Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)

Történettudomány - Kertész Róbert–Korpás Zoltán: A szolnoki végvár felépítése 1550–1552-ben és Bernardo Villela de Aldana ide kapcsolódó levelei

KERTÉSZ RÓBERT-KORPÁS ZOLTÁN: A SZOLNOKI VÉGVÁR FELÉPÍTÉSE 1550-1552-BEN ÉS BERNARDO VILLELA DE ALDANA IDE KAPCSOLÓDÓ LEVELEI

f) Őrszoba, tárházak és szárazmalom építése, amelyekről ez ideig sajnos semmi közelebbi nem ismert.

g) Adatokkal nem rendelkezünk, de a várbelső további épületei - kapitányi szállás, az élésház és konyhaépület(ek), sütőkemencék, kovácsműhely, istálló(k), pincék, vermek, latrinák - nagy valószínűséggel ekkor készültek el. Egy részük építőanyaga bizonyosan az 1551 tavaszán helyben létesített téglaégető kemencédből került ki.

h) A téglával bélelt, régészetileg is részben megkutatott várkút kialakítása legkorábban 1551-ben történhetett. (4. kép)

i) Állandó folyami kikötő kialakítása, melynek zavartalan összeköttetését a várral a Vízi-kapu biztosította, és a Felső-Magyarországon épített naszádok hadrendbe állítása 1551-ben.

j) A mezőváros védműveinek legjobb esetben is csak részleges kiépítése. (4. kép)

k) További beszerzések: lakatok vásárlása, szénégetés.

A beruházás első szakaszának vezetője, Bernardo de Áldana tökéletesen tisztában volt Szolnok jelentőségével. Emiatt olyan, a kor színvonalán álló palánkerősséget szeretett volna alkotni, amely ellenállhat még egy nagyobb oszmán sereg támadásának is. A végvár idő előtti, 1552. szeptember 4-ei török kézre kerülése elsősorban nem védelmi képességein múlt, és nem is a várba vezényelt őrség nagyságán, hiszen Ascanio Centorio szerint azt „Ferdinand igen jól ellátta katonasággal”.832 Az 1.400 katonából álló, dezertálásokkal gyengített véderő zömét azonban közvetlenül az oszmán ostrom előtt egy váratlan és katasztrofális következményekkel járó csapás érte. Jelentős részük feltehetően kiütéses tífuszban (typhus exanthematicus) megbetegedett, és sokan meghaltak. Elszabadult a pokol: a járvány tombolt, válogatás nélkül szedte áldozatait, a fegyelem megtört, és a kapitányukat elvesztett német zsoldosok garázdálkodtak. Amennyiben mindez nem lett volna elég, 1552. augusztus 24-én a Temesvárt és a környező várakat már elfoglalt török előhad is feltűnt a láthatáron. A védők megpróbáltak ellenállni, de kudarcot vallottak. Az oszmán sereg mintegy 40.000 főre becsülhető összlétszámát, illetőleg a vár palánkfalainak -1.415 m-t kitevő kerületét alapul véve egyértelműen megállapítható, hogy Nyáry Lőrinc prefektus és körülbelül 600 hadra fogható végvárija valójában csaknem megoldhatatlan feladat elé került, a védelem ellátására ugyanis csak kivételes szerencse esetén lehettek volna így elegendően. A város megoltalmazásáról pedig már korábban lemondhattak, hiszen annak védműveit csak részlegesen építették ki.

A bevehetetlennek tartott végvár tehát a belső és külső ellenség, a gyilkos kór és a török sereg miatt szinte halálos csapdába került. A védők számára nem maradt más út, mint önmaguk feláldozása vagy a menekülés. A forrásokból ismert,833 hogy túlnyomó többségük az utóbbit választotta. Az ugyanakkor meglepő, hogy augusztus végén Hédim Ali budai pasa 8-10 ezres hadával miért nem rohanta le egyből a palánkerősséget. Kivárását részben indokolja, hogy az tüzérséggel, beleértve a 24 db nagy űrméretű ágyút, jól volt ellátva, és az őrség ennyi emberrel még azt a látszatot tudta kelteni, amivel elkerülhették a lelepleződést. Az elszigetelt Szolnok azonban Temesvár eleste (1552. július 27.), valamint a királyi

832 BELITZKY János 1969.140.

833 RÁTH Károly 1865.; SZENDREI János 1889.; ILLÉSSY János 1897.; BELITZKY János 1969. 143.; BESSENYEI József 1981. 100-101.; FOR- GÁCH Ferenc 1982. 62.; TINÓDI Sebestyén 1984. 217-218.; CUESTA ASTOBIZA, Jósé Ramón 2002. 122-123.; EVÜYÄ, Qelebi 2003. 135.; ISTVÁNFFY Miklós 2003.205.; DÁVID Géza-FODOR Pál 2005.651.

haderő palásti vereségét (augusztus 9-10.) követően teljesen magára maradt, egy az ellenség és a vár méreteihez képest aránytalanul kis (bár önmagában persze nem jelentéktelen) létszámú haderővel. Talán egyetlen helyről kaphattak volna némi segítséget, nevezetesen éppen Egerből. De tudjuk, hogy Werner György kamarai tanácsos szorgalmazása ellenére Dobó István és Mekcsey István kapitányok saját pozíciójuk védelme okán nem tudtak, illetőleg nem is nagyon akartak támogatást nyújtani.834 Mindennek dacára a megfogyatkozott véderő augusztus 24-étől szeptember 2-áig még jól állta a sarat, viszont Kara Ahmed pasa másod- vezír seregének megérkeztével teljesen reménytelen helyzetbe került, hiszen az ostromzár miatt közel s távolból segédcsapatokra már egyáltalán nem számíthatott.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szolnoki palánkerősséget jelentős mérete, komolyabb hadifelszereltsége, kiemelkedő stratégiai helyzete és őrségének tekintélyes száma egyaránt az országos jelentőségű fővárak közé pozícionálta, úgy mint ebben az időszakban Egert, Komáromot vagy Győrt. Történelmi szerepét ugyanakkor a körülmények miatt rövid ideig sem tudta betölteni. Véleményünk szerint ez egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a valószínűleg kiütéses tífuszjárvány pusztítása következtében nem állt rendelkezésre elegendő hadra fogható katona. Annak hátterét sajnos még nem ismerjük, hogy az események után alig több mint másfél évvel, 1554. május 4-én, a konstantinápolyi fogságából megszökött Nyáry Lőrinc miért állította azt, hogy „az őrségnek, mely Szolnok várában volt, semmi oka sem volt elfutni a fizetés, élelmiszerek, vagy katonák hiánya miatt, midőn mindez bőven volt.”835 Az utóbbi valóságtartalmát saját korábbi, az őrség megbetegedéséről tájékoztató és segélyekért könyörgő levelei önmagukban cáfolják. Talán a várfeladás kapcsán ekkor tartott kihallgatás során próbálta így saját pozícióját erősíteni. A törökök viszont a szolnoki foglalást követően nemcsak a Duna- Tisza közén stabilizálhatták hosszú időre hatalmukat, hanem hamarosan a Tiszántúl jó részét is meghódoltatták.

Végül nem szabad megfeledkeznünk arról sem, azzal, hogy Szolnok 1552 augusztusának végén és szeptemberének elején 10 napig kitartott az oszmán hadakkal szemben, jelentősebben késleltette Eger körülzárá- sát, így közvetve hozzájárult annak sikeréhez. Abban Áldana tábormester sajnos teljesen elszámította magát, amikor 1550. szeptember 30-án kelt levelében úgy fogalmazott, hogy a Tisza-parti erődítményt „400 fő bármilyen nagy sereggel szemben megvédhetné". Hádim Ali budai beglerbég és Kara Ahmed pasa másodvezír egyesített seregének azonban kevesebb ideje maradt a következő ostromra, arról nem is beszélve, hogy az időközben a királysági országrészből küldött segédcsapatok - az eredetileg Szolnokra szánt kontingensek egy részével kiegészülve -, valamint utánpótlás elérte Felső-Magyarország Heves megyei kapuját. „Eger vára erős védőpajzsa”, a XVI. századi Magyarország legnagyobb palánkvára, az 1550-1552-ben épített szolnoki végvár magyar királyi fennhatóság alatti rövid élete ezzel 1552 szeptemberének elején véget ért. Reményeink szerint tanulmányunk hozzájárulhat ahhoz, hogy egykori kiemelkedő jelentőségét és szerepét a jövőben már se az országos had- és vártörténet, se a szolnoki helytörténetírás ne feledhesse el.

834 BARABÁS Samu 1892.479.; ILLÉSSY János 1893.666. Wernerre újabban: PÓKA Ágnes 2011.

835 SZENDREI János 1889.137.

441