Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Művészettörténeti tanulmányok - Csiszár Róbert: Portrék az első világháborús diplomácia világából – Zádor István rajzai a bukaresti béketárgyalások küldötteiről

TISICUM XXV. - MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

14. kép: Mackensen feldmarschall portréja (1918.111.15.). Papír, ceruza

Unterprima elvégzése után önkéntesnek jelentkezett, de gyenge fizikuma miatt alkalmatlannak minősítették. Ezután apjával együtt gazdálkodott, és mezőgazdasági ismereteket tanult. 1869. október 1-jén ismét jelentkezett a hadseregnél, ekkor alkalmasnak minősítették. Egyéves önkéntesként szolgálatba lépett a 2. lovas testőrezrednél.

Az 1870-71-es porosz-francia háború előtt Mackensen még mezőgazdasági tanulmányokba kezdett a hallei Luther Márton Egyetemen. Itt többek között Julius Kühn (1825-1910) professzor, a német agrártudományi oktatás egyik legjelentősebb személyisége is tanította. Történelmet Gustav Droysennél (1838-1908) hallgatott, akinek fő szakterülete az európai nagyhatalmi viszonyok kutatása volt. 1870-71-ben ezredével részt vett a porosz-francia háborúban mint tartalékos tiszthelyettes. Párizstól délre, Orléans környékén részt vett egy vakmerőén végrehajtott lovas felderítő akcióban, ezért 1870 októberében megkapta a 2. osztályú Vaskeresztet. Decemberben hadnaggyá léptették elő. A háború után visszatért Haliéba, ahol 1871. októbertől újra felvette mezőgazdasági tanulmányait. Csatlakozott a Corps Agronomia Hallensis zu Göttingen diákszövetséghez, amely szeniorévá választotta.

1873 tavaszán megszakította egyetemi tanulmányait, és jelentkezett hivatásos tisztnek. Alhadnagyi rangot kapott. Előmenetelét segítették hadtörténeti írásai is. 1880-ban Mackensent ezrede törzskarához helyezték anélkül, hogy valaha is végzett volna vezérkari akadémiát. 1881- ben kinevezték az 1. Danzig-Langfuhri lovastestőr-ezred parancsnokának. 1882-ben századosi rangban a német haderő nagyvezérkarához rendelték. 1891-ben a nagyvezérkar akkori főnökének, gróf Alfred von Schlieffen tábornagynak első segédtisztje lett. 1892-ben megjelentette „Fekete huszárok” című kétkötetes művét, amelyben ezredének történetét dolgozta fel. 1894-ben kinevezték a danzigi 1. testőrhuszárezred parancsnokának, és hamarosan ezredessé léptették elő. Mackensent 1876-ban adjutánsként az 1. lovassági dandárhoz helyezték Kelet-Po- roszországba, a Königsbergi helyőrségbe. 1898-ban II. Vilmos császár szárnysegédje lett. 1899-ben a császár 40. születésnapja alkalmából nemesi rangra emelték. Ezredét 1901-ben lovastestőr-dandárrá szervezték át. II. Vilmos utasítására Mackensent tábornokká léptették elő és dandárparancsnokká nevezték ki, majd 1903-ban a császár főszárnyse- gédjévé emelték.

1908-ban kinevezték a XVII. hadtest parancsnokának, és előléptették lovassági tábornoknak. Az első világháborúban Mackensen tábornoknak vezérkari főnökével, Hans von Seeckt tábornokkal együtt jelentős része volt a nagy stratégiai jelentőségű győzelmek megtervezésében Gorlice- Tarnównál, Breszt-Litovszknál, Pinsknél, valamint Szerbia és Románia ellen.

1914 augusztusában először a német 8. hadsereghez tartozó XVII. hadtest parancsnokává nevezték ki, amely a gumbinneni csatában rendkívül súlyos vereséget szenvedett Rennenkampf orosz tábornok erőitől. Mackensen hadteste szenvedte el a legnagyobb veszteségeket (9.000 embert mindössze két óra alatt). Emlékirataiban maga Mackensen is „tömeggyilkosságot”, „tömegmészárlást” említ. Ennek ellenére csapatait vasúton gyors ütemben át tudta csoportosítani, és augusztus végén sikerült bekerítenie Szamszonov orosz tábornok előrenyomuló hadoszlopait. A második tannenbergi ütközetben Mackensen döntő helyzetbe manőverezte a IX. hadtestet, és meghatározó szerepet játszott az orosz 2. hadsereg bekerítésében és megsemmisítésében. A reménytelen helyzetbe jutott Szamszonov augusztus 30-án főbe lőtte magát.

1914 őszén Mackensen sikeresen megvédte az ostromlott Lodz városát. E haditettért megkapta a Pour le Mérite érdemrendet, és vezérezredessé léptették elő. 1914. október és november folyamán a Visztulánál és Varsó alatt harcolt. Kinevezték a német 9. hadsereg parancsnokává. Részt vett a Mazuri-tavaknál a támadó orosz erők elleni harcokban. 1915. április 16-án kinevezték az újonnan alakított német 11. hadsereg parancsnokává, amellyel a galíciai front dunajeci szakaszára vezényelték.

1915. április elején Mackensen 11. hadserege nyitotta meg a tavaszi of- fenzívát a Tarnów környéki ellenséges állások nehéztüzérségi bombázásával. Az 1915. május 1-3. között lezajlott gorlice-tarnówi áttörés során Mackensen hadserege nagy erejű támadással, mérgező harci gázokat is bevetve, egész Nyugat-Galíciában sikeresen törte át az orosz haderő ellenállását. E győzelem után vezértábornaggyá léptették elő, és megkapta a Fekete Sas-érdemrendet. A legnépszerűbb német hadvezérek sorába emelkedett, nevét Hindenburggal és Ludendorffal, a keleti front parancsnokával és vezérkari főnökével egy sorban emlegették. Június elején a 11. hadsereg elérte Przemysl városát és erődrendszerét, majd támogatásukkal 1915. június 22-én az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai visszafoglalták Lemberget. Az Oroszország elleni hadjárat győzelmes befejezése után, 1915 őszén Mackensen megbízást kapott egy Szerbia elleni hadjárat vezetésére. 1915. október 9-én Kövess Hermann gyalogsági tábornok 3. hadserege elfoglalta Belgrádot. A Duna jobb partján október 22-én Bojadzsijev csapatai elfoglalták Prahovót, és október 23-án egyesültek Gallwitz német hadseregével. Szerbiát legyőzték, területét megszállták.

476