Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Selmeczi László: 80 éves a Damjanich Múzeum
TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1980-ra életveszélyessé vált. Tálas László megyei múzeumigazgatóra várt az a feladat, hogy az intézmény felújítását levezényelje, amelynek végeredményeként a Verseghy Könyvtár szintén a Kossuth téren, új elhelyezést nyert, a Damjanich Múzeum pedig végre birtokba vehette az egész házat. Tálas László elévülhetetlen érdeme, hogy az 1980-as évek közepétől először elkészíttette a felújítási terveket, mégpedig több variációban, ugyanis akkor még nem lehetett tudni, hogy a megyei könyvtár új elhelyezést nyerhet-e. 1989-ben pedig bizonytalan pénzügyi háttérrel megkezdődött a felújítás is, amely éveken át inkább csak folydogált, míg 1995-ben egy kihelyezett kormányülést követően a parlament megszavazta a címzett támogatást, melynek következtében a könyvtár új épületbe költözhetett. A Damjanich János Múzeum felújított főépületének ünnepélyes átadására és állandó tárlatai közül elsőként a régészeti kiállítás megnyitására 1996. december 15-én került sor. Ezt követően az intézmény elnyerte Az év múzeuma kitüntetést, amelyet évek múltán újra megkapott. Az elkövetkező években sorra nyíltak az állandó népművészeti, néprajzi, történeti kiállítások, és újra megnyílt, néhány év híján közel egy évszázaddal később az első kezdeményezések után, immár véglegesen a Szolnoki Képtár. A nagy időszaki kiállítások színtereként működő egykori zsinagóga 1972- re befejezett felújítása építészeti kivitelezését tekintve rengeteg kívánnivalót hagyott maga után, az épület pl. rendre beázott. 1982 augusztusában a Szolnoki Galéria is bezárt. Teljes rekonstrukcióval felérő felújítása 1984 tavaszára fejeződött be. Tálas Lászlónak sikerült megoldani a Damjanich Múzeum raktározási problémáit is. Szolnok város polgármestere támogatásával hozzájutott a Városmajor úton egy elhagyott szovjet laktanyaépülethez, melynek átalakítása és felújítása 2004-re szintén befejeződött. Az épület felújítások időszakában a Damjanich Múzeum kiállításai bezártak. A szakmuzeológusok tevékenysége egyre inkább a tudományos munka irányába tolódott el, melyet az is ösztönzött, hogy 1984-ben második nekifutásra végre tudományos kutatóhely lett a Damjanich Múzeum. Tálas László úgy tapasztalta: ,J\ nehéz körülmények nem szétzilálták, hanem egységbe kovácsolták a múzeumi közösséget. Soha annyi konferencia, dolgozat, könyv, tanulmány, tudományos fokozat nem született a szolnoki múzeumban, mint ezekben a sanyarú években. Köszönettel tartozom érte a közösségnek, a kiváló egyéniségeknek - és itt most sorolhatnám a neveket. Nem teszem, mert hosszú lenne a névsor. Egy kollégám nevét emelem ki, Szabó Lászlóét, aki olyan tudományos pezsgést indukált, mely példa nélküli a szolnoki múzeum 70 éves történetében.” Ebben az időben, bár már csak adományok révén, további jelentős műtárgyak kerültek a múzeumba, így pl. 12 db Mednyánszky festmény, Csontváry Kosztka Tivadar Őztanulmánya, Aba-Novák Vilmos és a szlovák nemzeti festővé vált, Budapesten végzett Zmeták Ernő művei, Damjanich János honvédtábornok úti pipere és tisztálkodó készlete. A nyolcvanas években a tabáni városrész rendezésekor sikerült egy házat a régi Tabán mementójaként megmenteni és tájháznak berendezni. A Szolnoki Galériában, kivéve a második rekonstrukcióval egybekötött felújítás éveit, ebben az időben megrendezett kiállítások tovább öregbítették az intézmény szakmai hírnevét, és erősítették nemzetközi kapcsolatait. Tálas László nyugalomba vonulásával ismét új fejezet kezdődött a Damjanich Múzeum életében. Az intézmény véglegesen felnőtt, kijegecese- dett az intézmény struktúrája, kialakultak tevékenységének irányai. A múzeumi kiállítások, a tudományos és közművelődési tevékenység minőségében semmivel sem marad el más múzeumokétól, az intézmény az évtizedekkel korábban másutt alapított múzeumoknak egyenrangú társává vált. Az eddigi eredmények, a szakmai minőség az alap és mérce, amelyet immár több mint egy évtizede Horváth László múzeumigazgató vezetésével a múzeum dolgozóinak újra és újra meg kell haladni, de legalább is el kell érni, s amelyben rendre megmérettetik az intézmény közelmúlt- béli, jelenlegi és eljövendő teljesítménye. Természetesen korrekciókra, indokolt szakmai bővítésre, változtatásra is mindig kell legyen lehetőség. Többek közt ide sorolható a Documentatio Historica sorozat köteteinek megjelentetése, a főépület ódon hangulatú díszudvarának kiállítási célokra történő hasznosítása, ugyanott szabadtéri kulturális programok bemutatása, vagy a Jászkun kapitányok nyomában nevet viselő projekt megvalósítása, s ennek során a főépülethez csatolt építmény megszerzése és közművelődési foglalkoztatóvá történő átalakítása. Az újjávarázsolt múzeumépület akadálymentessé tétele, a bejáratnál a múzeumalapító Balogh Béla egészalakos szobrának felavatása, és sorolhatnánk tovább. Azonban a Damjanich János Múzeumban időközben generációs változás is történt. A hatvanas években és a hetvenes évek elején állományába került muzeológusok, akik mindennapi munkájukkal alapvető szerepet játszottak a Damjanich Múzeum kiteljesedésében, nyugállományba vonultak, s közülük Stanczik Ilona, Szabó László és Szabó István alkotó erejük teljében hagytak itt bennünket, s közösségünk nagy veszteségére már az égből tekintenek vissza egykori munkahelyükre. Az intézmény vezetőinek biztosítania kell, hogy a generációváltás véletlenül se okozzon visszaesést a jó elhelyezési körülmények között lévő, komoly gyűjteményekkel rendelkező, jelentős tudományos és - kiállításait és kapcsolt rendezvényei tekintve - közművelődési eredményeket elért múzeum munkájában. Végezetül még egy gondolat. A Damjanich János Múzeum, amely a Táncsics utcai szuterénből indulva kétszer is fenntartót váltott, 2013-ban visszatért anyavárosa kebelébe. Annak a városnak a kebelébe, amelyért az állami, majd megyei fenntartásban is dolgozott. Szolnok - produktumait tekintve - immár országosan és nemzetközileg is ismert és számon tartott múzeumának, múzeumi gyűjteményeinek fenntartása, őrzése, gondozása, tudományos feldolgozásának és rendszeres bemutatásának ösztönzése az intézmény vezetésével egyetértésben újra a szolnokiak feladata. Mégpedig abban a szellemben, amelyet 175 évvel ezelőtt máig ható érvénnyel fogalmazott meg és tett közzé Pulszky Ferenc az Athe- naeumban, „A műgyűjtemények hasznáról” című írásában: ,A múltnak képviselői az emlékek, ezek testesítik meg a köteléket, amely bennünket összefűz: szent őrzésök a nemzetiség első kötelessége. Ezekhez kapcsolódnak eszméink őseinkről, ezekből látjuk, hogy tekinték ők a világot, ezekben mutatkozik a múlt századok ízlése. Ki legkisebbet is közülök elront vagy elveszni hágy, a múltnak dicső palotájából egy követ tört ki, s tulajdon állásának alapját megrongálta, mert ha magasan állunk, csak a múlt az, mi bennünket felemelt, mit lábunkkal taposni nem kellene.” 344
