Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti terminológia - Király Ágnes: A terminológia halálától a halál terminológiájáig. Megjegyzések a temetkezés fogalmához és a temetkezési ciklus állomásainak nevezéktanához
Király Ágnes A terminológia halálától a halál terminológiájáig. Megjegyzések a temetkezés fogalmához és a temetkezési ciklus állomásainak nevezéktanához „De megérteni csak mély átéléssel lehet. Az átéléshez segíthetnek a szavak. Az igaz szavak. De azokhoz igaz, figyelő fülekre is szükség van, hogy hallhatók legyenek. És még valamire... Egy igaz szívre is, aki befogadja őket. Az élményt. A másikat.” Kiss Tibor Szinte minden mai nyelv - így a magyar is - a temetkezés gyakorlatát egy olyan szóval fejezi ki, amely valamilyen módon utal a holttest földbe helyezésére.1 Pedig, ha jobban belegondolunk, az elhunytak fizikai maradványainak „eltüntetésére” nem csak ez az egyetlen módszer létezik. Sőt, 21. századi, európai gondolkodásunkkal teljesen természetesnek érezzük, hogy a halottak számára a végtisztesség megadását maga a temetés aktusa jelenti, jó néhány - akár kortárs - nép körében azonban az emberi test földbe helyezése éppenséggel szégyennek vagy tabunak számít. Régészeti nyom nélküli temetkezések az ókortól napjainkig Számos idegen nyelvű, kulturális antropológiai tanulmány foglalkozik olyan, legtöbbször a modern világtól elszigetelten élő közösségek körében 1 Az MTA 1962-ben kiadott értelmező szótára szerint a temetkezés „(Több v. sok) halott, holttest eltakarítása, elföldelése; temetésfi szertartás, szokás).’’ (MTA 1962/VI. 589.). A Révai Nagy Lexikona a következőképen definiálja ugyanezt: „A halottak földi maradványai eltakarításának a módja. A T. különféle módjai annak a felfogásnak az alapján alakultak különfélékké, amely az illető népnél az elhunytak túlvilági állapotáról uralkodik. A T.-nek kétségkívül egyik legrégibb s minden időben a legelterjedtebb módja az elföldelés, amely azonban nagyon különböző lehet. Ahol (...) a halál utáni létről oly felfogás uralkodik, amely szerint a testtől különvált lélek fennmaradása a halott földi részének fennmaradásától függ: ott a fő gond a tetemek épen tartására irányult. (...) Ellenben ott, ahol a halott iránti kegyelet törvényével a romlandó részek elpusztulása nem áll összeütközésben, a T. oly módjaival is beérik, amelyek (...) oda irányulnak, hogy a holttest lehetőleg ártalmatlan legyen az élőkre nézve. ” (RNL1925/XVIII. 114.). Az előzőekhez igen hasonló meghatározást találunk a Pallas Nagylexikonban is: „a szó tulajdonképeni értelmében a halott földi maradványai egészben vagy részben való eltakarításának az a módja, amely e maradványok sírba rejtésével jár. A szó közhasználatú tágabb jelentésében azonban a holttest szertartásos eltakarításának bárminő módját T.-nek szoktuk nevezni.” (Pallas Nagylexikon, http://www.kislexikon.hu/ temetkezes.html - Utolsó hozzáférés: 2016. november 9.) Az Új Magyar Lexikonban a következőket olvashatjuk a temetkezésről: „az emberi tetemek végső elhelyezése. Az emberiség történetének kezdetén a holttesteket valószínűleg egyszerűen sorsukra hagyták (...). (...) kezdetei az őskőkor közepén élt neandervölgyi ősembernél találhatók. Első és azóta is legelterjedtebb formája az elföldelés (...)." (ÚML1962/6.400.). megfigyelhető temetkezési szokások felgyűjtésével, melyek során az elhunyt maradványai nem kerülnek eltemetésre. Az ilyen rituálék megismerése - bár számunkra meglehetősen furcsának, egyes esetekben egyenesen visszataszítónak tetszhetnek - nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megváltoztassák, árnyalják a régészeti kontextusban előkerült emberi maradványok értelmezésének folyamatát. Az alábbi válogatás a legismertebb néprajzi példákat veszi sorra, és célja, hogy rávilágítson a halottkezelési rituálék sokféleségére, a számunkra idegen szokások gyakoriságára.2 Főleg a vadászó-gyűjtögető közösségek esetében gyakori, de magasabb kulturális fokon álló embercsoportoknál is előfordult, hogy az elhunytat egyszerűen magára hagyták, vagy egy elhagyatott helyre vitték, hogy a vadállatok gondoskodjanak a tetem eltakarításáról. A beduinok és tuaregek a sivatag homokjára fektették (esetleg kövekkel fedték be) a halottakat3, míg egyes afrikai törzsek (pl. az uhrobok4 vagy a maszájok5) az elhunytakat a közeli erdőbe vagy bozótosba vitték. A - javarészt buddhista - mongolok elhagyatott völgyekbe vagy dombtetőkre vitték az elhunytak testét, majd sorsukra hagyták azt, illetve a tibeti ún. égbe temetéshez (jhator6) hasonlóan a dögevő madaraknak adták a tetemeket.7 A Madagaszkár területén élő különböző törzsek számtalan formában szabadultak meg halottaiktól: a betszimiszarakák az elhunytat koporsóba helyezték, ám azt nem ásták el, hanem egyszerűen csak a földre fektették. Az antankaranák és az antrandojok a koporsót a tengerbe süllyesztették, míg az antaiszakák egy fa kerevetre helyezve, a tűző napon hagyták a holttesteket (a szivárgó nedveket pedig összegyűjtötték és elfogyasztották). A merinák és betszileók körében igen hangsúlyos ünnep a holttestek évenkénti kiemelése, felöltöztetése és újratemetése, hasonlóan a Szulavézin élő toraják famadihana nevű ünnepéhez, valamint a laosziak szertartásaihoz.8 Tibetben egyes csoportok „a dombokon és völgyeken túlra” vitték vagy folyóba dobták a tetemeket, Dél-lndiában pedig a hegyekbe szállították, mert eredetmondájuk szerint az őseik (és az istenek) mind onnan származtak.9 2 A régészeti munkásságát tekintve nagyon is megosztó fizikai antropológus, Kiszely István és felesége, Hankó Ildikó 2007-ben megjelent Szokatlan szokások - Testdíszítések és más biológiai és társadalmi furcsaságok című, magyar nyelvű ismeretterjesztő könyvében számos ilyen példát gyűjtöttek össze (HANKÓ Ildikó-KISZELY István 2007.613-651). A téma további irodalma a teljesség igénye nélkül: GEERTZ, Clifford I960.; MBITI, John S. 1969.; BLOCH, Maurice 1971.; BARTH, Fredrik 1975.; BAYLY, Christopher Alan 1981.; MEYN, Wolfgang 1982.; HOWART, Glennys-JUPP, Peter C. 1997.; ROTH, Walter E. 1907.; SÖRRIES, Reiner-KNÖLL, Stefanie 2005. 3 MUSTAFA, Mairna H.-ABU TAYEH, Sultan N. 2014. Ld. még a több szerző által szerkesztett, nyilvános honlapot: http://www.deathreference.com/ (Encyclopedia of Death and Dying - Utolsó hozzáférés: 2016. november 9.). 4 AGBEGBEDIA, Oghenevwoke Anthony 2015.56-57. 5 AMIN, Mohamed-WILLETS, Duncan-EAMES, John 1987.103. 6 WYLIE, Turrel V. 1965.232.; MARTIN, Daniel Preston 1996.360-365.; MULLIN, Glenn H. 1998. 7 MICHEL, Heike n.d. 8 TYSON, Peter 2013.133-136. 9 MIZUNO, Kazuharu-TENPA, Lobsang 2015.74-75. 297
