Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Méri Tibor: Frígek a görög történeti hagyományban
TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY kozni az istennel. Valószínűleg tudta előre, hogy jutalomra számíthat, ha épségben visszaviszi Szilénoszt. Dionüszosz felajánlotta Midásznak, hogy kérhet bármit, amiért megtalálta volt tanítómesterét. A király habozás nélkül elmondta a kívánságát, amely így hangzott: „Azt kívánom, változzon arannyá, amihez érek. ”w Dionüszosz nyomban visszakérdezett, hogy tényleg ez-e a kívánsága, látván előre, hogy ezzel Midász csak a hatalomvágyát szeretné beteljesíteni. A király örömmel vette tudomásul, hogy a kívánsága teljesült. A szék, a virág, a fa és minden más arannyá változott, amihez csak hozzáért. Ez a motívum Midász és dinasztiájának mérhetetlen nagy hatalmára és gazdagságára utalhat. Ezzel fejezi ki, hogy az uralkodó soha ki nem fogyó vagyonnal bír, amellyel akár a világ leghatalmasabb uralkodójává is válhat. Valószínűleg a célja is ez volt, mikor Dionüszosztól ezt kívánta. A hatalomvágya azonban gyorsan szertefoszlott, pedig már elképzelte az aranypalotáját, amely tökéletesen szép és méltó lesz az istenek fogadására. Azonban rá kellett jönnie, hogy hatalmas hibát követett el ezzel a kívánságával, hisz nemcsak a kő vált aranyröggé és a posztó aranynyal szőtt ruhává, hanem az étel és az ital is. Kupáját szájához emelve a borból folyékony arany lett, így a király a fényűző palota minden luxusa ellenére egyre éhesebb és szomjasabb lett. Feleségét és gyermekeit sem érinthette meg természetesen. Tudatosult benne, hogy mekkora hiba volt a kívánsága, és ettől csak nőttön-nőtt a kétségbeesése. Midásznak egy lehetősége volt csak, mégpedig az, hogy könyörögjön Dionüszosznak az életéért, aki természetesen élvezte a helyzetet. A metamorfózis egyik lényege ugyanis, hogy az isten alakítja át a halandót, és ebben örömét is leli. Dionüszosz, mikor visszakérdezett, hogy tényleg ezt a kívánságot teljesítse-e, már tudta, hogy a kívánságát nem fogja visszavonni Midász, mivel a gazdagság utáni mérhetetlen vágyától nem tudott ésszerűen dönteni. Az éhezéstől és szomjúságtól legyengült Midásznak sikerült meggyőznie Dionüszoszt, hogy segítsen neki. Az isten utasította a királyt, hogy menjen a Paktólosz folyó forrásához, és mosakodjon meg benne. A király így is tett, és sikerült lemosnia magáról az átkot. A hagyomány szerint a folyó homokja azóta is csillog az aranytól. A Paktólosz a Tmólosz-hegységből fakad, és a Hermosz folyóba ömlik. A folyó mai neve Sarabat. Régen nagy mennyiségű aranyat hordott a hordalékában, ami mára teljesen megszűnt. Valószínűsíthető, hogy emiatt az aranyhordalék miatt tette a hagyomány a folyót Midász „megtisztulásának” helyévé. Midász a gazdagságot háttérbe szorítva azóta minduntalan az erdőt, mezőt járta, s a barlanglakó és kecskelábú Pánt tartotta a legnagyobb tiszteletben az istenek közül. Mivel azonban ostobasága továbbra is vele tartott, ismét bajba került. A földi halandók számára nem ajánlatos beleszólni az istenek belügyeibe. Ez egy örök törvény, hisz annyi haladó ember tette ki magát az istenek szeszélyeinek. Apollón, Zeusz fia és Pán - más forrásokban Marszüasz, a szatír - versenyre kelt, hogy melyikük a jobb muzsikus. Ezen a versenyen Midász király is jelen volt mint Pán hűséges követője. A döntőbíró Tmólosz folyamisten volt, Arész és Theogoné fia. A verseny végén Apollónt hirdette ki győztesnek. Apollodórosz előadásában így hangzik a történet: „(...) amint megkezdődött a verseny, Apollón megfordította kitheráját, és felszólította Marszüaszt, hogy ő is cselekedjen hasonlóképp. Mivel Marszüasz nem tudott így játszani, Apollón lett a győztes: felakasztotta Marszüaszt egy magas fenyőfára, majd lenyúzta bőrét, és így végzett vele.”16 17 16 MILLS, Alice (szerk.) 2003. 17 APOLLODÓROSZ 1977. Talán Apollodórosz csak átvitt értelemben képzelte ennyire véresen a történetet, amely voltaképpen álarcos játékra utal, s amikor azt olvassuk, hogy Apollón megnyúzza Marszüaszt, aki önhitten versenyre hívta ki, akkor nem kell arra gondolni, hogy megöli, hanem csak lehúzza róla az álöltözékül felvett bozontos bundát. (5. Kép) 5. Tiziano: Marszüasz megnyúzása, 1576. Kromeriz, Állami Múzeum (Csehország) Midász elkövette azt a hibát, hogy kijelentette, nem ért egyet a döntéssel. Nem lett volna szabad beleszólnia az istenek dolgába, de mint Pán hű tisztelője, nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg. Midász szerint Pán síppal előadott pásztordala szebb volt és jobban tetszett neki, mint ahogyan Apollón játszott lantján. Tmólosz a döntés elhangzása után már nem szólt bele a vitába, Pán pedig lényegében elfogadta vereségét. Azonban Apollón mérhetetlen haragra gerjedt, és hatalmas szamárfüleket növesztett Midásznak tévedéséért és rossz zenei ízléséért. A király utólag megbánta túlbuzgóságát, és nagyon szégyellte új füleit. Rájött, hogy ismét meggondolatlanul viselkedett, és ismét csak pórul járt az istenekkel szemben. Sokáig sikerült hatalmas füleit fríg sapkája alá rejtenie úgy, hogy senki ne jöjjön rá, mi is történt vele. Titka mindaddig meg is maradt, míg borbélya rá nem jött, hogy királya szamárfüleket visel. A szamárfül motívumról gyakori vélemény, hogy a későbbi athéni komédiákból származik. Ezekben Midászt visszataszítóan hosszúfülű szatír- nak ábrázolják. A szamár olyan mitológiai jelkép, amely rendkívül széles körben bontakozott ki a világ minden pontján. Érdekes egybeesés, hogy a szamarak Dionüszosz szent állatai voltak. Elképzelhető, hogy Midász szamárálarcban ékeskedett, és az athéni komédiákban is így mutatták be. Amikor Midász rádöbbent, hogy a borbély rájött a titkára, megeskette, hogy soha senkinek ne merészelje elmondani, különben az életével fizet. A borbély azonban képtelen volt magában tartani a szörnyűséges, de nevetséges fülekről szóló titkot. A királyának tett esküt sem akarta azonban megszegni, így hát kiment a folyópartra, és ott egy árkot ásott. Miután 212
