáncoltatunk. - De baj van, a falu határában, mellettünk 600 méterre húzódik az új magyar-oláh határ. Az oláhok géppuskái, páncéltörő ágyúi állásban vannak és éjjel jelentik, hogy tüzérségük is állásba ment. A falu szélén lévő géppuskásainkra rátüzeltek. Lehet, hogy oláh katonák, de lehet, hogy mócok.9 A mieink visszalőnek. Néhányan előrelopakodnak a kukoricásban és elfognak egy oláh pásztort, meg egy oláh tizedest, aki állítólag „eltévedt.” Ezek gyors eljárás alá kerülnek. - A visszalövések lehűtik az oláhokat. Az egyik község oláh tanítója vezetése mellett letépik a magyar lakosjok] nemzeti lobogóját, megverik a magyarokat. A református tiszteletes jelenti ezt. Megtörténik a megfelelő intézkedés. Mindjárt nyugalom lesz. Pihenőnapot kaptunk. Járom a falut és gyönyörködöm a szebbnél szebb kalotaszegi varratosban. Micsoda művészet ez! A színek nem rikítóak, de élénkek, kellemes melegség van bennük. Minden szín képviselve van a feketétől a fehérig az egész szivárvány. De nem bántó az összetételük. Van bennük összhang. Mennyivel másabb ez, mint egy sváb falu, hol ugyanezeket a színeket szemet bántó összevisszaságban toldják egymás mellé. - A lányok, menyecskék egész nap teljes díszben sétálgatnak az utcán. - Énekelnek! Gyöngyösbokréta? Az egy szomorú zsidó tákolmány. Ezt nem szabad Pestre vinni. Ezt nem szabad turnéztatni. Aki ilyet látni akar, annak ide kell jönni, mert csak itt 8 Első osztályú Ezüst Vitézségi Érem. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében az egyik legmagasabb háborús kitüntetés. 9 Havasi románok. Kalotaszegtől délre, eredetileg a történeti Erdély délnyugati részén letelepült román nyelvű népcsoport. 196
