Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Történelem - Bagi Gábor: Szolnok város leírásai a XIX. század középső harmadából
TISICUM XXVI. szárny- s 61-dik gyalog-ezred hadujonczozási parancsnokságnak, mint szintén a tiszai IV. folyamszakon mérnöki hivatalnak, székhelye továbbá a tiszai vasuttársulat egyik főmérnökségének, egy nagyszerű, 200 munkást foglalkoztató gyárteleppel,31 vasúti mozdonyok és szekerek javítására; egyik főszékhelye végre a máramarosi sószállitásnak, mely itt évenkint 5-600,000 mázsa sót rak ki s honnan a só nagy részben Pestre és a felső dunai vidékekre szállíttatik; a 80,000 fenyőszál pedig, melyen ama tömérdek só ide leusztatott, részint a sószállitó-társulat gőzdeszkafürészelő-gyárában, deszkának, részint a helybeli ácsok által épületekre, részint mint tűzifa fölhasználtatik. - 1853-ig, midőn a szegedi és 1857-ig, midőn a debreczeni, nagyváradi, majd a tokaji és aradi vasutak megnyíltak, igen élénk volt az itteni szárat s vízi közlekedés, azóta a forgalom igen csökkent. Mig a vasút itt végződött Szolnoknál, a fuvarosoknak, napszámosoknak paradicsoma, pénzbányája volt e város. Egy napi járásra szolnoki fuvaros 30-40 pjengőjfjorinjtnak alatta nem ment, „inkább - e volt szavajárása - agyonüti a lovát.” Debrecenbe, Njagyj.-Váradra rósz útban 100, sőt 150 fjorinjtot kértek. Sáros útban kiállott a szolnoki ember a Tisza hídjára; nézte, mint súlyedeznek az idegen fuvarosok, kereskedők a szandai töltésen, megakadva mint légy a lépvesszőn. Leste az alkalmat, meg is kapta, midőn az agyig sárban fuladozók segélyt kértek, s a mint nyolcz ökrével a feneketlen sárból kivonszolta őket, 10-12 pjengőjfjorin] tig fizetteté magát. - Egy erős marku napszámos megkeresett, hajóteher kiürítése s vasútra szállítása által, naponként 5 pjengőjfjorinjtot, Ezen aranykor 1852-1857-ig tartott; volt is ám akkor dáridó a korcsmákban. Több bor elfogyott akkor négy csapszéken, mint most 28-ban; s a napszámos leánya иду vette a 10 p[engő]f[orin]tos selyemkendőt a boltban, 31 A MÁV Járműjavító elődje. hogy a szegény kézmives és fertálygazda leánya, a karton ruhában, csakúgy irigyelte annak az állapotját. A városi iskolatanitó évi fizetése ekkor 180 pjengőjfjorinjt volt, tehát napjára nem egészen félforint! (most azonban, mint illik, ez föl van emelve 450 fjorinjtra.) Mióta a vasút Szolnoktól Debreczennek, Aradnak, Szegednek tovább ment, azóta, mint mondtuk, fuvar s napszám csökkent. A sóhordás még fizet a szekereseknek s napszámosoknak évenkint 25,000 ftot, de nagy az aggodalom, hogy majd ha a nyíregyház-mjáramarosj.-szigeti vonal elkészül, a sót, nem mint eddig a Tiszán, hanem szintén vasúton fogják szállítani. Bizzunk az időben, hogy e lehető veszteség is más utón fog kárpótoltatni. A lakosok száma Szolnokon 15,000, kik 500 zsidó és néhány protestáns kivételével, mind rjómaij. katholikusok. H.”32 V. Zárszó helyett A század középső harmadának végét hazánkban az 1867-es kiegyezésben szokás megjelölni. Ez nem csupán a polgári átalakulásban jelentette egy új korszak kezdetét. Bár sok törvényhatóságban korábbi kezdeményei is voltak, de döntően mégis csak ezt követően jelent meg az a megyei sajtó, amely már heti, majd napi tudósításokat közölt az egyes települések helyzetéről, mindennapi életük jelesebb eseményeiről. Területünkön elsőnek a Jász-Kunság, majd a Külső-Szo/nok című lapok érdemelnek említést. Szolnok esetében azonban igazán nagy változást az 1876-os esztendő hozott, amikor a város az újonnan létrehozott Jász- Nagykun-Szolnok vármegye székhelye lett. 32 „Vasárnapi Újság”, 1861.57-58. 304
