Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Négyesi Lajos: A 29. honvéd és népfölkelő gyalogezredek az első világháborúban
NÉGYESI LAJOS: A 29. HONVÉD ÉS NÉPFÖLKELŐ GYALOGEZREDEK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN* fölött a Tarhavas-Slatina-Tóhavas magaslatok vonalában húzódtak. A románokkal kötött fegyverszünet után az országhatárig tolták előre az állásokat. 1918 tavaszán az ezredet kivonták a frontvonalból, és a megszállt román területre vezényelték, ahol azt a feladatot kapták, hogy karhatalom alkalmazásával kényszerítsék a román parasztokat a mezőgazdasági munkák elvégzésére. Ez főként a termés betakarítását jelentette. Szeptemberben az Ojtozi-szoros lezárására kaptak parancsot, amit tábori őrsök kihelyezésével oldottak meg. Harcra azonban már nem került sor. A köztársaság kikiáltása után, november 4-én a katonákat feleskették a Károlyi kormányra, majd másnap Gidófalvára vonták vissza az ezredet. Ezután pedig a Nemzeti Tanács lefegyverezte őket. A III. Isonzó csata idején került sor a népfölkelők egyik nevezetes fegyvertényére. Október 23-án a heves olasz tüzérségi tűzben a 17. hadosztály első vonalban védekező csapatai közel 60%-os veszteséget szenvedtek. A meginduló olasz tömegroham a 39. debreceni gyalogezred egyik zászlóalját kiszorította az állásából, és az elfoglalt szakaszt géppuskákkal megerősített zászlóaljakkal megszállta. Ezzel kedvező lehetőséget teremtett a Vallone-völgy irányába történő áttöréshez. József főherceg felismerve a kritikus helyzetet, a tartalékban álló 29. népfölkelő gyalogezred II. zászlóalját küldte az állás visszafoglalására. A zászlóalj parancsnoka Nitsch Mátyás tartalékos százados volt, aki civilben újságíróként tevékenykedett, azonban már a szerbiai harcokban is bizonyította rátermettségét. Az olasz betöréssel szemben a 46-os szegedi gyalogezred egy százada foglalt állást, mellettük pedig a 39-esek árkai húzódtak. Nitsch százados az esti órákban érkezett ide a zászlóaljával. Először szemrevételezte a helyzetet, és megállapította, hogy az olaszok által megszerzett állás egy magaslaton húzódik, ezért ennek arcból történő támadása csak a veszteségeket növelné. Az éjszaka sötétjében a fegyverek torkolattüze alapján sikerült meghatároznia az olasz védelem vonalvezetését. Ennek során felfigyelt arra, hogy a balszárny állásai a domb tövében, már a mélyebben fekvő területen vannak. Egy fél századot visszahagyott a 46-osok támogatására, a maradék másfél századot háromnegyedórás éjszakai gyalogmenettel a támadásra kedvező terepszakaszra vezette. Két géppuskáját egy jó kilövést biztosító ponton állította fel, ahonnan végig tudták lőni az olasz állásokat. Katonáit három csoportba osztotta, és egy kőfal menedékében előrevezette az olasz árok közelébe. Először az első csoportot vezette rohamra, majd ennek sikere után visszament a másik csoportért. Az újabb sikeres roham után a harmadik csoport katonái gyilkos közelharcban foglalták vissza a korábban elvesztett állás maradékát. A harc során szinte az összes parancsnokát elvesztette az alegység. Nitsch százados a sikeres támadás után a kőfalhoz vonta vissza megmaradt katonáit, mert számított az olasz tüzérség válaszcsapására. Ez nem maradt el, melynek fedezete alatt újabb olasz támadás indult a reggeli órákban. Ennek eredményeként nemcsak a visszafoglalt állást szerezték meg, hanem a 39-esek egy századát is visszavonulásra kényszerítették. A 29-es népfölkelőket a bekerítés veszélye fenyegette. Nitsch százados határozott fellépésével a kőfalnál tartotta katonáit, akik heves puskatűzzel megállították az olaszokat. A százados pedig 30 önkéntessel ellentámadást indított a túlerőben lévő ellenség ellen. Közöttük volt Fehér géppuskás őrmester is, aki kezdetben szuronyos puskával harcolt, de hamarosan egy zsákmányolt géppuskával támogatta rohamozó bajtársait. A támadás sikerét látva, a harcba bekapcsolódtak a 39-esek és a szomszédos 61-es temesvári ezred katonái is. Az olaszok jelentős veszteségeket elszenvedve kényszerültek visszavonulni. A harcteret halottak százai borították, a magyar katonák 600 foglyot ejtettek és 6 géppuskát zsákmányoltak. József főherceg végignézte a sikeres harcot, és a századost kitüntetésre terjesztette fel, melynek eredményeként megkapta a Vaskorona Rendet, később pedig a Mária Terézia Rend káptalanjától a tiszti arany vitézségi érmet. Nitsch százados kiemelkedő parancsnoki magatartása katonai szempontból is figyelemre méltó, azonban figyelembe véve, hogy ezt a kiváló teljesítményt egy tartalékos tiszt - aki civilben újságíró - nyújtotta, külön figyelmet érdemel. Polgári foglalkozása során nem szerezhette meg azt a vezetői és szervezői gyakorlatot, ami parancsnoki munkához szükséges. Ezeket a képességeket a 29-esek bajtársi közössége alakította ki benne. Fontos látnunk azt, hogy az ezred egy nagy család volt, ami segítette az embertelen háborús körülményekhez való alkalmazkodást, és sokakban a szunnyadó tehetségek kibontakozását. Az ezred egyik századparancsnoka volt Zádor István tartalékos hadnagy, a szolnoki művésztelep lakója, az ismert portréfestő és grafikus, aki párizsi és firenzei tanulmányait követően, első jelentős impresszióit éppen a szerb fronton szerezte. Háborús grafikái megrázó hűséggel adják vissza a katonaélet pillanatait. Századával a 39. tartalék ágyúsüteghez osztották be tüzérségi fedezetnek, amit a nagyszámú, tüzér témájú grafikája is jelez. November végén azonban visszavezényelték az ezredéhez, és a 23-i támadás során lezajlott harcok során, amikor 267 fős századából 228- an estek el vagy sebesültek meg, ő is lövést kapott. A bal kulcscsontja fölött behatolt lövedék mellkasa jobb oldalán távozott, de szerencsésen túlélte. Először a székesfehérvári, majd budapesti kórházban kezelték január közepéig. Lábadozása során kezdetben élvezte a nyugodt életet, de hamarosan visszakívánkozott a frontra. Augusztus elején a 4. hadsereghez kapott beosztást mint hadirajzoló, majd később a Sajtóhadiszállás állományában szolgált főhadnagyi rendfokozatban. Szintén a szolnoki művésztelepről vonult be a 29. honvéd gyalogezrede háborús szolgálatra Aba-Novák Vilmos, az akkor már ismert festőművész, akire - Zádorral ellentétben és életrajzírói szerint - a háború nem hatott inspirálólag, hanem háttérbe szorította a művészi hajlamokat. 1915 májusában került a frontra, s június 29-én Jakimovnál, a galíciai harcokban megsebesült a jobb karján. Felépülése után visszatért a frontra, és végül az összeomláskor 31 havi frontszolgálat állt mögötte. Mindenesetre nehéz elfogadni, hogy ez alatt az idő alatt a művészi hajlamai teljesen eltűntek volna. Petrovay (Pozder) Károly ezredsegédtiszt háborús visszaemlékezésiben így emlékezik meg a művészről: „A hadosztályparancsnokság a néhány kilométerre lévő Pedavenaban székelt. Itt néhány napot töltöttünk ismét. Novák Vilmos, az ezred kitűnő festőművésze, a hétköznapi nyelven Pucosnak nevezeti bajtársunk is felütötte tanyáját, és ecsetjével még a kovácsműhelyt is célbavette."2 A fenti sorok elég meggyőzően tanúsítják, hogy a frontszolgálat idején is megmaradt festőnek, és ezt az ezred is elfogadta. Valószínűleg a sebesülése miatt szorult háttérbe a festészet egy időre életében. Azt, hogy a háború élménye művészként is mély nyomokat hagyott a lelkében, a szegedi Hősök Kapuja freskói bizonyítják. A 29. honvéd gyalogezred világháborús emlékművét 1938. június 26-án avatták föl Budapesten, a IV. Károly király laktanyában. A Budaörsi út felőli bejáratnál felállított öttonnás monolitot szuronyrohamra induló 29-eseket * 29 2 Petrovay (Pozder) Károly: Az olasz fronton. (A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfölkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve. Budapest, 1936) 228. 253
