Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Bagi Gábor: Legendák, tévelygések Szolnok város ezeréves történetében
BAGI GÁBOR: LEGENDÁK, TÉVELYGÉSEK SZOLNOK VÁROS EZERÉVES TÖRTÉNETÉBEN Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek szekerezése 1586/1588-ban55 1586 1588 személy hajtás kocsi O személy hajtás kocsi 'JO Jászberény 12 17 20 82 29 53 60 308 Jászkisér 1 1 1 5 Kőtelek 5 5 5 19 Mezőtúr 4 4 4 19 7 7 8 38 Szászberek 2 2 2 10 Tiszaug 1 1 1 4 Tiszavarsány 4 4 4 23 Szolnokiakat a vámokon az 1560-as évektől sem vettek nyilvántartásba. Ha helyi török a Magyar Királysággal akart kereskedni, azt csak jászberényi, mezőtúri vagy távolabbi (debreceni, hódmezővásárhelyi, makói stb.) magyar kereskedőkkel együttműködve tehette. A török kereskedők keleti termékei csak általuk juthattak nyugatra, emellett csak a helyi muszlim katonai és polgári népesség ellátására törekedhettek. Nyilvánvalóan a török kori Szolnok virágkorának képzete Kertésznél egy súlyos elméleti tévedésből ered: az oszmán adóztatás, mint birodalmi adminisztratív tevékenység helyi kiépülése nem azonos a gazdasági-társadalmi fejlődéssel! Napjainkban is látható, az adóztatás általában nem gazdaságélénkítő tényező, és csak ritkán megfelelő mutatója a fejlődésnek. Erre jó példa az Oszmán Birodalom, melynek XVIII-XIX. századi válságához a korrupt államszervezet, a ráják túlzott terhelése és a fokozódó elszegényedés nagyban hozzájárult. Szolnok 55 KOCSIS Gyula 1986.48-50. kapcsán megtévesztő lehet, hogy a török 1562 után - a csempészet visszaszorítása, a bevételek növelése, az adóztatás ésszerűsítése végett - a helyi hídra terelte, és itt is adóztatta a tiszántúli marhahajtást. Ez azonban önmagában csak az idetelepült, és eltartandó oszmán adminisztráció nagyságát növelte!56 Ráadásul azt sem túl sokáig... Hegyi Klára az elmúlt évtizedekben már többször rámutatott: a törökök rendkívül célszerűtlenül adóztatták a magyar marhakereskedelmet. Csak egyszer terhelték kiviteli vámmal, amelynek összege idővel változott, így Vácott 1561-ig a ló és ökör darabja után 10-14 akcsét, ezt követően viszont 50-et (= 100 dénár, = 1 magyar számítási forint) vetettek ki. Ugyanakkor Pécsen és Székesfehérváron az átkelési illeték alig egy-két akcséra rúgott. A rendkívül kaotikus, következetlen török forrásokból a kiváló oszmanista kimutatta, hogy 1574-ben - a szolnoki híd felépítése után alig 12 évvel (!) - a törökök a Hódoltságban átszervezték a vámok rendszerét. Több vámhellyel együtt Szolnokot is megszüntették, és csak a Duna mellett tartottak meg néhány kiemelt állomást. Szolnokon és a korábbi helyeken már csak ellenőrizték a kiviteli vám befizetését, valamint szerény összeggel, állatonként két akcséval adóztatták az átvonulást. így 1575-ben itt is csak két akcsét számoltak, ami a 15.000 áthajtott állat után alig 30.000-et (elvben 600, de valójában már kevesebb számítási forintot) tett ki, és nem 750.000 akcsét, amit még egy éve is ez a szám jelenthetett volna.57 A különbség eléggé nyilvánvaló, de a későbbi helyzet megértéséhez ki kell térnünk a török világutazó, Evlia Cselebi 1664 körüli leírásának egyik megjegyzésére is, miszerint a helyi oszmán katonák itt „többnyire kereskedéssel foglalkoznak”.58 E megjegyzés első pillanatra a helyi kereskedelem fejlettségét is bizonyíthatná, de messze nem erről van szó. A török katonaság zsoldjának fizetése a Szulejmán szultán halálát követő évszázadban az oszmán hadszervezet egyik legsúlyosabb problémája volt, a reálértéke alig a felére csökkent! E helyzeten a birodalmi vezetés előbb zsoldtímárok osztásával (zsold helyett adott hűbérbirtok, nem azonos a szpáhi birtokkal!), és más kedvezményekkel igyekezett javítani. A szolnoki oszmán katonák kereskedése is kényszerből fakadt, csak a jövedelem kiegészítését szolgálta - az őrség harcértékét pedig éppenhogy nem növelte!59 Szolnok oszmán logisztikai központtá fejlesztése napjaink embere számára pozitív eredménynek tűnhet ugyan, de az adott korban éppenhogy a város fejlődése ellen hatott. Az élelmiszer és hadianyag felhalmozása maga is tároló helyek építését, fenntartását igényelte, de egyúttal sokszorosára növelte a hódoltságiak szállítási kötelezettségeit is. Ez különösen tragikussá vált 1664-től, amikor az újonnan megszerzett, több száz km-re lévő Érsekújvár ellátását valódi „istencsapásként” élte meg nemcsak a Tisza mente, de csaknem az egész Hódoltság is. Sokszor évente egy-másfél havi távollétet jelentett a lakosoknak, mégpedig a mezőgazdasági termelés szempontjából fontos időszakokban. Az állítólagos „felvirágzásnak” ellentmondanak a helyi magyar lakosságot számba vevő török adóösszeírások is, akiknek adóin a hódítók egész rendszere alapult. 56 így hivatalnok volt az 1568-ban Szolnokon elhunyt Mehmed Cselebi, aki gyöngyösi, jászberényi és szolnoki bérletekből gazdagodott meg. 57 HEGYI Klára 2012.202. 58 EVLIA Cselebi 1908.213. 59 Lásd pl. FODOR Pál 2006.162-165., 272-288. 175
