Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Cseh János: Kelta és gepida megtelepedés emlékei a szajoli Tenyőhalomtól délnyugatra eső magasparton
CSEH JÁNOS: TELEPÜLÉSRÉGÉSZETI ADATOK A TINÓKA-ÉR MENTÉNEK (SZAJOL ÉS TÖRÖKSZENTMIKLÓS HATÁRA) GEPIDA KORÁHOZ emlékeztetőén?) díszített talán fazékrészt, amely ilyen leletösszefüggésben megint csak az utóbb gyakoribbá váló, jól ismert ornamentika archetípusa is lehetne. Párját szórványlelet gyanánt szedtem össze a lelőhelyen. Jó sorozatot tudok bemutatni a kihajló, viszonylag változatos záródású (pl. belsőhornyos) peremekkel korongolt fazekakból és bögrékből, melyek mellett egy-két különlegesebb forma sem hiányzik. A kiszerkesztett szájátmérőkből úgy tűnik, hogy van egy kisebb, 12 ernes és egy nagyobb, 14-15 cm-es kategória. A hullámzó falú, meredek vagy kevésbé meredek lefutású vállak hasas-gömbös vagy karcsúbb edénytesttel vannak együtt. A gepida fazekasok egyik legelmaradhatatlanabb szokásaként az edénytest alsó részének facettálása/síkozása pár esetben konstatálható. A belsőbordás, általában sík aljrészek átmérőjénél, miként a szájátmérőknél, körvonalazódik egy 6-8 cm-es és egy szélesebb, 10-12 cm-es méretkategória; nyilván az előbbiek lehettek a bögreszerű cserépkészítmények. A vaskosabb falú nagyedényekből, kvázi hombárokból három díszített darab kaphatott helyet a fölvett leletek között - egyszerű oldaltöredékek. A folyadéktároló cserépalkalmatosságok két oválisszerű, homorú illetve középgerinces, vaskosabb és karcsúbb változatban képviseltetik magukat; az előbbi közvetlen a tölcséres szájú korsó pereme alól indul. A szemcsés keramika díszítését járván körül, alapvetően, amennyiben mértani optikán keresztül közelítünk hozzá, két geometriai alakzat figyelhető meg: az egyenes és a hullámvonal, éspedig egyesével vagy csoportosan, kötegben. Bekarcolással-befésüléssel szélesebb-összefüggő felület díszítését végezve, a vonatkozó szakterminológiában barázdálásnak nevezett eljárással gyakran élt a korszak fazekasmestere. Viszont szép példái fordulnak elő a hullámvonal-köteges dekorációnak, elsősorban hombáron, de fazékon is, singuláris illetve egymást keresztező kígyóvonalakon kívül. A minimálisan reprezentált durva, szabad kézzel formált, anyagábanszínében és készítés technikájában primitív edények fragmentumaiból három kerülhetett csak táblára, éspedig egy peremrész és két talptöredék. Az utóbbiak esetében az egyikre a kifejezetten kiemelt aljperem a jellemző, a másiknál a rekonstruálható átmérőre lehet utalni (9-10 cm körül). Egyszerű fazekak lehettek. Az emlékanyag további részét a különböző egyéb telepleletek alkotják: agancsból/csontból, agyagból, kőből, szarvból, salakból, paticsból, halcsontból, gabonamaradványból, állatcsontból. Itt a vezető leleteknek a fésű és az ár, illetve árak számítanak. A kétsoros sűrűfésű fragmentumánál - a 3 cm-es darab nagyjából harmada-negyede az eredetinek - karcolt finom/filigrán vonalcsoportos díszítése (két ilyet egy keresztirányú köt össze) és bronzszögecsei (kettő maradt meg) emelhetők ki, valamint szokásosan etnikumjelző/-megerősítő szerepe házunk esetében is. Magam két csonteszközzel számolok, noha a második talán primitívebb. Állati hosszúcsontból kialakított árszerű eszközökről van szó. (Ld. ehhez a dolgozat C szövegrészét.) Már nagyságuknál, számuknál fogva is terjedelmes részét képezik a leletegyüttesnek a nyers agyag szövőszéknehezékek. Féltucatnyi, némi méreteltéréseket fölmutató töredéket rajzoltam és írtam le; úgy látszik, a standard kónikus mellett gúlaszerű idom is előfordul. Max. 13-14 cm nagyságú súlyok kb. 1 cm-es átlyukasztással a fele magasság fölött. Homokkő fenőkövek töredékei (kisebb és nagyobb fragmentum) csak lelőhely-szórványként vannak jelen, tehát kérdéses korúak. A malomköveket öt kisebb darabbal van lehetőségem szerepeltetni, kritérium gyanánt véve elsősorban az elcsiszolódott munkafelületet. Szórvány egy kerek malomkő 40 cm-t meghaladó átmérővel, homorú őrlőfelülete arról tesz tanúságot, hogy fölső-forgó köve volt a szerkezetnek (a tengelyhely nyomát nem tudtam fölfedezni rajta). Kora a lelőkörülményekre való tekintettel La Téne ugyanúgy lehet, mint Kr. u. XI-XIII. századi. Jó pár bekezdéssel előbb már jeleztem, hogy a sarki betontömb (geodéziai pont) mellett néhány gepida edénytöredék hevert, pl. a lelőhely egyik legmarkánsabb besimított díszű cserepe, s ugyanitt a mostani fél malomkő. Nem kizárt, hogy telepobjektumot jeleznek. Visszatérve a gödörház összetartozó emlékanyagához, következő említésre méltó lelet egy megmunkálásnyomokat fölmutató agancsdarab. Három szarvasmarha szarvcsap mellett egy salak-/vassalak rög is táblára és leírásra került mint iparrégészeti jelentőségű tárgyak. A számos kiégett épület-faltapasztásból néhány (ág)lenyomatos darabot közlésre érdemesnek találtam. A leletkategóriák utolsó előtti tételét a halcsontok adják, melyekből jó tucatnyit vettem föl (természetesen itt nem jöhet szóba a korrekt ichtiológiai meghatározás). Az utolsó tétel a csak iszapolással elérhető, szenült magvak, gabonamagvak jelen esetben szerény kollekciója - a táblán csupáncsak jelzésszerűen szerepelnek. Egyéb korszakok a lelőhelyről: az újkőkor(?) mellett igen intenzíven Gáva kultúra és La Téne időszak esetleg házhellyel, római kor és Kr. u. XI-XIII. század; telepleletek a kerámián fölül: őrlő-/malomkövek, patics, állatcsont. Törökszentmiklós, 25. lelőhely A régészeti lelőhelyet a városterület ÉNy-i peremétől, amely egyúttal a primer magaspart is, úgy 150-200 méterre találtam, a még többékevésbé Alatka-oldalnak nevezhető határrész K-i végében, a Tinókától D-re pár száz méter távolságra. Több ÉK-DNy-i futású, keskenyebb dombvonulat (három-négy ilyen, köztük süllyedékekkel) tagolja errefelé a felszínt (ld. még a következő 26. lelőhelyet is), melyeket tulajdonképpen egy ÉNy-DK-i irányú földút csap le mondhatni, martszerű tereplépcsőt, szakadó partot hozván létre. A tszfm. 86-87 méter, a talaj középkötöttnek mondható. Az egész régészeti-topográfiai egység egy max. 300-350x30-50 m kiterjedésű, ívelődő sáv, ahol első kint jártamkor csak közepesek voltak a megfigyelhetőség lehetőségei. A kora népvándorlás kor szempontjából releváns hely a lelőhely K-i sarkában látszott mutatkozni a földgerinc D-re tekintő oldalán, mezei utak találkozásától 50-100 méternyire. Egy 20-30 méter körüli átmérőjű foltra estek azok az edénytöredékek, melyek viszonylag jó eséllyel pályázhatnak germánnak való meghatározásra. Az egész emlékanyag kb. három tucatnyi cserepet foglal magában, ámde úgy, hogy közülük számos egyértelműen vagy föltehetően La Téne kori, igencsak kérdéses római korral. Két kisfazék, illetve bögre jellegzetes kora népvándorlás kori típusú peremtöredékéről van szó, s ugyanily súllyal egy kis barázdált oldalrészletről (és még aljtöredékről?). További bemutatott lelet hombár maradványának mondható. Egyéb korszakok a lelőhelyről: neolitikum, bronzkor, középkor; egyéb telepleletek: őrlőkő, patics, állatcsont. Törökszentmiklós, 26. lelőhely A lelőhely az előző mellett ÉNy-ra, azzal párhuzamosan, hozzávetőleg 50 méter távolságra, egy-másfél méter mély lapálytól elválasztva húzódik 350-400 méter hosszan és 20-40 méter szélességben, valamelyest lazább talajjal. Nem a legideálisabb körülmények között kellett gyűjtenem, de azért érzékelhető volt, hogy az intenzitás DNy felé csökken. A szomszéd lelőhellyel ellentétben itt csupán két edénydarabot tudtam rajzolni mint prezentálásra érdemeset. Mindkettő nagyméretű tároló alkalmatosságból törhetett ki, gondosabban, illetve hevenyészettebben 25
