Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Művészettörténet - Csiszár Róbert: Kiegészítések egy szűkszavú életrajzhoz –Zombory Lajos festőművész írott hagyatékából
CSISZÁR RÓBERT: KIEGÉSZÍTÉSEK EGY SZŰKSZAVÚ ÉLETRAJZHOZ - ZOMBORY LAJOS FESTŐMŰVÉSZ ÍROTT HAGYATÉKÁBÓL szeptember 2-án letartóztatják, 1920-tól az állami szolgálatból elbocsátják. 1945-ben rehabilitálják helyettes államtitkári rangban, mint múzeumi főigazgatót nyugdíjazzák." Kernstok Károly festőművész (Budapest, 1873- Budapest, 1940). A festészet alapelemeit nagybátyja, Kernstok József mellett sajátította el, majd tanulmányait az Iparművészeti Iskolában folytatta Feichtinger Józsefnél. 1892-től Münchenben Hollósy Simonnál, 1893-1895-ben a párizsi Julian Akadémián tanult, L. Doucet és William Adolphe Bouguereau osztályában. 1896-ban hazatért, és három évig Benczúr Gyula mesteriskolájának növendéke lett. 1901 elején felvették a Reform szabadkőműves páholyba, de később átlépett a Petőfi, majd a Március páholyba. 1906-ban Párizsba utazott, ahol megismerkedett az új stílusirányzatokkal. 1907-ben alapítója lett a Nyolcak csoportjának. 1919-ben, a tanácsköztársaság idején állami megbízásból szabadiskolát hozott létre nyergesújfalui villájában. A művészetpolitikai és a képzőművészeti szabadiskola vezetője volt. A bukás után Berlinbe emigrált, ahol 1926-ig élt, majd visszatért Budapestre, de ideje nagy részét Nyergesújfalun töltötte. Gyakori vendég volt a szolnoki művésztelepen is. A Képzőművészek Új Társasága (KÚT) művésztanácsának elnöke volt.11 12 A levél szerzője Fényes Adolf, címzettje pedig Zombory Lajos. A levélből, melyet teljes terjedelmében közlök, többek között megtudhatjuk, hogy Zombory és Fényes jó barátok voltak. Hogy nem csak udvariassági gesztusból szólítja barátjának Fényes Zomboryt, abból is kitűnik, hogy a levélben olyan személyes dolgokra is megkéri, mint a fiókjában található pisztoly törvény által előírt beszolgáltatása, valamint több személyes tárgyának (fehérneműk, ruhák) elhozatala és tárolása. Maga a levél hangvétele is közvetlen és bizalmas. Bár a levél alig több mint két A/5-ös ív, tartalmilag jelentős adalék nemcsak a Fényes-Zombory barátság vonatkozásában, hanem Fényes Adolf személyiségének mélyebb megismeréséhez is. Az az attitűd, amivel Fényes nemcsak barátjához, hanem a levél tartalma szerint a művésztársaihoz is viszonyul, olyan ember képét tárja elénk, aki ugyanazzal a lelki aspektussal fordul szűkebb környezete felé, mint ahogy a képein ábrázolt embereket szemléli, mutatja be. Mondhatjuk, hogy képeinek tiszta fényű ragyogása ténylegesen lelkének kivetülé- se volt. Zombory jellemrajzához abból a szempontból tesz hozzá, hogy a telep művészei közül e nem mindennapi időszakban őt tartja Fényes a legmegbízhatóbbnak és a legalkalmasabbnak arra, hogy a levélben leírt kéréseit elintézze. [1919.] „Márc.31. Kedves barátom, én már a múlthéten csütörtökön felkerestem Pogány Kálmánt, aki most mint Kernstock utóda intézi a művészeti ügyeket és kértem, hogy intézkedjék nehogy a telepet rekvirálják. Ő megígérte. Tegnap reggel kapta meg Szlányi Lippich sürgönyét. Együtt felkerestük Pogányt. Nem volt hivatalában, de később véletlenül találkoztunk vele a műcsarnokban. Azt mondta, hogy még pénteken sürgönyzött a szolnoki munkástanácsnak, de most újra fog sürgönyözni. Szlányi elküldte neked azt a lapot amit most minden festő kitölt. Ápril. 2-ig kell beküldeni a „Fészek” irodájába. A képzőművészeti Egyesület tagjai belépnek a Rajzolóművészek Szakszervezetébe. Ha be akarsz lépni írjál nekem és én elintézem a dolgot. Most nagyon kérnélek valamire. Itt mindenféle lőfegyvert szigorú büntetés terhe 11 http://www.szepmuveszeti.hu/data/cikk/91 /cikk_91 /03.03./szemelyi_biblio/ Pogany_Kalman.pdf 12 SZABÓ Ákos-KÁLLAI Tibor 1997a. 452. mellett be kell szolgáltatni. Biztosan így van ez Szolnokon is. Ott van egy Flaubert-pisztolyom az éjjeli szekrény felső fiókjában. Légy szíves - kérlek - ezt onnan elvinni és beküldeni. Azután nagyon kérlek, hogy az esetben, ha mégis elrekvirálnák a műtermemet, helyezd el valami biztos helyre a holmijaimat. És pedig a nyitott szekrényben lévő kevés és felgöngyölt vásznat, fehérneműt, továbbá a műteremben lévő néhány munkában lévő képet, felspannolt vásznakat és festéket, tábori állványt és esernyőt. Ha itt valamire szolgálatotokra állhatok, nagyon szívesen megteszem. Szeretettel üdvözöl régi barátod Fényes Adolf Zombory kapcsolata a szolnoki városvezetéssel 1926-ban, a fürdőépítéssel kapcsolatos viták miatt szakad meg. A fürdőépítési bizottsági tagságáról való lemondásában, Tóth Tamás polgármester részére írt lemondó levelében (16. kép) kifejti, hogy sem az épülő fürdő terveivel, sem az ahhoz kapcsolódó gazdasági döntésekkel - mint pl. a vidéki vállalkozókkal történő építéssel, a költségek előirányzatával - nem ért egyet. Mint írja: „S azt magam részéről a város és a városi adófizető polgárainak érdekében jónak és igazságosnak nem tartom - így annak megvalósításában közreműködni továbbra nem kívánok.” r~'Z.yyiA.'psrr 2*- jé ns— ygy, /t4o SL-4* ti,.....f— f <3A-Z \ .rtusítsis-f ,4 -£-<• aJrAfrjPía #^1 <1^1 «AíiA.Vy' 4*$*4Ct/y*.**s-«TV t-ísSus.,; _ •/’ /Lf}j /»W.' 0 ! y>?-£g.<±~1 Z** Of. (U* (J-o xjhrCifisAf p 2-& ke 2? Eme lemondó levele is ékes bizonyítéka szilárd jellemének, amely nem ismert megalkuvást. Nem érdekli cím, státusz és elismerés. Nem adja nevét és nem támogat olyan dolgot, amit nem tart tisztességesnek. Stabil, bensővé tett erkölcsi értékrenddel bíró, belső kontrollos személyiség volt és maradt élete végéig. Olyan ember, akinek a tisztesség, a becsület része és nem csak alkalmi kísérője volt életének. 383