Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Horváth László: Cseh János köszöntése
Horváth László Cseh János köszöntése Amikor az egyetemet elvégezve, huszonévesen megérkezünk első munkahelyünkre, még mindannyian Julcsik, Pistik, Katák, Sanyik vagyunk. Az idősebb ásatási munkások „kislánykámnak” szólítanak, a fiúkat vívódás nélkül letegezik. Aztán telnek-múlnak az évek, és azon kapjuk magunkat, hogy az egyetemisták nem mernek visszategezni, egyre gyakrabban hangzik el, hogy tanár úr, hatvanadik életévünk felé haladva hirtelen ott találjuk magunkat a szakma nagy öregjei között. De vannak olyanok, akiken nem fog az idő. Cseh János régészkollégánk ma is „Csehjancsi”, más megszólítás nem is akaródzik a szánkra. Hiába a lassan őszbe forduló halánték, Jancsi cseppet sem változott az eltelt évtizedek alatt, bármelyik fiatalt legyőzi munkabírásban, lelkesedésben, lendületben, fürgeségben. Pedig - hihetetlen! - hatvan évvel ezelőtt született Szolnokon, de igazából kengyeli származású. Gimnáziumba Szolnokra járt, és azóta sem távolodott el messzire sem a várostól, sem a Damjanich János Múzeumtól. 1983-ban végzett az ELTE Régészeti Tanszékén, Bóna István professzor úr tanítványaként, népvándorlás kor szakon. Már az egyetemen elköteleződött a gepidák kutatása mellett, előbb szakdolgozatát, majd doktori értekezését is e germán nép emlékanyagából írta. A múzeumba kerülve azonnal fontos ásatások résztvevője lett, dolgozott a Zagyva-gát rendezését, a kengyeli halastó kialakítását, a szenttamási homokbánya művelését megelőző feltárásokon, a tiszaugi bronzkori teli és környezetének kutatásán, a tiszafüredi Morotvapart, a Fegyvernek melletti Hillér, a tiszaszőlősi Aszópart, a rákóczifalvi Bivalytó, a Surjány melletti Morotvapart, a szenttamási Keresztes-halom ásatásán, a Nagykunsági és a Hanyi-Tiszasülyi tározók feltárásain. Évről-évre rendszeres résztvevője volt a topográfiai terepbejárásoknak. De ha kikapcsolódásra vágyott, azt is csak terepen tudta elképzelni: rendszeresen visszatért és aprólékosan megkutatta szülőföldjének, Kengyelnek majd minden négyzetméterét. Szeretett gepidái mellé sorakoztatta a régészet szinte minden korszakát, behatóan foglalkozott újkőkorral, keltákkal, szkítákkal, szarmatákkal, de elmélyedt a germán nyelvészet rejtelmeiben is. Terepi munkálatai során hihetetlen méretű tapasztalatot gyűjtött anyagismeretből: nincs olyan aprócska cserép, amelynek Jancsi ne tudná megmondani a korát, legyen az neolitikum vagy törökkor. Ha bárki megakad a datálásban, legokosabb, ha hozzá fordul tanácsért, útbaigazításért. Ha Jancsival beszélgetsz, nincs szükséged internetes támogatásra, lenyűgöző szakirodalmi ismeretéből azonnal előhúzza a megfelelő párhuzamot, az oldalra pontos hivatkozást. Cseh János munkásságában páratlanul szoros egységet alkot a gyakorlat és az elmélet. Igazi „reneszánsz régészként” egymaga mindent meg tud oldani: megtalálja, saját kezével kiássa, példaértékűen megfigyeli, meghatározza, saját maga lerajzolja, feldolgozza, és végezetül rendre publikálja is eredményeit. Cseh János számára a régészet szent megszállottság, melyet csak teljes elkötelezettség mellett szabad művelni. Minden töredék, minden objektum, minden cölöplyuk egyaránt fontos, mert a múlt szövedékét fejti fel. Csak értő szem kell hozzá. Kedves János, Csehjancsi, Isten éltessen hatvanadik születésnapodon! 7
