Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti tanulmányok - Cseh János: Kengyel–Vígh-tanya. Gepida telepobjektum rúnás csontfésűvel a Kr. u. VI. századból
TISICUM XXV. - RÉGÉSZET foltot is megfigyeltem. A nyugati oldalon -100 és -90 cm-es aljrész helyezkedett el. Ezekben a mélységekben már a valóban tiszta, lösz- babás sárga agyag (vagy másként, geológiai terminológiával élve lösz) jelentkezett. Egyetlen lelet, a rúnás bekarcolású csontfésű előkerülési helyét fontos közelebbről megadni: fragmentumokban, két részre törve a telepjelenség nyugati felének déli régiójában, a harmadik ásófogásnyi sztrátumban feküdt. A gepida telepgödör (Siedlungsgrube) töltelékföldjéből és közvetlen, legközelebbi szomszédságából, azaz fölüle mindenestül igen sok, 922 db régészeti leletet gyűjtöttem, melyből 6 db őskori és Árpád-kori cserép volt. 584 db gepida edénytöredék mellett 332 db egyéb tárgyat tudtam számba venni. Az 542 db korongolt kerámiával szemben csak 42 db kézzel formált fordult elő (ez már bőven jegyezhető, kb. 7%-os arányt, hányadot jelent). A tömeges szemcsés változat 527 darabját (53 perem, 418 oldal, 54 alj és 2 fül) 15 db finomkerámia - ezen belül 7 db besimított díszítésű - egészíti ki, amely 3%-os rátát reprezentál a korongolt áru terén. A leletanyag többi része: 1 db csontfésű (a már föntebb említetteken kívül), 2 db orsógomb, 1 db fenőkő, 6 db malomkő, max. 8 db szövőszéknehezék, 1 db dióhéj, 118 db patics, 1 db halcsont (csak reprezentatíve begyűjtve, mert nyilván több is volt), 194 db állatcsont, mint zoológiái anyag és némi faszén. Az objektum föltárása során napfényre jutott korongolt finomkerámiának mind a hét díszített példánya szerepel a rajzos táblán. Anyaga mindnek tiszta, kövér agyag, a színskála a („fémes”) középbarnától a sötétszürkéig terjed. Legmarkánsabb egy kettős kónikus csésze vagy tálka, melynek nyaka és válla között felületlépcső húzódik. A többi darabból inkább körte- vagy hasas formára következethetünk, a két peremtöredékes lelet nyomán is. Az utóbbiak egyikét hengeres nyakkal korongozta a gepida gölöncsér. Ha kézbe vesszük a besimított díszítésű cserepeket, meglehetősen változatos spektrumát állapíthatjuk meg a fölső edényzónákat borító mintáknak. Előfordul a függőleges, keskeny sávok sora, alatta rácsot alkotó vonalakkal; utóbbira egy másik töredéken ugyancsak akad példa. Két alkalommal tűnik föl a (szabálytalan) zegzug ornamens, egyszer horizontális líneákkal elválasztva több sorban is. Egymásnak dőlő, mintegy cikkcakkosán rendezett vonalcsoportok mellett további kisebb cserép mintája alig leírható (ovális, egyéb alakzatok). A fölszín polírozá- sa a nyakon függőleges, a hasi részen ellenben vízszintes. Az említett bikónikus csésze hasátmérőjét 15 cm-nek mértem, magassága 8-9 cm lehetett. A fragmentumok falvastagsága 0,2-0,5 cm. A település egyik legtetemesebb régészeti anyagát szolgáltató gödör konyhai edényeiből ennek megfelelően szép kollekciót, 77 cserepet vettem föl bemutatásra. Nagyobb fazekak, esetleg bögrék/csuprok (nézőpont kérdése), füles korsók, fedő vagy csésze és tárolóedények azonosíthatók, mint kerámiaféleségek - azaz a választék jó átlagos. Technikás, gyorsan pörgő, lábbal hajtott fazekaskorongon nyerték formájukat (Id. az omfaloszos aljakat és egyéb jelenségeket) alig vagy dúsan, finomabb vagy nagyobb szemcsés adalékkal kevert agyagból. Színük a sötétszürkétől a világosbarnáig terjed, s megfigyelhető a foltosság, valamint a koromlerakódás is. Néhány oldalfal a kemencében rétegzettre égett. A főzőedények formájára leginkább jellemző a gömbös has, emellett vannak olyan töredékek - de csupán egy pár -, melyek alapján körteszerűnek és bikónikusnak (kettős csonka kúposnak) nevezhető edénytestekre következtethetünk. A szájrészek, a peremek erőteljesen kihajlóak és legömbölyítve vagy szögletesen záródnak; vannak példák a fedőtartós kialakításra. A nyak-váll kontúrja változatokban gazdag, pár esetben konstatálható a két zóna élesebb törésű elkülönülése. A fazéktalp lehet sík (pl. a levágás koncentrikus nyomaival), mindamellett homorú és domború is - ebből az alsó falrész különböző szögben emelkedik. Markáns példányait vehetjük kézbe a hullámzóra vagy gerincesre-barázdáltra ko- rongozott felületnek, szinte kizárólag a nyak alatti sávban. Mint sajátságos gepida fazekas fogást hozhatjuk az edény alsó részének mondhatni finom meg-/lenyesését, szakszóval facettálását. Néhány cserépnél bátran beszélhetünk széles sávos barázdált díszítésről. A fazékmagasságot tekintve itt is 20 cm körüli átlagról lehet szó. A kisebbeknek 9-10 cm, a nagyobbaknak 14-15 cm volt a szájátmérője. Az aljaknál min. 6 cm-es, max. 10 cm-es diamétert vettem föl. Bögre léptékűnek számítható a legkisebb 13,5 cm körüli hasátmérő; egy nagyfazék ugyanilyen diamétere valahol 25 cm-nél lehetett. A falvastagság a megszokott. Végezetül csak mint technikai érdekességet említem, hogy van olyan darab, melyet hét cserépből ragasztottam össze. Folyadéktartó agyagárura egyértelműen csupán két fül utal, az egyik finomabb, a másik szemcsés anyagú. Mindkettő világosszürke tónusú. Szalagfülek ezek vaskosabb és karcsúbb átmetszette!, külső oldalukon homorú völgyüléssel. Négy fragmentum reprezentálja a hombárformát, amelyek anyaga tisztább és szemcsésebb - színük a szürke és a barna árnyalata. A két perem kifelé-befelé húzott és sík tetejű (kvázi Kráusenform). Mind a négy díszített, mégpedig markáns egyes és többes hullámvonallal, valamint egyenes línea kötegekkel, melyek a peremeken és az az alatti edényrészeken futnak körbe. Eme hombárok, dóliumok formájára sajnos nem tudunk akkurátusadban következtetni. A falvastagság 0,9-1,2 cm. A kézzel formált edényanyagból épphogy féltucatnyi, de a csoportot jól reprezentáló kollekciót sikerült táblára vinnem. Samottos-kavicsos agyagból formázottak, barnás, elszíneződött felületűek - valamennyi fazék. Peremük ferdén fölálló, zömmel lekerekített. Válluk domborúan ívelődik, azaz viszonylag bővebb öblű készítményekkel állunk szemben. Nagyságrendileg a korongolt fazekakkal vehetők egy sorba, erre vet fényt rekonstruálható 12 cm-es szájátmérőjük is. Meg tudunk adni egy 16 cm-es hasátmérőt. A falvastagság 0,5 cm fölötti és 1 cm alatti. Az objektum egyéb leleteinek sorából mindenekelőtt két csontfésűt, illetve annak töredékét kell kiemelnünk. Az egyik jeles, illusztris darab, az ásatás (sőt mi több, a Közép-Tisza vidékén valamikor is zajlott germán telepkutatásoknak is) legfontosabb lelete: rajta rúnabetűk láthatók. Maga a tárgy, a kétoldalas típusú sűrűfésű jónak mondható állapotban maradt az utókorra; pontosan 11,1x5,4 cm méretű, lekerekedő sarkú téglalap forma, oblongum. Négy-öt darabból álló, a szélek felé keskenyedő- rövidülő fogazatos alaplemez sorát kétoldalt merevítő-/fogólécek tartják egyben négy, asszimetrikusan elhelyezkedő vasszegecs segítségével. A merevítők egyszerű lapos, 2 mm vastag lemezkék, melyek közül az egyik díszítetlen. A másik (8,7x2 cm méretű), a rúnás, a széleken kétsoros „fo- gaskerekes-rádlis” díszítésű - ezt a hosszanti, longitudinális oldalakon négy-négy ugyanígy kivitelezett dupla árkád kíséri. A rúnafölirat három jele baloldalt, az első és a második nitt között kapott helyet, ahol hosz- szanti irányban repedés/fisszúra húzódik. Ennek ellenére a nagyon, szerfölött finom, filigrán vonalasán (föltételezhetjük hogy fémtárggyal?) bekarcolt betűk világosan, egyértelműen olvashatók: Kill'' az DBA (latin majuszkulumokra transzkribálva, átírva), balról jobbra haladva. Legnagyobbra sikeredett az első írásjel vagy -jegy, 10 mm-es magassággal; a másik kettő 1-2 mm-rel kisebb. Amint említettem, egy másik, további fésűtöredék is szerepel az emlékanyagban - lapos fogóléc darabkája két szögecslyuk maradványával (mérete 2,2x1,4 cm). A gödörbontás folyamán előkerült orsógomb-pár tisztább és durvább 222
