Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)

Kultúrtörténet - Hoppál Krisztina: Ignoti facie, sed non vellere Seres. Az oikumené legkeletibb pontjáról kialakult kép az antik források alapján

TISICUM XXVI.

interkulturális kapcsolatok politikai és gazdasági alapjainak megszilárdulásával párhuzamosan.224

A Távol-Keletről kialakult képet formáló információk kettős, szárazföldön és tengeren történő érkezését több forrás is alátámasztani látszik. A Periplus tenger felől való megközelítése csupán Thinaet említi, Ptolemaios - É. de la Vassiére kutatásai alapján - két irányból, szárazföldi és tengeri útról is szerezhetett adatokat, Sericát és Sinait is leírva, míg Cosmas Topographiája már mind a szárazföldi, mind a tengeri irányból csupán Tzinitzát nevezi meg. Ugyanakkor mindez nem támasztja alá kellőképpen Harmatta I. azon elméletét, miszerint Serica Kína északi, Thinae/Sinai pedig déli része lenne. Noha a Seres országa elsősorban szárazföldi irányból kerülhetett bemutatásra, határairól, berendezkedésének részleteiről azonban a források csupán rendkívül homályos adatokat közölnek. Sevillai Isidor VI/VII. századi megfogalmazásában továbbra is „ignoti facie, non vellere Seres”.225

Összefoglalva tehát: az antik forrásokban Serica és Thinae/Sinai, s ezáltal közvetve a Középső Birodalom toposzok egész során keresztül került lejegyzésre.

Ilyen toposz például a distancia, mely szerint mind Serica, mind Thinae/ Sinai távoli, szinte megközelíthetetlen, elérhetetlen ország, az oikumené legkeletibb pontján. Egyben misztikus (különösen az I. század első felében) és utópisztikus, ahol az emberek becsületesek és bölcsek, nincs bűnözés, prostitúció stb. (különösen a keresztényi retorikában). Emellett a különleges és egzotikus termékek hazája, a nehezen megszerezhető ritkaságok származási helyének (egyik, de nem kizárólagos) szimbóluma.226 E homályos, idealizált kép - ahogy G. Bertuccioli rámutatott - nagymértékben köszönhető a majorex longinquo reverentiának.227

224 BENTLEY 1998.240.

225 Sevillai Isidore Étim. IX. 2.40.

226 Rendkívül hasonló toposzok jelennek meg a kínai forrásokban a Római Birodalomról. Erről részletesen: HOPPÁL 2015.258-263. és HOPPÁL 2016A. 286., 294-295.

227 BERTUCCIOL11997.

IRODALOM

ALTOMARE, Bianca Maria

2014/

2015. Périples dans le Périple: notes sur la structure du Périple de la Mer extérieure de Marcién d’Héraclée et sur sa tradition indirecte. RET 4 (2014/2015) 35-53.

BASSET, Edward L.

1959. Silius Punica 6.1-53. CP 54.1 (1959) 10-34.

BENTLEY, Jerry H.

1998. Hemispheric Integration, 500-1500 C.E. Journal of World History 9 (1998) 237-254.

BERNARD, Paul

2005. De l’Euphrate à la Chine avec la caravane de Maès Titianos (c. 100 ap. n. è.). CRA1149.3 (2005) 929-969.

BERTUCCIOLI, Giuliano

1997. Corne i Romani vedevano i Cinesi e corne i Cinesi vedevano i Romani nell’antichità. In: (ed.: LANCIOTTI, Lionello) Venezia e l’Oriente. Firenze. 59-72

BORZSÁK István

2002. Horatius. Ódák és Epódoszok. In: (szerk.: SZADECZKYKARDOSS Samu) Auctores Latini XVIII. Budapest.

BROCK, Sebastian P.

1999. Stomathalassa, Dandamis and Secundus Syriac Monastic Anthology. In: (eds.: Reinink, GERRIT J. - KLUGKIST, Alexander Cornelis) After Bardaisan. Studies on Continuity and Change in Syriac Christianity in Honour of Professor Han. J. W. Drijvers. Orientalia Lovaniensia Analecta. 89. Leuven. 35-50.

BUENO, Andre

2016. Roman Views of the Chinese in Antiquity. Sino-Platonic Papers 261.

CAMPBELL, Duncan B.

2015. Did the Romans Have Links with the Far East? Rome and China. In: Ancient Warfare IX-2 (2015). 45-49.

CARY, Max

1956. Maës, Qui et Titianus. CQ 6.3/4 (1956). 130-134.

CASSON, Lionel

1989. The Periplus Maris Erythraei: Text with Introduction, Translation, and Commentary. Princeton.

CHARLESWORTH, Martin

1972. Trade Route and Commerce of the Roman Empire. Cambridge.

COÈDES, George

1910. Textes d’auteurs grecs et latins relatifs à l’Extrême-Orient, depuis le IVe siècle av. J. C. Jusqu’ au XlVe siècle. Paris.

COLISH, Marcia L.

1985. The Stoic Tradition from Antiquity to the Early Middle Ages. Vol 2. Leiden.

CUNNIGHAM, Alexander

1884. Coins of Alexander’s Successors in the East. London.

DUECK, Daniela

2012. Geography in Classical Antiquity. Cambridge.

2017. Strabo’s choice of sources as a clue to the availability of texts in his time. In: (eds.: RICO, Christophe - DAN, Anca) The Library of Alexandria: A Cultural Crossroads of the Ancient World. Jerusalem.

440