Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti tanulmányok - Guba Szilvia: A hatvani kultúra elterjedése és kutatásának állása Nógrád megyében
Guba Szilvia A hatvani kultúra elterjedése és kutatásának állása Nógrád megyében Bevezető A hatvani kultúra több nógrádi lelőhelyét közel 190 éve ismeri a hazai és nemzetközi régészeti szakirodalom. A terület topográfiai kutatása, a leletanyag feldolgozása azóta is különböző intenzitással zajlik és általánosságban elmondható, hogy nagyban függ attól, dolgozik-e a megyében őskoros, netán bronzkoros régész. A gazdag és változatos leletanyag egy-egy érdekesebb darabja időről időre tanulmányok, ösz- szefoglalások fókuszába kerülhet, javarészt azonban e régészeti kultúra nógrádi kutatása - az elterjedéséhez hasonlatosan - a mai napig bronzkorkutatásunk peremterülete. A tanulmány a Hatvan-kultúráról született monografikus feldolgozás alapadatait felhasználva, Tárnoki Judit nógrádi kutatásai óta eltelt időszak eredményeit kívánja összefoglalni, és köszönti az ünnepeltet kerek évfordulója alkalmából. Településkutatás A történeti Nógrád megye régészeti megismerésében a 19. század közepétől születnek az első ásatások eredményeit, helyszíni megfigyeléseket és leletanyagot is bemutató leírások.1 Elsősorban a tájból karakteresen kiemelkedő, vagy akkoriban még látványos erődítésekkel (sáncokkal, árkokkal) rendelkező erődített településeik vonzották a kor kutatóit. A - magyarországi viszonylatban is - legkorábban kutatott hatvani lelőhelyek a kisterenyei Hársas- vagy Aranyhegy, valamint a karancslapujtői (korábban Bocsárlapujtő) Pókahegy. Mindkét lelőhelyen elsőként Kubinyi Ferenc végzett kisebb feltárást, majd megfigyeléseit közzé is tette.2 E két helyszín gazdag szakirodalmi hivatkozással rendelkezik, azonban koráról és jellegéről megoszlanak a vélemények: hol későbronzkori erődített telepként, hol középső bronzkori magaslati telepként említik.3 Csupán a közelmúltban, Nógrád megye várainak és erődítéseinek topográfiai feldolgozása kapcsán került sor mindkét helyszín felmérésére,4 a rétegviszonyokat, a települések belső szerkezetét pontosító kutatásokra azonban sajnos egyelőre várnunk kell. Sem a Pókahegy, sem az Aranyhegy esetében nem látszódnak ma már az erődítés felszíni nyomai, a fellelt leletek alapján és a kutatás mai állapota szerint mindkét helyszínt a védett magaslati telepek közé sorolhatjuk, amelyet a hatvani kultúra időszakában, majd azt követően a későbronzkor folyamán is használtak.5 A megye bronzkori történetét elsőként Patay Pál foglalta össze.6 A 1 A terület kutatásának hőskoráról több kutató részletesen beszámolt (lásd: MÁRTON Lajos 1908.; PATAY Pál 1954.; KALICZ Nándor 1968.; Kovács Tibor 1989.), csupán a jelen tanulmány szempontjából fontos lelőhelyek esetén térünk ki rájuk. 2 KUBINYI Ferenc 1861. 3 SZILAS Gábor 1999.19., 21. ( 4 Nováki Gyula felmérése, NOVÁKI Gyula et al. 2016. 5 NOVÁKI Gyula etal. 2016. 6 PATAY Pál 1954.16-21. hatvani kultúra monografikus feldolgozása során Kalicz Nándor jobbára az ő adataira támaszkodva gyűjtötte össze a megye területéről származó leleteket és lelőhelyeket. Listáján akkor összesen 30 lelőhely szerepelt, amelyek közül csupán öt helyszínen7 végeztek feltárást, a monográfia megjelenésekor az utolsó ásatásra is 60 évvel korábban került sor.8 Azaz a nógrádi dombvidék kora és középső bronzkori történetéhez szolgáló adatok nagyrészt szórvány emlékanyagon alapultak. Kalicz Nándor a hatvani kultúra északi elterjedési területét az Ipoly völgyébe, a Zagyva forrásvidékére lokalizálja, szórványos lelőhelyeik alapján pedig északabbra, a Rima forrásvidékére is kiterjeszti. A kultúra északnyugati elterjedési határát az Ipoly könyöknél, valamint a Garam torkolatvidékén, az egykori Hont megye területén határozza meg.9 Elterjedési térképén, a Nógrád megyei területeken két helyen figyelhetjük meg a lelőhelyek sűrűsödését: az egyiket a Cserhát északi előterében, a szécsényi medencétől, így az Ipolyt a Zagyvával összekötő két, egymással párhuzamos K-Ny-i irányú patakvölgyben (Ménes- és Dobroda-patakok), a másikat a hatvani kultúra törzsterületéhez földrajzilag is jobban kapcsolódó, az Alföldet a Cserháttal összekapcsoló Zagyva völgyében. A Cserhát belső területeiről mindössze egy, a térképen számmal nem jelölt, szórványos leletanyaggal jellemezhető település volt ismert.10 11 A szórványként, valamint hitelesen dokumentált leletanyag hiányában Nógrád megye lelőhelyei csupán az elterjedés szempontjából szolgáltak értékelhető adattal. Jól jelzi az információhiányt az a tény is, hogy míg Kalicz Nándor a kultúra meghatározó településének a telit tekinti, és melyeket mind a hegyvidéken, mind az alföldi sík területeken egyaránt jellemzőnek tart, összefoglalása a Cserhátból feltételesen egyetlen egyet említ.11 Ezért is (lenne) fontos a megye egyetlen - jelen pillanatban ismert - teli- településének, a Héhalom-Templomdomb elnevezésű lelőhelynek további kutatása. Aterület elsőként Patay Pál 1952-es kiszállása alkalmával vált ismertté,12 mint jelentős középső bronzkori település, melynek központi részén a kora középkorban templomot és templom körüli temetőt létesítettek. A bronzkori település teli-jellegére csupán 1994-ben, a templom szondázó ásatása alkalmával derült fény, amikor a templom alapfalainak kutatásával egyidőben, a lelőhely platójának északnyugati részén egy 5x5 méteres szelvényt nyitottak. A szelvényben öt egymás alatti padlószintet tártak fel, gazdag bronzkori leletanyaggal; az őshumuszt három méteres mélységben érték el. A kutatás a bronzkori teli-település 7 Kisterenye, Karancslapujtő, Patvarc, Piliny, Szécsény-Kerekdomb. 8 Márton Lajos Patvarc-Öreg Hradistyén végzett feltárása: MÁRTON Lajos 1908. 9 KALICZ Nándor 1968.130. 10 Bercel-Sáfrányhegy, KALICZ Nándor 1968. Abb. 4. 11 Jobbágyi külterület: KALICZ Nándor 1968. 121. A lelőhely nagy valószínűséggel a Jobbágyi-Szeméttelep elnevezésű régészeti lelőhellyel azonosítható, régészeti kutatása a domb tetején korábban kialakított és ma is működő szeméttelep miatt lehetetlen. 12 PATAY Pál 1954.20. 81
