Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Történettudomány - Veresegyházi Béla: A nagykunok terhei 1577-79-ben (A Nagyváthy-féle összeírás gazdaságtörténeti elemzése)
VERESEGYHÁZI BÉLA: A NAGYKUNOK TERHEI 1577-79-BEN (A NAGYVÁTHY-FÉLE ÖSSZEÍRÁS GAZDASÁGTÖRTÉNETI ELEMZÉSE) vár) behajtott gabonaadójuk több mint négyszerese a Nagykunság gabonafizetési kötelezettségének, s hétszerese a Kiskunság terhének. Az adó mértékével kapcsolatban Kocsis a következőket írta: „Ezen század második felében készített urbáriumok egységesen 1.200 véka búzában és ugyanannyi árpában rögzítik a jászok adóját (a Kiskunság csak 84,5, a Nagykunság pedig 236,5 vékát fizetett)..."'3 A magyar adóösszeírások dokumentumai szerint török részre szinte alig adtak gabonaneműt, viszont a helységeknél szinte mindenütt megjegyezték az összeírok, hogy „Tizedet mindenbői adnak...” vagy „a töröknek békés időkben nem fizetnek semmit a szokásos cenzuson kívül.”'* A Nagykunságban ez a terménytized gabonából 1591/92 táján 5.007 kilét jelentett a vizsgált 17 településen (1.206 mázsa). A nagykunok terhei (a Kolbász-szék 17 települése) A jászkun területek összehasonlítása után nézzük azt a 17 települést, amely ekkoriban az egri várhoz tartozott, s amelyek kötelezettségeit a Nagyváthy-féle adóösszeírásban oly részletesen rögzítették. Mint már kiderült, ez a 17 falu a magyar végvár számára 724,26 forintot fizetett a királyok által már régóta megállapított rendben és mérték szerint censusban, dica regiában. A török a magyar összeírok szerint 3.332,08 forintot szedett össze 14 helyről. Karcagújszállás, Kisújszállás és Fábiánsebestyén adatai nem ismertek, s nyilván főként a karcagi adóforintok jelentősen növelhették a hódítók jövedelmét. Karcagújszállás ekkoriban az egyik legnagyobb település, s Kisújszállás és Fábiánsebestyén ugyan a kisebb falvak közé tartozott, ezek együttesen a magyar adó 13,1%-át adták le. Fia ez volt az arány a törökök esetében is, akkor 3.798 forintra rúgott volna a számukra beszedett adó mértéke. Ez azonban már a jelen adatokból nem derülhet ki, így marad az eredeti összeg. (Mint a táblázat adataiból is láthatjuk, a törökök adóbeszedési logikája sajátságos volt, és a sokismeretlenes egyenlethez hasonlít.) (4. táblázat) Az adatokból bizton megállapítható, hogy a törökök a magyar pénzbeli bevételeknek 4,5-szeresét szedték be a Nagykunság Kolbász-széki területén, s ebben az összegben a török részre követelt tizedek nem is szerepelnek. A török pénzügyi-közigazgatási-hadi gépezet minden évben elvette a „szokásos cenzus”-t, vagy ahogyan máshol megjegyzik, „Tizedet mindenből adnak a bégnek Szolnokra, amiből tized jár.”'5 A magyarországi török defterekből kiderül, hogy ilyen adó volt a kapuadó, a menyasszonyadó és a hordóadó, valamint a büntetéspénzek és bírságok, s egyéb, különböző címeken kieszelt adók, például a vándorok, kóborlók után szedett pénzek. A Nagykunságra nézve egyetlen olyan deftert ismerünk, amelyben szerepelnek ezek a tételek, s amelyeket összegezni is tudunk. Az 1591-92-ben készült defter török részre fizetett jövedelmeit összeadva, a 17 település 143.160 akcse adót fizetett. Ez átszámítva 2.863 forintot jelentett.13 14 15 16 Amennyiben a gazdasági tevékenységre fókuszálunk, akkor a fentebbi, pénzben fizetendő adót, a 38.400 akcsét (kapu-, menyasszony-és hordóadó, büntetés- és bírságpénz) kivonjuk az összesből, akkor a tisztán a gazdasági jellegű adók 13 KOCSIS Gyula 1989.16. 14 BOTKA János 1987.211. 15 BOTKA János 1987.211. 16 ÁGOSTON Gábor 1988.226. mértéke 104.760 akcse volt. Ez az akkori időkben 2.095 forintot jelentett, s amennyiben ez tényleg az össztermés és -tenyésztés tizede volt, akkor 20.950 (21.000) forint lehetett az évi gazdasági tevékenység értéke. 1577-ben a 17 településen 355 családfőt írtak össze, 1591-92 táján 389- et, tehát mintegy 9%-kal nőtt a számuk, így feltehetően a népesség száma is. Fia feltételezhetjük, hogy egyenletesen nőtt a termelés mennyisége is (ami csupán becslés), akkor 1577-ben 19.000 forint körüli lehetett a termés összértéke. Ez 1.900 forint termés utáni tizedet vonna maga után. Ennek az összegnek ismeretében felvázolhatunk egy hangsúlyozottan becsült pénzügyi-gazdasági képet. A Nagyváthy-féle adóösszeírás pénzben 724,26 forintnyi Egernek, 3.332,08 forintnyi töröknek fizetendő szolgáltatást, összesen 4.056,34 forint adót mutatott ki. Ehhez járult (járulhatott) a szokásos évi tized a török félnek, melynek pénzben fizetendő része mintegy 650 forintot tehetett ki ekkoriban. Ez összességében 4.706,34 forinttal terhelte meg a Nagykunság népét, a családoknak pedig 13,25 forint adót jelentett. A Nagykunságra vonatkozó szórt gazdasági és pénzügyi adatok között az 1570/72-es egri adóösszeírásban kiszámították a természetben fizetendő adók értékét is az akkoriban érvényes árakon.17 Feltéve, hogy ezek az árak nem vagy alig változtak a következő öt év folyamán, a Nagyváthy-féle adóösszeírásban szereplő természetbeli szolgáltatások mértéke is megadható. Ezt a számítást az a tény is megkönnyíti, hogy az akóadó mértéke, ahogyan Kocsis Gyula munkája alapján utalhatunk rá, átalányadóként kezelhető a XVI. század második felében, legalábbis a gabonaneműek esetében. A táblázatba foglalt adatok alapján magyar részre mintegy 150 forint körüli, a törökökre szinte ugyanannyi szolgáltatás jutott. (5. táblázat) Megállapítható az adatokból, hogy a természetben beszolgáltatott adók a pénzszolgáltatásból származó adó mértékének 8%-át sem érték el. Összegezve tehát mintegy 4.356,34 (4360) forintnyi az 1577/79-es teher a nagykun jobbágyok nyakán. Ehhez számolhatjuk még a török tizednek a termelésből származó természetbeli terheinek forintosítható értékét, 1.950 forintot. Ezek alapján az adófizetésekből származó pénzbeli és természetbeli terhek becsült nagysága 6.310 forint a Nagykunság 17 falujára. Ez családonként 17,70 forintot jelent. Fia az ugyancsak becsült 19.000 forintos megtermelt jövedelemből (amely családonként 53,55 forint) kivonjuk a fentebb számolt 6.310 forint adót, akkor a Nagykunságban, abban az évben 12.690 forint értékű javak maradtak az emberek birtokában. Ez családonként 35,68 forintot jelentett, amely persze elsősorban az adott évben megtermelt anyagiakat jelentette. A század és az egri vár utolsó számadásában, 1594/95-ben a magyar terhek ugyan csökkentek, de mégis számottevők, s nyilván a török sem mérsékelhette a bevételeit, hiszen éppen a tizenöt éves háború első éveiben vagyunk. (6. táblázat) A mérséklést a falvak népességének pusztulása vagy az elvándorlás jelentette, amelynek eredményeként, ahogyan erről az adóösszeírásból értesülünk, a 17 községből hat elpusztult, egy a létminimum határán tengődött. Asszonyszállás és Ködszállás 1577 táján még a közepes népességű falvak közé tartozott, 1591/92 táján már alig volt adóztatható népességük, s négy év múlva már nem találtak embereket az egykori településeken. Asszonyszállás különösen érdekes, 17 GYÁRFÁS István 1870-1885.130-135. 157
