Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Történettudomány - Veresegyházi Béla: A nagykunok terhei 1577-79-ben (A Nagyváthy-féle összeírás gazdaságtörténeti elemzése)
VERESEGYHÁZI BÉLA: A NAGYKUNOK TERHEI 1577-79-BEN (A NAGYVÁTHY-FÉLE ÖSSZEÍRÁS GAZDASÁGTÖRTÉNETI ELEMZÉSE) egri vár mindenkori parancsnoka rendszeresen szedette a kiváltságolt jászoktól és kunoktól a magyar feudális állam által megállapított kötelezettségeket.6 Ezek egyrészt pénzbeli (census officialis, census servilis, dica regia), másrészt természetbeli (akóadó: a kilenced helyett szedett termény- és termékszolgáltatás búzából, árpából, vajból, sajtból, formágiából és esetenként túróból), harmadrészt robotszolgáltatások. Ezek mellett ajándékokat is adtak. A kapitányok a tegzespénzt fizették, ezenkívül más terhek és szolgáltatások teljesítésére nem voltak kötelezhetők. A megállapított pénz- és természetbeli kötelezettségeiket az officiálisok (gazdatisztek) gyűjtötték be, ezért fizetésben részesültek, melynek nagyságát a falvaktól járó jövedelmek bizonyos részében határoztak meg. A Nagykunságban két tiszttartóság volt. Mivel az officiálisok gyakran saját zsebre is dolgoztak, a falvak népe sokat panaszkodott rájuk, s személyük is viszonylag gyakran változott.7 8 A magyar hatóságok mellett a török elnyomó gépezet is megkövetelte a saját részesedését a lakosság jövedelmeiből. Ők már a nemeseket is megadóztatták, s nem vették figyelembe a Nagykunság területi integritását sem, hiszen mind a szolnoki, mind a balaszentmiklósi, mind a csongrádi és túri náhijékben volt nagykun falu. A Nagykunsággal szemben a Jászság mindvégig egységes volt mind területileg, mind gazdasági szempontból. Mint a korabeli dokumentumokból kiderül, a terménytized mellett a törökök kapuadót szedtek, s állandó tétel volt az összeírok listáján a menyasszonyadó, a hordóadó, a büntetéspénzek, a kóborlók után fizetett adóösszeg. Éppen az egri vár adóösszeírásából derül ki, hogy a török még ezen felül is adóztatta a lakosságot. Erről írta azt Botka János: „Mindenből megköveteli magáét a török is. Ez akkor is látható, ha az 1577-ben összeírt tételek csak a legjelentősebb terhekről tájékoztatnak... Minden település fizette a kincstár részére a császár adóját és a szablyapénzt... a legtöbb falu cenzussal is tartozott a valamelyik várban székelő földesúrnak, melyet szintén házanként szedtek be. A települések a föld minden terményéből adtak tizedet, különböző ajándékok címén ökröt, disznót, sajtot, túrót, kenyeret, teljesítettek robotot... sokszor csak a török akaratától függően...”3 A Jászság közlekedés- és kereskedelemföldrajzi helyzete minden természeti tényező ellenére sokkal jobb volt, mint a Kis- és Nagykunságé. A század folyamán mindvégig több gabonát termelt, állattartása is jobbnak látszik, éppen a török vámnaplók adatai tükrében, még akkor is, ha nem feltétlenül helyi szarvasmarhákat hajtottak Vác és Ráckeve vámhelyeire.9 A Jászság népességszáma az egész XVI. században jelentősen megelőzte a másik két privilegizált terület népességszámát. Ráadásul Jászberény a török időkben megerősödött, annak ellenére, hogy a hódítók palánkot építettek területére. Legkorábban a Kiskunság népe tizedelődött meg, kereskedelme elhalt, a szomszédságában megerősödő városok, például Nagykőrös már ekkoriban területeket vett el a kun falvaktól.10 A nagykunok, s itt elsősorban a most tárgyalt Kolbász-széki községeket értem, helyzete is rosszabb volt, mint a jászoké. Területük távol esett a fontosabb utaktól, melyek ebben az időszakban 6 BOTKA János 1987.211. 7 BOTKA János 1987.211. 8 BOTKA János 1987.211. 9 KOCSIS Gyula 1989.19. 10 BOTKA János 1987.230. amúgy sem bonyolítottak le olyan nagy forgalmat, mint a török hódítás előtt. Ennek bizonyítéka, hogy a XV. században forgalmas átkelővel rendelkező, esetenként oppidiumként szereplő Abád és Poroszló a török dokumentumok szerint már nem rendelkezett a XVI. század második felében Tiszavarsány-Tiszavárkonyhoz, Szolnokhoz vagy Mezőtúrhoz hasonlóan vámmal. Ez éppen abban az időszakban következett be, amelyben a Nagykunságnak lehetősége nyílhatott a távolsági kereskedelembe való bekapcsolódásra. Hiányzott az olyan típusú központ is, mint Berény a jászoknál. Kolbász vagy Karcagújszállás nem növekedett meg abban a mértékben, amely fejlesztőén hathatott volna a vidékre. Az is igaz - s ennek a ténynek a vizsgálata is várat még magára -, hogy Balaszentmiklós, Fegyvernek s a nem túl távoli Mezőtúr is fékezhette a két említett település felemelkedését. A gabona termelése és az állattenyésztés sem volt oly mértékű, hogy az a fejlődést generáló pénzt hozhatott volna a vidékre. A 2. táblázat, amelynek számai a pénzbeli adóterhek alakulását mutatják, ugyanezt erősíti meg, csakúgy, mint a 3. táblázat, amelyben összefoglaltam a három terület természetbeli szolgáltatási kötelezettségeit. Sőt, a gabona-akóadó mértéke még nagyobb különbséget sejtet, mint az a pénzadó alapján kimutatható. A jászkunok adózásának mértéke nem új keletű. Királyaink sora határozta meg fizetési kötelezettségeiket V. Lászlótól I. Mátyáson és II. Ulászlón át I. Ferdinánd és Szapolyai János uralkodásáig.11 A hódoltság időszakának pénzbeli és természetbeli szolgáltatásait több időmetszetben tudjuk számba venni. Ezek az adatok a Jászság dominanciáját mutatják. A Kiskunság gazdasága ekkoriban jelentősen meggyengült (XVI. század közepe), sok bajtól és gondtól terhelten éltek lakói, de a másik két privilegizált terület sem volt sokkal jobb helyzetben. A jászkunsági adatok azt mutatják, hogy a török fél részére beszolgáltatott pénz mintegy két és félszerese a magyarokhoz fizetett adónak. A Jászságban kisebb, a két Kunságban nagyobb ez az arány. Az összehasonlítás azonban csak hiányos lehet, mert mind a Jászságban, mind a Kiskunságban kimaradtak falvak, s adataiknak csak egy részét lehet más dokumentumokból kinyerni. A magyar részre fizetett adó mértékéről Kocsis Gyula a Jászsággal kapcsolatban azt írta, hogy ez egy átalány volt, melynek mértékét - s ezt a két táblázat is mutatja - nagyjából betartották, az adóztatható jobbágyok számától függetlenül is.12 Csak a legutolsó, 1594/95-ös egri számadásnál látunk jelentős könnyítést, ami az elpusztult, elhagyott falvak számának növekedéséből származhat. Egy adatsor „lóg ki” felfelé, az 1570/72-es, amely arról tájékoztat, hogy a megszokott kétszeresét szedték be. Az éppen ekkor készített két török adóösszeírás (a hatvani szandzsáké 1570-ben, a szolnoki szandzsáké 1571-ben) ugyan nagyobb népességszámot mutatott ki, mint a többi összeírás esetében, de nem annyival nagyobbat, hogy ez a duplázódás csak ebből levezethető legyen. 1577-79 azért is fontos a kor kutatója számára, mert a precíz magyar összeírok a természetben fizetendő adókat és azok mértékét is összeírták (3. táblázat). Ráadásul mind a magyar, mind a török részre szolgáltatott vagy szolgáltatandó anyagi javak szerepelnek az összegzésben. Természetesen itt is a legfejlettebb gazdasággal rendelkező, leggazdagabbnak mondható Jászság vezeti a sort azokban a tételekben, amelyekben összehasonlításra is adódott alkalom. A magyar részre (az egri 11 KOCSIS Gyula 1989.12. 12 KOCSIS Gyula 2005.101. 153
