Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Történelem - Veresegyházi Béla: Jász-Nagykun-Szolnok megye középkor végi központi helyei - Kubinyi András nyomán
Veresegyházi Béla Jász-Nagykun-Szolnok megye középkorvégi központi helyei - Kubinyi András nyomán Elöljáróban Bár a történészek között vita folyt és folyik arról, hogy a XI. századi Szolnok megye Szent István alapítása-e,1 vagy ez Péter uralkodásának idejére tehető,1 2 abban azonban egyetértenek, hogy az erdélyi sószállítás egyik útjának biztosítására, s a só szállításnak a megszervezésére hozhatták létre.3 A Déstől a Zagyva tiszai torkolatáig húzódó megye valószínűleg csak rendkívül rövid ideig létez(he)tett, bizonyára a XI. század második felének mozgalmas történései korán szétszaggatták (itt a pogánylázadásokra, valamint Salamon és a hercegek közötti hatalmi harcra gondolunk). Mindenesetre, ahogyan a garamszentbenedeki apátság alapító- és adománylevelében említik, Szolnok 1075-ben váras hely volt, ahonnan a megyét igazgatták, és amelyhez várnépeket rendeltek. A tatárjárásig eltelt bő másfél száz évben Szolnok megye (itt és a továbbiakban is a Tisza-Zagyva mellett fekvő területről van szó) keveset hallat magáról, főként a források hiánya miatt. Szolnokról mint a megye központjáról sincs elégséges adat; révje és vámja, a világi és az egyházi igazgatáshoz szükséges minimális szervezete létezett, ugyanakkor ebben az időben még nem volt sókamara hely,4 kézművességről, valamint komolyabb iparos és kereskedő rétegről pedig nincs adatunk.5 A tatárjárás dúlása után új helyzet alakult ki a térségben. A kunok és a jászok letelepítése a gyéren lakott területekre konzerválta Szolnok (később Külső-Szolnok) területét,6 így középkori további története folyamán az ország egyik legkisebb megyéje volt, és maradt. A XIII-XV. században a megváltozott európai gazdaság jelentősen hatott a Magyar Királyságra, s benne területünkre is. A keleti kereskedelmi kapcsolatok meggyengültek, Velence és a nyugati „világgazdaság” egyre erősebbé vált. A déli és a nyugati kereskedelmi utak felvirágoztak, Magyarország pedig előbb a nemesércei, majd bor- és marhakereskedelme révén döntően Európa nyugati feléhez kapcsolódott. Az ország nyugati és északnyugati részein a velencei, a bécsi és a brünni utak térségében városok izmosodtak, míg a királyság középső, nagyobb részét kitevő Alföld egyre inkább lemaradt ezektől a régióktól.7 A Nagyalföldet körbefogó gazdagabb területek belső perifériájává vált a vidék, melyet ekkor sújtottak a mostoha természeti viszonyok, az ezekből fakadó rossz közlekedési feltételek és a kurrens kereskedelmi cikkek hiánya. Bár a XV. században a szarvasmarha nyugat felé tartó kivitelével kapcsolatban megmozdultak az Alföld szunnyadó erői, csak a települések egy része 1 GYÖRFFY György 1977.232. 2 KRISTÓ Gyula 1988.436. 3 GYÖRFFY György 1977.209.; KRISTÓ Gyula 1988.436-438. 4 SELMECZI László 1975.29.; KERTÉSZ Róbert 2014.20. 5 KERTÉSZ Róbert 2014.20. 6 BENEDEK Gyula 2008.174-175. 7 SZŰCS Jenő 1993.256. profitált belőle. Míg a kivitel útjába eső mezővárosok és falvak gyorsan fejlődtek, mint térségünkben Túr (Mezőtúr), Varsány/Tiszavarsány, addig a valamivel kedvezőtlenebb helyzetűek gazdaságilag stagnáltak, így pl. Szolnok is. Ez a gazdasági, településtörténeti szempontból izgalmas korszak adta a muníciót a két kiváló történésznek, Blazovich Lászlónak és Kubinyi Andrásnak az ezredforduló táján alapvető munkáik megjelentetéséhez.8 Jelen dolgozat is ezekből az adatsorokból, térképekből és következtetésekből táplálkozik, a földrajz sajátos eszközeit felhasználva elemzi a közép-tiszai térség korabeli állapotát. A helyszín A középkori Szolnok (Külső-Szolnok) megye az alföldi megyékhez (Csongrád, Békés, Csanád, Szabolcs) hasonlóan az ún. folyó térszínen helyezkedett el.9 Itt az állandóan vízzel borított és az időszakosan elöntött területek uralkodtak, amelyek a folyóvizek áradásától megkímélt, kisebb-nagyobb, gyakran szigetszerűen a környezetből kiemelkedő térszíneket határoltak körbe. Vízrajzi térképünk ezt az eredeti állapotot igyekezett ábrázolni. (1. térkép) Ezeken a felszabdalt területeken viszonylag kevés volt a település, a közöttük lévő kapcsolat pedig gyenge. A védettebb magaslatokon egy-egy falu vagy városszerű település, főként a katonai, stratégiai utak mentén vagy az egyházi, világi szerveződések (igazgatási egységek) csomópontjában, kedvezőnek tűnő piac- és vásárhelyeken, egy-egy uradalmi központban emelkedett ki a többiek közül. A vizek mentén szórtan fekvő, kis létszámú lakosságot eltartó falvakat - alacsonyabb szintű gazdálkodási funkciókkal - változó hosszúságú élettartam jellemezte, hol megerősödtek, hol meggyengültek vagy éppen elpusztultak a települések.10 A gazdálkodás alacsonyabb szintjein álló falvakra elsősorban az önellátás a jellemző, hiszen az esetleges felesleget szinte lehetetlen volt elszállítani. Amennyiben a térségen vagy annak közelében nem vezetett valamely nagyobb jelentőségű térszerkezeti vonal (vásárvonal, sóút vagy fontos kereskedelmi út) ennek a térszínnek a hasznosítása igen alacsony szintű.11 8 BLAZOVICH László 1998. térképmelléklet; KUBINYI András 2000. térképmelléklet. 9 BELUSZKY Pál 2001.37^7.; CSÜLLÖG Gábor 2000.119.; FRISNYÁK Sándor 2017.10-11. 10 CSÜLLÖG Gábor 2000.126-127.; BELUSZKY Pál 2001.48-49. 11 FRISNYÁK Sándor 1990.20. 281 I I
