Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)

A vallástudományi konferencia előadásai - Máté-Tóth András: Deszekularizáció Magyarországon?

TISICUM XXIII. - A VALLÁSTUDOMÁNYI KONFERENCIA ELŐADÁSAI

A következő területe Karpov felvetésének, hogy felelevenedik a vallásos hit és gyakorlat. Vajon igaz-e Magyarországra nézve ez most, 25 évvel a rendszerváltás után? Azt lehet mondani, hogy Magyarországon szinte minden jelentősebb felekezet létszáma lassan csökken, a templomba járás gyakorisága stagnál vagy inkább csökken, az új vallási közösségek aktív tagsága nem növekszik, hanem átrendeződik. Azt lehet mondani azonban, hogy a vallási egyesületek felszaporodtak, mert ez a formáció ilyen értelemben nem létezett Magyarországon 1990 előtt, és számos szociális és mentálhigiénés tevékenységet ellátnak az ún. hit alapú civil szervezetek. Végül pedig azt mondhatjuk, hogy nemigen található Magyarországon vallási radikalizmus, legalábbis a nyilvánosság előtt nem jelenik meg, hacsak a neonáci tüntetéseket nem tekintjük vallási jellegűnek. Tehát azt állíthatjuk a karpovi második dimenzióról, hogy a vallásos hit és a gyakorlat feléledése Magyarországon jórészt elmaradt. Talán a civil társadalomban jelent meg egy réteg, amelynek a méretéről kevés kutatás áll rendelkezésünkre, ahol azt lehet mondani, hogy igen, ott van valamiféle éledés.

A harmadik karpovi terület a vallás nyilvánosság előtti jelenlétének a felerősödése. Ez is deszekularizációs tendencia lenne. Magyarországon kutatásaink szerint a vallási tematika a választási tematikához kapcsolódik. Akkor van erősen jelen a vallás a nyilvánosság előtt, ha éppen kampány van. Aztán a kampány után, mintha kipukkadt volna a léggömb, a vallás nem jelenik meg már a szalagcímekben. Az egyházi törvény és a népszámlálás - mindkettő 2011-ben volt - azt a tapasztalatot tette lehetővé számunkra, hogy a tíz évvel korábbi, hasonló törvénymódosítások, illetve a legmagasabb szintű politikai változásokhoz viszonyítva a társadalmi nyilvánosság sokkal kevésbé volt érzékeny erre a tematikára. Végül pedig azt is láthatjuk, hogy míg a rendszerváltás után következő egynéhány esztendőben az önkormányzati és állami országos ünnepeken az egyházi személyzet, az egyházak képviselőinek a jelenléte nélkülözhetetlen volt, most úgy látjuk az elmúlt 8-10 esztendőben, hogy itt nagy változás állt be, és a medicoptereket már nem kell megszentelnie püspököknek (még a működőképeseket sem). Elmúlik a nyilvánosságból az erőteljes egyházi, vallási jelenlét. Nincs vallási „média bumm” Magyarországon.

Következő karpovi terület a vallási szimbólumoknak az erőteljes, felerősödő jelenléte a kultúra területén. Itt is csak néhány dolgot szeretnék megemlíteni. Magyarországon a rendszerváltást követően nagy „újrakeresztelési” kampány volt, számos teret átneveztek a korábbi rendszer „szentjeiről” egy újabb rendszer szentjeire. Pl. II. János Pál pápa tér vagy Boldog Teréz anya tér, vagy van Boldogasszony sugárút, Szentháromság útja Szegeden stb. Úgy fest, hogy ez egy fontos terület: Magyarországon, de egész Kelet-Közép-Európában is jellemző ugyanúgy, mint a szoborcserék is. A korábbi rendszer szentjeinek szobrai helyébe az újabb rendszer szentjeinek szobrai kerültek és mások is. Nagy nyilvánosságot kapott egy időben - most már megszokottá vált - ez a blaszfémikus politikai program, hogy a Jobbik karácsonykor keresztet ácsol. Nagyon divatossá váltak a vallási tetoválások. Végül pedig azt is lehet látni, ami a kulturális nyilvánosságban nagyon fontos, a klasszikus kultúra, a magaskultúra, hogy ott a vallási műsorok és a vallási tárgyú kiállítások megkapták ugyanazt a helyet, mint amit más nyugat-európai országban megkapnak. Ez azonban nem jelent nagyon erős váltást Magyarországon, hiszen ez korábban is, akár a Nemzeti Múzeumot vagy más múzeumokat tekintünk, jelen volt.

Azt mondhatjuk összefoglalóan, hogy a populáris kultúra szintjén van vallási felerősödés, a magaskultúra szintjén nincsen.

Az utolsó karpovi terület a vallási viszony, a valláshoz való viszony megváltozásának a területe. A személy, illetve az intézmény hogyan viszonyul a valláshoz, valamilyen valláshoz. Itt azt láthatjuk, hogy a vallásosságra Magyarországon is az jellemző, hogy a hagyomány által indokolt vallásosságot egyre inkább a személyes döntés által indokolt vallásosság cseréli le. így van ez a nagyobb hagyományú, nagy létszámú vallási közösségek esetében, és így van még inkább a kisebb létszámú vallási közösségek esetében, amit a vallásszociológiai szakirodalom már kezdettől fogva, de legalább Webertől fogva le is írt. Ez kétségkívül a modernitás egyik jellemzője, de nem feltétlenül jelent deszekularizációt. Azonban nemcsak azt láthatjuk, hogy a felelős, felnőtt döntés, a mérlegelő hozzáállás a vallási kínálathoz jellemzi a magyar viszonyokat, hanem az is, hogy Magyarországon is a vallás egyre inkább tömegesemények és zarándoklatok formájában van jelen. Én ezeket egy kalap alá véve performatív dimenziónak nevezem. Erről biztosan állítható, hogy más, mint a korábbi évtizedek voltak, és talán itt lehet érzékelni egyfajta deszekularizációs jelenséget, egyfajta felerősödést, amelyet tág értelemben mindenképpen vallásinak lehet nevezni, ugyanis ez a korábbitól eltérő nyilvánosságszerkezet egyáltalán nem csak a vallási dimenzióra jellemző.

Vallási élményprojektek jelen vannak a magyar társadalomban is. Itt két dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt a tűzön járásnak a próbálkozásai Magyarországon is megjelentek, és úgy látszik, nem igényeltek bőrgyógyászati specialistákat, és egyre jobban terjednek a wellnessben a spirituális kínálatok.

Befejezésképpen tehát megkérdezhetjük, hogy mi a helyzet a karpovi felvetéssel? Lehet-e Magyarországon ezt a megközelítést alkalmazni, és ha igen, igazolták azt, hogy ez a megközelítés Magyarországon is a kultúrának, a nyilvánosságnak, az egyéni vallásosságnak, a vallási közösségek belső dimenzióinak, és a politika és a vallás kapcsolatának is alkalmas elemző eszköze lehet. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy az eredmény azt jelentené, mint amit Karpov megfogalmazott, hogy Oroszországvonatkozásában nagyon erősdeszekularizációsfolyamatokat tapasztalhatunk, különösen a putyini érában, fölülről valót. Karpov azt állítja, hogy az alulról való deszekularizációs tendenciák nem valósulnak meg Oroszországban a civil társadalom vékonysága, gyengesége miatt. Magyarországon az igazolható inkább, hogy nincs (már) nagy erejű deszekularizációs tendencia fölülről, viszont a magára találó, ébredő, szerveződő és fejlődő civil társadalom területén megfigyelhetünk, ha nem is nagy lendületű, de egy stabilan terjedő és erősödő deszekularizációs tendenciát. Magyarországon tehát alacsonyfokú változás jellemző még akkor is, ha különböző megmondóemberek és politikusok szeretnének nagy változásokat kreálni ahhoz, hogy a saját jelentőségüket növeljék.

354