Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Fekete István: A szolnoki Honvéd Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola megalakulása és szervezeti változásának főbb állomásai (1947–1962)
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY az állomány ellátása sok nehézséggel járt, ezek többsége azonban őszre a laktanya épületei többségének elkészültével megoldódott. A repülőkiképzésnek általában „békés” pillanatai mellett néha előfordultak „idegtépő" helyzetei is. Az egyik ilyen eset alkalmával Madarász György hadnagy Jak-18-as gépével a tápiószentmártoni légtérben hajtott végre kiképzési feladatot, amikor két ellenséges határsértő repülőgépre „emelt” készültségi szovjet MiG-15-ös géppár őt vélte határsértőnek, és a hátsó légtérből tüzet nyitott rá. A repülőgép kabinját és a műszerfalát érték a lövések, a szerteszét pattanó szilánkok súlyos szemsérülést okoztak ugyan a pilótának, ennek ellenére sikerült gépével sikeresen földet érnie. Azonnal hívták az illetékes parancsnokságot, végül „elnézéskérés” lett az ügy vége. A szakmai hozzáértés, a magas fokú mesterségbeli tudás legjobb fokmérője volt, hogy a repülőtéren 1956-ig (működése befejezéséig) nem történt repülőesemény, még csak repülőgépen esett horzsolás sem. Pedig az ilyen helyzetek gyorsan „adhatják magukat”, mint például Ancsin János hadnagy esetében, akinek felszállás közben ki-kihagyott repülőgépének motorja, majd le is állt. Ilyenkor a helyes döntés pillanatok kérdése. Ebben az esetben is repülésvezető és a pilóta magas szakmai hozzáértésére, együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy a leszállópálya végén lévő árkokat a repülőgép sikeresen elkerülje. Az iskolán 1952-től a növendékek zöme már nem rendelkezett repülőelőképzettséggel, ezért velük a gyakorlati kiképzést egészen az alapoknál kellett kezdeni (iskolakor, légtér, útvonalrepülés oktatóval). Az oktatók munkáját jól érzékelteti a következő adat: 1953. november 6-án 300 vadász- és csatarepülő, illetve megfigyelő növendéket és törzstisztet avattak az iskolán. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, az első évben, a kiképzés kezdetekor legalább 400 újonc növendékkel kellett foglalkoznia az iskolaezred oktatóinak, a későbbiek során bekövetkezett lemorzsolódások miatt. 1953 tavaszára az építkezés befejeződött, és így a század kialakíthatta és most már normális rendszerben élhette napi életét, amit a repülés és az ehhez kapcsolódó tennivalók hatottak át. Gaál Gyula főhadnagyot, a század első parancsnokát 1953-ban más beosztásba helyezték, és Fodor Gyula főhadnagy személyében meglett az új vezető is. A katonai repülés iránti 1950-ben és 1951-ben megnyilvánuló nagyarányú egyéni érdeklődés 1952-re tovább nőtt, majd 1953-tól jelentősen csökkent. (Az 1955/56-os kiképzési időszakra már nem volt felvétel.) Ezt mutatja a következő táblázat is: A „Kilián lskola”személyi állományának változása 1952-1954 között év Tiszt Tiszthelyettes Növendék polgári dolgozó sorkatona összesen 1951 356 327 402 153 770 2008 1952 549 778 1173 139 1152 3791 1953 556 649 1241 138 939 3523 1954 705 626 637 115 934 3017 Az akkori politikai-társadalmi elvárásoknak megfelelően a századnál is működött a pártszervezet, azaz a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és ifjúsági szervezete, a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége (DISZ). Szerveződtek öntevékeny művészeti csoportok (énekkar, színjátszó csoport, mindig voltak hangszeren játszani tudó fiatalok, akik zenés-táncos rendezvényeken feleltek a jó hangulatért). Ezek a különböző politikai, mozgalmi, kulturális szerveződések mozgatórugói, meghatározó elemei voltak nemcsak a laktanyán belüli, hanem azon túlnyúló, a Tápiószentmárton vezetőivel, lakosságával, fiatalságával való kapcsolatok ápolásának. Több fiatal katona játszott a település focicsapatában, és a parancsnok a szoros napi elfoglaltság mellett is megtalálta a lehetőségét annak, hogy ezek a sportolók rendszeresen edzésre járhassanak, részt vehessenek a mérkőzéseken. Kölcsönösen részt vettek a nemzeti, állami, katonai és helyi jelentőségű ünnepségeken, rendezvényeken, bálokon. A katonák és a civil lakosság kapcsolatát mi sem jellemzi jobban, hogy a század tisztjei közül tízen (köztük Fodor főhadnagy, a második időszak századparancsnoka is) Tápiószentmártonból választottak maguknak feleséget. A katonaság és a település kapcsolatának nemcsak társadalmi, politikai, kulturális és érzelmi „értékű”, tartalmú elemei alakultak ki, hanem természetesen gazdaságiak is. A több mint kétszáz fős laktanya napi működéséhez biztosítani kellett a szükséges feltételeket (élelem, világítás, fűtés, telefonszolgáltatás és még lehetne sorolni a szükségletek sorát), amelynek többségét épp a település biztosította. A gazdasági kapcsolatok legfőbb motiváló eleme a kölcsönös egymásra utaltság volt. A Tápiószentmártonban lévő század viszonylagos önállóságának szemléltetésére Fodor Gyula akkori parancsnok elmondott egy történetet. Egy alkalommal beszélgetés közben a parancsnok megemlítette az alakulat politikai helyettesének, Staud Jakab hadnagynak, hogy megfordult-e már a fejében az a gondolat, hogyha repülne, az azzal járó presztízsnövekedés következtében mennyivel hatékonyabban tudná az állomány körében a munkáját végezni? A kérdezett rövid gondolkodás után igennel felelt, de hozzátette, hogy döntése meghozatalában nagyon kedvét szegi a sok-sok utánjárás. Erre a parancsnok azt mondta, hogy ha becsületesen felkészül, ő levizsgáztatja, és engedélyezi számára a repülést. A hadnagy önszorgalomból elsajátította a kötelezően előírt elméleti anyagot, majd az oktatók segítségével a gyakorlati követelményeket, és jelentette a parancsnoknak, hogy készen áll a megmérettetésre. Fodor főhadnagy levizsgáztatta és engedélyezte neki a repülést, amiről utólag (egy tápiószentmártoni látogatása alkalmával) jelentett Kablay alezredesnek, a Kilián Iskola parancsnokának, amit ő megfelelő „kritikai észrevételek” társaságában végül is tudomásul vett. 1954-55-ben egy sajátos és rendkívül veszélyes jelenségre hívták fel a pilótaállomány figyelmét. Ekkor kezdődött el és bontakozott ki az ún. „légömb-háború”, amit Nyugat-Európai országok indítottak és folytattak, többek között hazánk ellen is. Ennek során léggömbök százaival és röplapok ezreivel árasztották el a magyar légteret. Ez a politikai-ideológiai jellegű hadviselés Budapest közelsége és a repülés biztonságára kifejtett hatása, veszélyei miatt, kiemelt figyelmet követelt a tápiószentmártoni repülőtéren üzemelő alakulat részéről is. Ezért a repülések tervezése során számolni kellett ezzel a veszéllyel, folyamatos figyelő, észlelő tevékenység megszervezésére és a tapasztalt jelenségek azonnali jelentésére volt szükség. Ott, ahol fedélzeti fegyverrel rendelkező, illetve készültségben lévő repülőgépek voltak, parancsot adtak ki ezeknek a veszélyes eszközöknek a megsemmisítésére. A Jak-18-as repülőgép azonban nem rendelkezett fedélzeti fegyverrel, ennek ellenére a tápiószentmártoni század 556
