Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Bagi Gábor: Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)
TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY tatott, ellenben kik a rablóval szembe szóltak, vagy pénzüket odaadni vonakodtak, sérelmes ütésekkel illettettek. E fosztogatás az utazók szaporodása és hálóba kerülése miatt körülbelül egy óráig tartott, mi közben Kecskemétről az ott szállásoló cs[ászári], k[irályi], dzsidás ezredes úr Czegléd felé utazva, s eleinte nem tudva, hogy mi is történik, négy lovu kocsiján épen a rablók hatalmába esett kocsik mellett sebesen elvágtatott. A rablók ezredes úr után több lövést tettek, de az szerencsésen megmenekült, és Czeglédre eljutván, innen elegendő számú császári], k[irályi], katonaságot küldött ki a rablók ellen, de már azoknak akkor csak hült helyét találták. Hogy a rablók kik lehettek, az e felőli nyomozásoknak eddig legkisebb eredménye sincsen. Az elrablott pénzöszveg, mely idáig a kifosztott utazók által Czegléd városa házánál tett bejelentésből tudva van, 4.500 váltó forintra megyen, de ennél sokkal több raboltatott el, mert a vidéki utazók közöl itt kevesen jelentették magukat. ” A levél mellett egy következő napon kelt, ugyancsak ceglédi tudósítás is helyet kapott, amely némiképp pontosította a történteket. „A nagykőrösi vásárra utazók egy az országutat körbefogó erdőcské- ben négy erős fegyverzetű, szekérkenőccsel bemázolt képű betyár által egyenkint és tömegestül elfogattak, s mellnek szegezett pisztollyal „pénzt ide” parancsszó mellett erszényeik átadására kényszerittetvén, nehogy hírmondókká váljanak, a szomszéd csárda udvarába zárattak, hol fölöttük egyik folyvást őrködött, s ily módon alig fél óra alatt több mint 100 egyén fosztatott meg vagyonától. - Szemtanúk szerint a rablók működésük közben többször ittak a csárda elé állított kancsókból, s az ivást a tömegbelieknek is megengedték, ha közőlük valaki szomjazott, vagy jólesett, sőt a csárdásnak megparancsolták, hogy az ő vendégeiket legjobb borával lássa el, s ők becsületesen megfizetendik. Az ütlegekben pedig mindenki részesült, ha a parancsot teljesítendni kissé vonakodott, egy czeglédinek azért verte be a fejét, mert előtte származását el merte hazudni s magát abonyinak vallotta, ellenben egy zsidó különösen elnyerte kegyét s jóindulatú mosolyát, mert első tekintetre elkezdé ujjait nyálazni, s megelőzően átnyújtá neki gyűrűjét. ...A rablók mindnyájan tiszta fehér ing, gatyában voltak öltözve, lábaikon fényes kordovány csizma, fejükön pörge kalap, s minnyájan igen jó paripán ... Kevéssel az említett rablás után a déli vonaton dr. Bach belügyminister úr hozzánk érkezett s polgár- mesterünk által fogadtatva, a közbátorságot illető előterjesztéseket kihallgatni méltóztatott. Ő ex[ellen]c[iá]ja még este visszajött Kecskemétről és az éjjeli vonattal Szolnokra utazott. ” Bach Sándor déli utazását egyébként egy nagykőrösi levelező is megerősítette, akit szintén kiraboltak a betyárok. A belügyminiszter délután 2-kor érkezett vonaton Nagykőrösre, ahol megtekintette a városi hivatalokat, a levéltárat, az egyházat és a gimnáziumot, ám a kíséretében csak Jankovich jászkun főkapitányt említették.9 Mindazonáltal az elmondottak alapján kimondható, hogy 1852. június végén Ferenc József császárt és Bach Sándor belügyminisztert Nagykőrös és Cegléd határában senki nem akarta elfogni, a legkevésbé pedig a szökése tervét ekkoriban még a jászberényi kerületi börtön hűvösében szövögető Fazekas Dávid. A történet ilyetén alakításáért azonban feltehetően nem (csak) a néphagyomány a „felelős”. 1870 nyarán jelent meg a „Fővárosi 9 „Magyar Hírlap”, 1852. június 30. Idézi BAGI Gábor 2010.6-7. lapokban” Hőke Lajos (1813-1891) ,A betyár” című cikke,10 amely a nagykőrösi eset mellett a pár héttel korábban Kiskunlacházánál történt nagyobb rablást is Fazekashoz kapcsolta. Az eredetileg hivatalnokként dolgozó Hőke 1848/49 emlékének lelkes ápolójaként ismert, azonban nagyon sok ellenőrizetlen adatot is átvett, sőt akaratlanul maga is hozzá járult újabbak születéséhez. Aligha véletlen, hogy ezt az írását is egy közönséges hírlapban közölte le. Újabban azonban Fazekas emberrabló terve kapcsán felmerült még egy lehetőség. 1857 májusában Rózsa Sándort a császári csendőrség elfogta, ám hirtelenjében kiderült, hogy egy nagyszabású per és egy halálos ítélet az enyhülőben lévő önkényuralmi rendszernek nem igen használna. Rózsát ugyanis perbe lehetett fogni egyszerű köztörvényes bűnözőként, de 1848/49-es szabadságharcos tevékenysége miatt akár nyílt „felségámló- ként” is. A kormányszervek - így Albrecht főherceg tábornagy, Magyarország katonai főparancsnoka - utasítására végül is a „szabadsághős’’ Rózsa bűnlajstromából törölték a forradalom és a szabadságharc során elkövetett „bűntetteket”, és csak a közbűntényes esetek maradtak meg a vádiratban. Feltehetően nem véletlenül, mert közben a tanulatlan, de jóeszű Rózsa is ráérzett a helyzet igen nagy fonákságára. Amikor ugyanis a kihallgatások során a vizsgálóbiztosok rákérdeztek arra, hogy maga szerepet akart-e játszani Ferenc József esetleges 1852-es elfogásában, a következőket válaszolta: „Néhány évvel a forradalom bukása után és jó fél évvel a császár első magyarországi látogatása idején Fazekas Dávid azt mondta nekem a Majsa melletti pusztán, hogy egy Kecskemét közelében lévő pusztán egy ember meghív engem egy dobosi tanyára, hogy új forradalmat készítsünk elő." A terv szerint lesből akartak az uralkodóra lecsapni Csongrád vármegyében. A támadás kivitelezésére gerillacsapat szerveződött volna, de Rózsának - saját elmondása szerint - nem tetszett az ötlet, és a megbeszélésre sem ment el. A nyomozók ugyan átkutatták a lehetséges helyszíneket, de a támadási tervre vonatkozóan semmiféle bizonyítékot sem találtak.11 A magam részéről lehetségesnek tartom, hogy Rózsa soha nem is találkozott Fazekassal. Valószínűnek tűnik, hogy az utóbbi a császári látogatás előtt már jó fél évvel a jászberényi börtönben ült, és nem éppen nemzetmentő tervekről ábrándozott. Ugyanakkor azonban mégis van itt némi bökkenő. Rózsa Sándor 1872-es, harmadik tárgyalásakor a vád igyekezett összegyűjteni a „betyárkirály’’ több évtizedes tevékenységének teljes bűnlajstromát és egyúttal az esetleges tettestársak neveit is. Ez a megjelentetett lista két alkalommal is említi egy bizonyos Fazekas Dávid nevét. Elsőnek 1851-ben vagy 1852-ben a Pest megyei Üllőről két ló ellopása kapcsán, másodszor pedig 1852 őszén, az újszászi plébánia kirablásakor. Elvileg tehát elképzelhető, hogy mindkét eset kapcsolható a Fazekas szökése utáni fél év eseményeihez, bár az üllői eset esetleg az önkéntes jelentkezése előtti időszakhoz is.12 * Ugyanakkor egy másik Fazekas Dávid (vagy Dániel) megléte sem zárható ki. Könnyen lehetséges, hogy ha Rózsa és Fazekas időnként mégis együttműködött, akkor - netán borgőzös állapotban - tényleg felemlíthették a császár elrablásának a lehetőségét. Hogy az ötlet - már ha egyáltalán volt ilyen - melyikük agyából pattant ki, az igen-igen bizonytalan, hisz 1857-ben Rózsa Sándor állításai kapcsán a boldogult Fazekas Dávid már nem tiltakozhatott... Fazekas kapcsán alighanem a csendőrökkel vívott tűzharc ténye tette 10 „Fővárosi Lapok”, 1870. július 23. 11 MINAMIZUKA, Shingo 2009.91. 12 MINAMIZUKA, Shingo 2009.122-123. Ugyancsak bizonytalan 1851/52-es adatot hoz erre Ujváry Zoltán is. Lásd: UJVÁRY Zoltán 2000.255. 310
