Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Kertész Róbert–Korpás Zoltán: A szolnoki végvár felépítése 1550–1552-ben és Bernardo Villela de Aldana ide kapcsolódó levelei
KERTÉSZ RÓBERT-KORPÁS ZOLTÁN: A SZOLNOKI VÉGVÁR FELÉPÍTÉSE 1550-1552-BEN ÉS BERNARDO VILLELA DE ALDANA IDE KAPCSOLÓDÓ LEVELEI dő részletes beszámoló hiányában - közel fél évezred távlatából persze nehéz kibogozni. Ez szemléletesen tükröződik a prefektus hosszú, rögös utat befutott későbbi megítélésében is, amely meglehetősen ellentmondásos. Az egyik pólust Than Mór heroizáló szemléletű kompozíciója, a Nyáry és Pekry elfogatása (1853)814 és a vele nyíltan elfogult álláspontok815 reprezentálják, a másikat a rátermettségét, cselekedeteit és személyes felelősségét firtató és komolyan számon is kérő kortársak, illetőleg történészek.816 817 Az utóbbiak közé tartozik Thallóczy Lajos, aki szerint Nyáry „huszárkapitánynak jó lett volna, de nem egy fontos vár kapitányának. Ez volt az oka az ő fogságának s a mi még sokkal fájdalmasabb, Szolnok város siralmas elesésének.”117 Természetesen nem áll szándékunkban Nyá- ryt felmenteni vagy mentegetni, hiszen a kapitány eddig ismert katonai pályája alapján Thallóczy megállapításában is van igazság. A járvány következtében előállt katasztrofális létszámcsökkenés ismeretében azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a várnak a tisztes helytállásra igen kevés reális esélye maradt, azaz az összeomlás gyakorlatilag csaknem elkerülhetetlenné vált.818 Emiatt nem értünk egyet azokkal a kutatókkal, akik az erősség elvesztéséért mindenekelőtt vagy kizárólag a prefektust okolták. Nem véletlen, hogy az események után nem sokkal, amikor hivatalos vizsgálat indult Nyáry Lőrinc és helyettese, Móré Gáspár ellen, elmarasztaló ítélet végül nem született.819 10. Konklúzió: Magyarország egyik legnagyobb, kiemelkedő jelentőségű, rövid életű palánkvára A tanulmányunkban bemutatott kutatási eredményeket összegezve megállapítható, hogy a hadászatilag kiemelkedő jelentőségű, a korai olasz rendszer főbb jegyeit magán viselő Szolnok végvárát a Zagyva tiszai torkolatánál található stratégiai ponton, az egykori ispáni erősség sáncait részben felhasználva emelték 1550-1552-ben. (4/1.4/3. kép) Az erődítmény létesítésének több mint 460 évvel ezelőtt lezajlott, markáns környezet-átalakítással együttjáró vizsgálatába archív és recens légi felvételeket, valamint talajmechanikai fúrásokból, (had)mérnöki vázlatok, felmérések, illetőleg azok georeferálásából, továbbá régészeti megfigyelésekből származó adatokat vontunk be. Az egyik legfontosabb forrás- csoportnak mégis azok a történeti dokumentumok bizonyultak, amelyek betekintést engednek az új végvár kiépítésének folyamatába. Ezek zömét llléssy János éppen 120 évvel ezelőtt publikálta a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain,820 így neki egyúttal joggal szeretnénk adózni és emléket állítani értekezésünkkel. Nem kevésbé jelentősek ugyanakkor annak 814 CENNERNÉ WILHELMB Gizella 1982.11-12. XII. kép. 815 SZENTKLÁRAY Jenő 1885.168.; NYÁRY Pál 1938.10.; SZABÓ László 2010. 29. 816 Például: GOROVÉ László 1820.29-30.; GYÁRFÁS István 1885.33.; SOMOGYI Ignácz 1885.; SZEDERKÉNYI Nándor 1890.136.; ILLÉSSY János 1893. 635-638.; HILD Viktor 1894. 9-10.; KAPOSVÁRI Gyula 1956. 38.; SZÁNTÓ Imre 1975. 49.; NAGY József 1978. 46.; FORGÁCH Ferenc 1982. 62.; TINÓDI Sebestyén 1984.218.; SZÁNTÓ Imre 1985.183.; ISTVÁNFFY Miklós 2003.205-206. 817 THALLÓCZY Lajos 1885.60. 818 KERTÉSZ Róbert 2010. 819 GOROVÉ László 1820a. 37.; RÁTH Károly 1865.; SZENDREI János 1889.; ILLÉSSY János 1897.; PÁLFFY Géza 1997a. 216-218. 820 ILLÉSSY János 1893. a Bernardo Villela de Áldana spanyol tábormesternek a fennmaradt iratai, nevezetesen naplója821 és magyar nyelven elsőként e dolgozatban közölt levelei, aki nemcsak a tervezésben, majd az áttervezésben működött közre, hanem az első két hónapot, 1550 szeptember-novemberét jobbára a helyszínen töltve, kulcsszerepet játszott a feszített tempóban meginduló-zajló kivitelezési munkálatok irányításában, írásunkban egyebek mellett sikerült fényt deríteni arra, hogy a várépítésben résztvevők kapcsán a közelmúltban felmerült 6.000-es létszámadat szinte teljességgel kizárható. Az ennek tizedét kitevő 600-700 fő is csak az első hetekben állt rendelkezésre, ám ekkor még a védőművek emeléséhez szükséges megfelelő minőségű és mennyiségű építőanyagok jelentős része hiányzott. Az utóbbiakat a nagyobb távolság miatt jókora késéssel sikerült Szolnokra juttatni: a fát Tokajból a Tiszán úsztatással, amikor már lényesen kevesebb ember integrálására volt lehetőség. A habarcshoz nélkülözhetetlen meszet Alsó- és Felsőtárkányról (Dél-Bükk) szekerezhették ide. Munkáskézből 1550 vége felé komolyabb hiány lépett fel, annak ellenére, hogy a királyi haderő (a Teichtknecht alakulattal együtt) az első hónapokban még két és félszeresét tette ki a civilekének. A végeredményt illetően a katonaság hasonló vagy egyes időszakokban akár magasabb arányban vette ki részét a három nagyobb, egymást követő szakaszból és azokon belül számos, kisebb-nagyobb stációból álló várerődítésből. A szakemberek (ácsok, kőművesek) zömmel külföldiek: németek és itáliaiak, ám a magyarok sem hiányoznak. Kezdetben a várbelső szilárd falazatú, eltérő funkciójú objektumainak (hadszertár, lőporraktár) létesítéséhez szükséges téglát, követ a korábban itt állt épületek elbontásából fedezték, és a katonákat egyszerű, vert falú, nádtetős ház(ak)ban szállásolták el. Később, 1551 tavaszától felderítették a környék romos, használaton kívüli templomait, majd kőanyagukat beszállították, továbbá helyben tégla- és mészégetésbe fogtak. A végvár rekonstruált méretei: a nyugati fal -350 m, az északi -215 m, a keleti -411 m, végül a déli -439 m, míg az erősség teljes kerülete -1.415 m, belterülete pedig -60.000 m2 lehetett. Ezen adatok alapján Szolnok hazánk legnagyobb XVI. századi palánkvárának tekinthető. A végvár impozáns méretein túlmenően a háborús körülmények, valamint az ebből fakadó alapanyag-, munkaerő- és pénzhiány nem elhanyagolható szerepet játszottak abban, hogy a szabálytalan négyszög alaprajzú, fül nélküli és füles bástyákkal egyaránt ellátott erősség kiépítése közel két esztendeig tartott, a mezőváros védműveit pedig bizonyosan nem sikerült befejezni. A kivitelezés legintenzívebb első szakaszát az Európa- szerte kiváló tüzérségi szakértőként számon tartott, így a fortifikációban is jártas spanyol Bernardo de Áldana tábormester (1550. szeptember közepétől november közepéig), a másodikat és harmadikat két elismert, itáliai származású várépítész: Felice da Pisa (1551. április végétől, május elejétől az év végéig) és Bernardo Gaballio (1552 elejétől a nyár végéig) építőmesterek nevei fémjelzik. Rajtuk kívül 1551 tavaszán időlegesen a vár élésmesterét, Wolf Helmant bízta meg az uralkodó a munkálatok irányításával. A palánkvár az első két hónap alatt nem készült el, hiszen nem is ez volt a cél, hanem az, hogy még a tél beállta előtt védhető állapotba hozzák. Áldana 1550. november 9-én kelt levelében azt írta, hogy a megáradt Tisza vize már körbefolyta. Az első szakasz - egyebek mellett - azért valósulhatott meg viszonylag rövid időn belül, mert a több mint 500 évvel korábban, a Zagyva Tiszába szakadásánál emelt ispánsági erősség sáncainak egy része akkor még állt, és csak megmagasításukra, 821 SZAKÁLY Ferenc-SCHOLZ László 1986. 439
