Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Régészet - Cseh János: Kora népvándorlás kori településhelyek Kengyel község nyugati peremén (Csalog Zsolt és a szerző munkálatai nyomán)
Cseh János Kora népvándorlás kori településhelyek Kengyel község nyugati peremén (Csalog Zsolt és a szerző munkálatai nyomán) I. Kutatástörténeti áttekintés és a telepjelenségek bemutatása Az 1959-es esztendő ősze, novembere figyelemreméltó, meghatározó időpont, mintegy sarokkő a Közép-Tisza vidéke (pontosabban Jász- Nagykun-Szolnok, korábban csak Szolnok megye) páneurópai távlatokban gondolkodva kora Meroving-kori, Kr. u. V-VI. századi gepida településrégészetében, medievisztikai szóhasználattal „falukutatásában”. Ekkorra tehető ugyanis az első, szerényebb, kisléptékű volta mellett is markáns vonásokat fölmutatni tudó emlékanyag előkerülése, éspedig objektumhoz kötődően, azaz zárt együttesben (geschlossener Fund/ Fundverband). Ez a pionír, úttörő munka, amely Kengyel mellett zajlott, a szolnoki Damjanich János Múzeum akkori munkatársának, Csalog Zsoltnak a nevéhez fűződik. Eme régiségeknek a szakszerű, részletes közlésére vállalkoztam (egy korábbi előzetes után), kiegészítve saját, kötelező és illendő utólagos helyszíni kutatásaim eredményeivel. A kora népvándorlás kori, a kora középkor legelejét jelző régészeti lelőhely Kengyel község, a beépített terület nyugati széléhez kapcsolódik, a lakóházaktól, illetve az ezek mellett húzódó földúttól 100-150-200 méter távolságra (ma teljes egészében mezőgazdasági művelés alatt álló területen). Ez egy régi Tisza-meder külső, keleti magaspartja, mely itt durván észak-déli főcsapású, a vonulatnak szinte szabályos háromszögletű kiszögellésével, azazhogy két öblösödésével. A víz nem járta, magas fekvésű földterület kb. 88 méterrel van a tenger szintje fölött, ami alföldi viszonylatban átlagos kiemelkedésnek számít. A gepida teleplelőhely ennek a háromszög alakú domborzati alakulatnak, formációnak az északi oldalán fekszik, közvetlenül a part éle mentén (1-2. kép). A környezet talaja az ilyen fekvésű, magasságú, altitudo-jú térszínekével azonos, tehát nagyjából valamilyen középkötött mezőségi talajféleség. A bármilyen régészeti-topográfiai kutatásoknál standardnak tartható és nélkülözhetetlen „tízezres” szintvonalas térkép szerint a lelőhelyponttól délre eső mederrész a Kengyeli-legelő, a hozzávetőleg észak felé elterülő pedig a Kiskengyel-lapos. Adalékként megjegyzendő még, hogy a szomszédságban található szakadópart által körülvéve az Újtemető, valamint egy, még a régi világot idéző gémeskút - neve is Öregkút -, mely utóbbi ma már nem létezik, mint ahogyan az az agyagbánya, vályogvető gödör sem, ahol a régészeti feltárás 1959-ben zajlott. A hely neve az ásató régésznél Csöbörérpart. Ennek helye most, a 70-es és '80-as évek fordulója tájt történt betemetése, elplanírozása/- szántása után agyagos mélyedés, tereptani depressus. Ebben az agyag- (illetve homok-) bányában magam még megfordultam közel harminc évvel ezelőtt, 1976-1977 körül, midőn egy gimnáziumi osztálytársammal mint „kíváncsiskodók” jártunk ott. A függőleges partfalban egy kemence (sütőkemence) maradványaira bukkantunk, amelyből edénytöredékeket is gyűjtöttünk, mi alapján így utólag arra következtethetek, hogy azokat a sütőfelület alól szedtük ki. A cserepek időközben sajnos elkallódtak, halvány, elmosódó emlékezetem szerint leginkább római koriak (szarmaták) lehettek. 1959 nyarán az akkor vályogvető helyként funkcionáló agyaggödörben az ott dolgozó cigányok régészeti leleteket találtak. A Damjanich Múzeum igazgatója, Kaposvári Gyula Csalog Zsoltot bízta meg egy leletmentőhitelesítő ásatás elvégzésével. Erre november 17-21. között került sor, mikor is az agyagkitermelő kubikgödröknél („a lelőhely déli szegélyén”), egy sarokháztól 50 méter és a már említett gémes- vagy ágaskúttól 110 méter távolságra az ásató régész négy (hat?) felületet nyitott. Ez a pont nem lehetett messze - száz méteres nagyságrendben gondolkodhatunk - attól a terepponttól, ahol 1957 áprilisában a nevezetes kengyeli bronzkori (koszideri korszak, Kr. e. XIV-XIII. század körül) aranykincset felszínre vetette az eke, s amely után a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, Mozsolics Amália szondázó feltárást végzett. Ez két, egymástól kb. 20 méterre fekvő felület (I. és II.) nyitását jelentette, melyek leletanyagában említésre méltó Kr. u. V-VI. századi kerámiamaradványok nemigen fordultak elő. Csalog Zsolt felületei a bánya szélén, közel a partlejtőhöz számozásukban eme 1957. évieket követték; azaz a III., IV., V. és VI. számot kapták. Kora népvándorlás kori szempontból a III. felület a fontos, mely 7,5x4 méter nagyságú volt. A megfigyelés és az anyag összegyűjtése ásónyomonként történt. A negyedik ásófogásnyi réteg kiemelését követő felületnyesésnél, a szelvény „belső” oldalánál 85-90 cm körüli mélységben a talajfelszíntől számítva, egy „nagy kerek (?)” gödör - „a” jelzésű, általam 1. házként számozva - körvonala bontakozott ki a környező, még kevertes földben. A kontúr a hamus, állatcsonttal teleszórt betöltődés kiásásnál módosult/ módosulhatott, talán ezt jelölte Csalog Zsolt a helyszínrajzon szaggatott vonallal. Ilyképpen a telepjelenséget, amely cca. felerészben esett a felületre, inkább lekerekedő sarkú négyszögletesnek mondhatjuk, oldalfalai a fő égtájakkal párhuzamosak. Alja a kirajzolódástól 85-90 cm, a földfelszíntől 175 cm mélységben tűnt elő a már bolygatatlan altalajban, amely egyébként 125-130 cm mélységben kezdődött. A maradványában 300x170 cm-es gepida telepobjektum eredeti méretét hozzávetőleg 3x3 méter (10 m2) nagyságúra tehetjük, tehát éppen megfelel a korszakból ismert földbemélyített házak méretének (3-4. kép). Ugyanakkor mélysége miatt inkább telepgödörként kellene értelmezni. A felületekből-szelvényekből és az „a” objektumból napfényre jutott kora Meroving-kori emlékanyagon (közte a bronztűn) kívül Csalog Zsolt az agyagbánya térségében további jellegzetes gepida cserepeket (pecsételt és besimított díszítésűeket) gyűjtött. Ellenben semmiféle ilyen korú leletet nem talált a környéken folytatott terepbejárásai során. *** A lelőhelyre, a keleti germán településre Csalog Zsolt ásatása után csak saját kutatásaim hoztak újabb adatokat, először 1984 áprilisában. Ekkor, az agyagbánya helyétől durván 200-250 méterre északra a magaspart mentén, egy 20x20 (vagy inkább 30-40) méteres flekkben figyeltem meg 75
