Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Művészettörténet - Egri Mária: Sváby Lajos esszéi
EGRI MÁRIA: SVÁBY LAJOS ESSZÉI tanítvány, Lacus emlékezete. Egyike azon Sváby történeteknek, „amelyeket a már soha nem tudunk megváltoztatni, helyrehozni” emlékfiókban őriz. Újabb „öngyilkos” legenda mindahhoz, amit a művész folytonos önmaga marcangja, idegölése amúgy is jelent. Akit a „festészet tartott életben.” Ahogy Gruberről írja: „Csak festő volt és semmi más. ” Szilágyi más által lejegyzett, fennmaradt soraiban Sváby megint a sajátjára talál. „Én azt akarom eldönteni a kép előtt, ...hogy én vagyok-e benne a képben vagy a kép van bennem... ” Megint az azonosulás:,,Amikor ott vagy frontemberként a kép előtt, és saját magaddal vetsz számot a kép alkotása közben, akkor te vagya teremtő erő, nincs más, de utána meghaltál." Huszárik Zoltán (Megjelent: Filmvilág 1982) Már a nyelvezete is figyelemre méltó. Filminterpretáció - a látottak szavakba sűrített impressziója. A felfogott pillanatok. Sváby olyasmiket lát meg, él át hatalmas empátiával, amelyek mellett a legtöbb ember érintetlenül elgyalogol. Hát persze, hogy azonnal rákattan a hozzá hasonló „szeműekre”. A „bambula” Zolti mellé sorjázik egy kép a Huszárik-írásból: „Ellesett? a rendezett? vénasszonytekintetek. Az öregasszony arcán a picinyke mosoly ott a padkán." Huszárik nemcsak észrevette, de filmre vitte. Ez Sváby képeinél is a hasonlóan „intim pillanatok” képi csodája. Itt kapcsolódik Huszárik és Sváby. És jön be nekem (is) az Orwelli néhány sor az akasztófa felé vezető néhány lépés alatt tócsát kerülgető elítéltről... Ezeknek a pillanatoknak a felfedezése csak a kiválasztottak ajándéka. A történések sorában meglátni, azokból kiemelni, új összefüggésében megvilágítani festményben, filmben, irodalomban. Svábytól - sokkal szakszerűbben: „A művészeti, képi fogalmazás első felvetése; a térből való kiszabadíttatás. A művészet - kivágás és kirekesztés lehetősége, az ember életének, térből és időből való kirekesztettségére utal. A kivágáson belül rekedt figurádé, vagy alakzat, az újrateremtett forma-tér viszonylatáról beszél. A kirekesztés különbségtevést is jelent - kiszabni, kiválasztani az elhatárolt és kiemelt jelentést tartalmazó részletet. ” Meghalt Szász Imre Egy közeli ember elvesztése, belső dráma. Nincs megszabott kategória, bárki lehet, aki fontos volt számunkra. „Gyakran voltam elfogódott, feszélyezett, mert bár festőnek készültem, mégis az irodalom bűvöletében éltem. Imrében is túltiszteltem az Írót - észre se vette. Nyolc évvel idősebb volt, és nekem még ez is számított nagyon. Létezett közöttünk valamilyen küszöb, amit át nem lépett volna egyikőnk sem. Soha nem bizalmaskodtunk egymással - még viccesen sem, mégis barátok lettünk örökre, és minden együttlétünkre, találkozásunkra emlékezem.” Férfibarátság, a legnemesebbikből. Voltaképp irigylem. Az egymást értő félszavaikat, az innen-onnan vett, egymásra rímelő gondolataikat, közös hallgatásaikat a horgászbot végénél. Sváby ritka szemérmes ember volt. Születése meghatározta körülményei, magányra ítélt gyermekkora, önmagára találása számtalan görccsel, kétséggel, ambivalenciával alakította személyiségét. „Óvakodás az érintkezéstől és a legnagyobb vágy az érintkezésre. A legnagyobb embervágy’’ - írta Gruber Béla kapcsán. Nyitott volt az emberek felé, de ugyanakkor bizalmatlan is. Mindig félt kiadni az érzelmeit, legbensőbb önmagát. Félt a meg nem értéstől, a visszautasítástól, a megalázástól. Nem hiszem, hogy sokszor mondta, írta volna valakinek is, amivel búcsúzott: „Nagyon szerettelek, Szász Imre barátom.” Csak szép Nem véletlenül került a kis kötet végére a „bambula” Kecskés Zolti történet. Az „igaz mese” az Emberről mond csodálatos dolgokat, de csak a „látó” ember számára érzékelhető. Nemcsak örökérvényű művészet létezik, de adódhatnak ezekhez hasonlóan appercipiálható, felfokozott érzelmeket kiváltó létpillanatok. Sváby szerint ezekben az örökkévalóság fedi fel magát, őrzi bennük lenyomatát. JK múlandó emberi életben is rejlik valami, amire nincsen definíciónk, nincsen rá egyenletünk, mert olyasmi történik velünk, amit csak érezni tudunk, ami a lelkünk mélyéig megérint minket. ” 283
