Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti tanulmányok - Pálóczi Horváth András: A Nagykunság térségének településviszonyai a X–XI. században
PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS: A NAGYKUNSÁG TÉRSÉGÉNEK TELEPÜLÉSVISZONYAI A X-XI. SZÁZADBAN vaskés, a 12. sírban vascsat került elő, és egy szórvány csikózablát is találtak. Az 5. sírt egy 1567-ben vert ezüst dénár keltezte, tehát a dombot a késő középkorban is temetkezőhelyként használták, ez is okozhatta a honfoglalás kori temető bolygatottságát.28 Szintén Túrkeve környékéről származik egy díszítetlen, vas tarsolylemez, amelyet bőrtarsoly hátoldalának merevítésére használtak. A tárgy lelőkörülményei ismeretlenek, valószínűleg még a második világháború előtt került elő, mivel a túrkevei múzeum régi anyagához tartozott. Györffy Lajos későbbi visszaemlékezése szerint a vaslemez is az ecsegpusztai erdősítések alkalmával került a gyűjteménybe.29 így az is lehetséges - bár ma már nem bizonyítható -, hogy a Bokros-halmi honfoglalás kori temetőből származik. Honfoglalás kori ötvösművészetünknek az ecsegfalvi tarsolylemezhez hasonló jelentőségű emléke a Kétpón az 1960-as évek elején előkerült aranyozott ezüst csésze, amelynek oldalán széles sávban életfa ábrázolásának tartható, indás-palmettás díszítés fut körbe (2-3. kép). Az edénynek eredetileg ráforrasztott füle volt, vagyis egy lovasember felszereléséhez tartozó, övre függeszthető ivócsészéről van szó. A kétpói csésze egyetlen párhuzama a zempléni sírban került elő. Mindkét sírban a honfoglaló magyar társadalom legfelső rétegéhez tartozó, valószínűleg törzsfői rangú személy nyugodott.30 A kétpói lelet a Szenttamási Állami Gazdaság területén, építkezés földmunkáinál került elő, ekkor egy vagy két sír pusztult el, a leletek szétszóródtak, később is csak egy részük került múzeumba. A sírlelet rekonstruálását először Selmeczi László végezte el.31 A csészével eltemetett előkelő férfi sírmellékleteihez még a következő leletek sorolhatók: préselt arany övveretek és szíjvég; szablya töredékei; tarsoly függesztő szíjának verete; nyeregkápára való átfúrt ezüstlemez töredékek; aranyozott ezüst, öntött véretekkel és oroszlánábrázolásos, öntött bronz csattal díszített övfelszerelés; tegez felfüggesztésére szolgáló bronz szíjelosztó karika. Egy feltételezett női sírhoz tartozhatott egy bronz karperec, levél alakú, préselt ezüst szügyelő veretek és két db kisméretű, kerek, aranyozott ezüstveret. Az ismert kétpói lelethez sorolt nemrég Madaras László egy eddig közületien leletegyüttest, amely feltehetően ugyanerről a lelőhelyről származik, és rozettás lószerszámfelszereléshez tartozó tárgyakból áll, tehát egy gazdag női sír anyagát jelenti.32 A kétpói lelet közlésekor már Selmeczi László megfogalmazta azt az észrevételét, hogy a leletanyag - főként a csésze és az aranyveretes öv miatt - „törzsfői, de legalábbis nemzetségfői környezetet sejtet’’, mivel társadalmi rang szerint a Geszteréden, Zemplénben és Rakamazon feltárt előkelőkhöz áll közel. Véleménye szerint az oroszlános csat ábrázolásának kettős jelentése volt: a bizánci kereszténység területén elterjedt ábrázolás a keresztények számára védelmet nyújtott a gonosz ellen, a nomád világban pedig - türk mintára - a törzsfői vagy fejedelmi hatalom jelképe volt. Ez a nomád birodalmi szimbolika él tovább Magyarországon 28 MADARAS László 1979b. 82. 29 SZABÓ János Győző 1961. 26, 33.; GYÖRFFY Lajos 1974. 22.; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1992. 50-51.; FODOR István-MADARAS László 1996b. 296. 30 SELMECZI László 1980. 251-257.; SELMECZI László 1981. 9-14.; MADARAS László-SELMECZI László 1996. 236-239.; MADARAS László 2013a. 164-166.; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1992.51. 31 SELMECZI László 1980.; SELMECZI László 1981. 32 MADARAS László 2013a. 163-164. a törzsfői genusok címerében.33 Selmeczi észrevette a hasonlóságot a kétpói csat oroszlánja és a Gyulától leszármazó Kán nemzetség címere között. Történeti földrajzi meggondolások alapján azonban a leletet az ezen a vidéken ősbirtokosnak számító, magát Ond vezértől származtató Bor-Kalán nemzetséggel hozta összefüggésbe: „az általunk elemzett sírok kapcsolatban kellett legyenek az említett törzsfői genusszal vagy annak közvetlen környezetével.”34 Selmeczi megállapításaiból kiindulva Madaras László a kétpói sírban nyugvó előkelőt törzsfőnek tartja, és az oroszlános csat ábrázolása, valamint az ahhoz hasonló címer alapján az erdélyi Gyuláknak - egyes vélemények szerint35 a X. század elején még a Tiszántúlon élő - ősével azonosítja.36 A honfoglalás kori régészeti anyagban már Szabó János Győző kutatásai révén kezdett kirajzolódni egy csoport a Közép-Tisza vidéken és a Duna-Tisza köze északi részén, amelybe Kétpó lelőhely is beletartozik: ezt a központos szerkesztésű palmettadíszes és ékköves tarsolylemezek jellemzik, és a rozettás lószerszámú gazdag női sírok egyik csoportja is erre a vidékre esik.37 Madaras véleménye szerint ez a leletcsoport „a kétpói törzsfő által irányított törzs", vagyis a „Gyulák törzse”.38 Ha el is fogadjuk, hogy a kétpói előkelő egy törzsfői (vezéri) nemzetség tagja volt, ezzel az értelmezéssel szemben vannak fenntartásaink. Lehet-e egyáltalán törzsnek tartani egy földrajzilag körülhatárolható, honfoglalás kori régészeti leletcsoportot? Bizonyára akkor lehetne, ha a honfoglaló magyarok törzsenként elkülönülve, területi egységekben települtek volna meg. Törzsi helynevek ugyan szép számban megmaradtak, de ezek alapján eddig még egyik törzs szállásterületét sem sikerült kimutatni, a törzsi helyneveknek az egész Kárpát-medencét lefedő szétszórtsága inkább azt sejteti, hogy a X. századi Magyar Fejedelemségben a törzseket és a többi etnikai elemet már kezdettől összekeverve telepítették szét, vagyis nagyon valószínű, hogy a honfoglaló magyarok nem törzsenként telepedtek meg. „Nem áll meg az a többek által vallott elképzelés, amely a fejedelmek korában szilárd törzsterületeket és rajtuk vezérlő törzsfőket tételez fel” - írta már 1977-ben megjelent könyvében Györffy György.39 Két évtizeddel később így fogalmazott: „Magyarországon a törzsi területek nem alakultak ki... A honfoglalással a törzsi egységek bizonyára nagyrészt szétestek az új vezérek változó uralmi területeire, melyek már alig vagy csak helyenként fogták össze a régi törzsek területeit...”40 A törzsnévi helynevek ilyen értelmezése kérdésessé teszi 33 GYÖRFFY György 1959.5-6., 116-117. 34 SELMECZI László 1981.16-17., 22-30.; SELMECZI László 1980.261-264. 35 MAKK Ferenc 2005.122-123. 36 MADARAS László 2013a. 165., 168-171. A hasonlóság ellenére arra nincs bizonyíték, hogy a Kán nemzetségnek a többi törzsfői genus címerábrázolásától eltérő, balra lépő oroszlánt ábrázoló, egy 1224. évi pecsétről ismert címerét a X. századi bizánci oroszlános csatról másolták volna. 37 SZABÓ János Győző 1980.; SZABÓ János Győző 1983. 41.; MADARAS László 2013.166-167.; MADARAS László 2014.36-37. 38 MADARAS László 2013a. 167., 171. A szerző több esetben - tanulmánya címében is - használja a „törzsfőnök” kifejezést, ami a klasszikus nemzetségi társadalomban élő természeti népek vezetőjét idézi, a honfoglaló magyarok esetében szerencsésebb a szokásos „törzsfő” kifejezés. A törzsfő népe a X. századi magyaroknál nem egy etnológiai értelemben vett törzs. 39 GYÖRFFY György 1977.523. 40 GYÖRFFY György 1997. 230-231. A kiváló történész végül is hasonló következtetésre jutott, mint a törzs- és népnevek eddigi legteljesebb adattára (TÖRÖK Sándor 1982.) alapján a helyneveket matematikai statisztikai 251
